Szerző: Rezeda
2023.04.14.
A Miniszterelnöki Hivatal fölböfögött magából egy jogszabálytervezetet (amit állítólag társadalmi vitára bocsátottak, de, hogy kivel konzultáltak Orbánon kívül, azt homály fedi), ami szerint megszűnik a Köztársasági Elnöki Hivatal, s helyette a pőre Sándor-palota megnevezést kapja az új keresztségben. Mint kitetszik, a NER nem áll le a közjogi rendszerek átszabásával, ami akkor kezdődött, amikor kies hazánk nevéből kisatírozták a köztársaság szót, majd OV beköltözött a Karmelitába mintegy a bűnös város és egyben az egész ország fölött lebegve, majd jöttek a főispánok, most pedig ez, ami szerint már köztársasági elnök sincs.
Viszont akkor nem tudjuk, Novák Katalin momentán micsoda. A józan ész szerint a Sándor-palota elnöke, akkor viszont Magyarország (ami már alig is van a NER takarásában) államformája Sándor-palota, ami mókás lenne, ha nem volna iszonytatóan tragikus. Pedig az. Nem értjük, csak érezzük azt a Fidesz-buzgalmat, amely a köztársaság, mint demokratikus népképviselet ideáját mindenáron el akarja tüntetni, de a rá jellemző sunyi módon, apránként és titokban, mert ezt az állítólag társadalmi egyeztetésre bocsátott döntést is véletlenül lehetett felfedezni a kormányzati dokumentumtárban. De kiderült az aljasság.
Amúgy a szemünk előtt veszíti el köztársaság jellegét az ország, csúszunk valami meghatározhatatlan államforma felé, ami már most diktatúra, de centikre vagyunk a királyságtól. Igaz, annak is van demokratikus formája, de mi a gyökerek felé haladunk, Spengler meghatározásában a gótika korába, amikor két államformáló tényező akadt, a vár és a dóm, a nemesség és a papság. Szintén szerinte a barokk korában a várakat a kastély váltotta fel, amit a német a történelem morfológiájának nevezett, így az ő nyomán előttünk áll kies hazánk alaktana, ahogyan csúszik vissza valami gőzös múltba. Tiszta takony az egész.
S ebben a takonyban előttünk áll régi hősünk, a Fidesz szavazórétege és polgára a Youtubon fellelhetően, aki indul a hivatalba a Polgár Jenőhöz, de Neriában a hivatalok a jelek szerint eltűnnek. Ispánság van meg Sándor-palota, és ezen a ponton érthető az is, amikor a soknevű kaszinós-honvédelmi miniszter parádés kocsissal ment a katonalovakhoz látogatóba, az egész lecsúszott dzsentrivilág, ahová a Fidesz potentátjai visszaálmodják magukat, ami a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy az országot is lökik bele a szakadékba, vagy inkább rántják magukkal a ganyéba bele. Avas szaga lett hajdan szebb napokat látott hazánknak.
Mindez azonban csak az érzület szintje, de az egész bábszínháznak komoly közjogi jellege is van, a leértékelt és formális országgyűlés mellett a rendeleti kormányzás már nem a rendkívüli helyzetre és állapotra vonatkozik, hanem tartós lesz, és Neria fundamentuma, ami még nem királyság, de már Sándor-palota. Innentől ugyanis nincsen köztársasági elnökünk sem, nem mintha eddig lett volna, de legalább a nevében, úgy tettek mintha, most azonban már áltatni sem akarnak. Novák kijelölt elnök nem a köztársaság, hanem a Sándor-palota elnöke, ami ablakát malomkerék Fidesz-fülbevalót viselve popsitörlővel tisztogatja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.