Szerző: Rezeda
2023.04.09.
Egyébiránt másnap kalbászt is vett ugyanaz a kis csapat, vezetőjük pedig, a tekintetes nagyméltóságú elégedetten állapította meg a kisonokákról, hogy parasztgyomruk van. Ilyképp ez a bukolikus idill beleillik a helloröfivel megkezdett vonulatba, onoka, disznó, egyre megy, mindannyian csak szereplők Orbán bábszínházában, amelynek ez a darabja az egyközületek sorozatba tartozik azzal a nehézséggel, hogy a magyar talpasjobbágy nem visz haza kosárszán kenyeret, kalácsot, sonkát és húst, míg azonban az istenük igen.
Hiába, nagy a család, bő a rokonság, még szerencse, hogy mindahány a saját lábán áll. A kisonokák még nem, de ők e két nap alatt bejárhatták a birtok egy szeletkéjét, később majd megismerik a földeket, kastélyokat, egyebeket is. Mindemellett ez ma már nagyon sajnálatosan egészen természetesnek tűnik, és a színjátszás e fejezete nem is ezért érdekes, hanem, ahogyan a csipet csapat betódult a pékségbe, s amiként ott viselkedett az ott dolgozók bárgyú mosolygása közepette, holott ki kellett volna hajítaniuk a látogatókat.
Nem tették, hogyan is tették volna, hiszen a nagyságos úr tért be, s ha Mészárosé az üzem, akkor az övé is, ennek megfelelően pedig azt csinál ott, amit csak akar. Mint ahogyan az egész országgal is. Amit tehát a pékségben kicsiben látunk, az mindennek a képe, Orbán uralma maga. A képen, amit van szerencsénk látni, a méltóságos úr a munkás zöld dzsekijében födetlen fővel, a kisonokák szintén mindennapi cuccban, ráadásul a nyers tésztán matatnak, mintha a nagyi konyhájában volnának, holott jól láthatóan nincsenek ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.