RÁADÁS / DÉRY TIBOR: ALVILÁGI JÁTÉKOK

PIM / DIGITÁLIS IRODALMI AKADÉMIA
Szerző: DÉRY TIBOR
1945.

...Reggel felé, mielőtt meghalt, az öregasszony egy órára visszanyerte eszméletét.

– Madaraim – mondta –, olyan gyávák vagytok, mint a pötyögtetett kecskeganéj. Pedig öreg embernek nem illik gyávának lennie. A fiatal még a boldogságban bízik, de mi vesztenivalója van a magunkfajta öregnek? Isten s ember elhullt mellőle, magára maradt szeretetével, amely senkinek sem kell, reményei kútba estek, hát az utolsó órájában sem becsülné meg magát, mielőtt a lelkét kinyomja? Becstelenül éltünk, amióta kinyílt a szemünk, akinek van, az lopta, akinek nincs, az kinyalta a másik fenekét, hogy legyen; ajándékot adni vagy kapni ezen a büdös földön mást nem tudtunk, mint a hasunkba egy kölyköt, vagy kötelet a nyakunkra. S most, hogy itt volt az olcsó alkalom, mert már amúgy is a gödör szélén álltok, hát ezt is elszalasztottátok, madaraim. Aki világéletében csak a haszonra sandított, s az utolsó percben sem tud rántani magán egyet, hogy a kancsali szeme visszaugorjon a helyére, az megérdemli, hogy megtalálja a poklot, amelyet kitalált magának. Éppoly haszontalanul fogtok meggebedni, mint ahogy éltetek. Egy fél emberöltőt töltöttem ebben a házban, s ha ezalatt csak egyet is láttam volna, aki egyszer kivágja a rezet, hát azt mondom: jól van, megbocsátom, hogy a világra jöttetek. De köztetek a legjava is azzal akar üdvözülni, hogy nem csalt és nem lopott. Ha jó volt, megigazította a másik feje alatt a párnát, ha bátor, odatartotta a másik orcáját is a pofonnak, ha hű, hát nem mart bele az anyja bokájába, amikor ez hátat fordított neki, de többre nem futotta az erényből. Csöndben lapult itt mindenki a jó langyos ganéjban, hogy meg ne náthásodjék. Pedig a szegény embernek kötelességei is volnának. Hangosan mondom, hogy meghalljátok! Mivelhogy csak a szegény tudja, hogy mi a nyomor, hát védje meg tőle a másikát! Mivelhogy Istenre csak neki van szüksége, tagadja meg! Mivelhogy az élete egy fabatkát sem ér, hát adja oda! Más zenére, mint lánccsörgetésre nem telik a szegénynek, hát rázza, amíg a méhbeli magzatjának is meg nem reped a dobhártyája. Azt hiszitek, madaraim, hogy mert takargatjátok egymást, megosztjátok a menázsit, s elnézitek egymásnak, hogy milyen szagosak vagytok, hogy azzal akár csak azt az egy fej vereshagymát is megadtátok a teremtésnek, amely adóba jár neki...

ITT OLVASHATÓ