2023. április 14., péntek

KARDOS ANDRÁS: A DIKTATÚRA ”TÜNDÖKLÉSE” ÉS BUKÁSA (2. RÉSZ)

SZABADSÁG KLUB / KLUBRÁDIÓ
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2023.04.14.


Kardos András A diktatúra "tündöklése" és bukása – első rész 

Gulyás Gergely miniszter szerint a polgári Magyarország egyik legfontosabb eredménye, hogy a rendszerváltás után újraépült a civil szféra. – Ma Magyarországon több mint 53 ezer civil szervezet működik – árulta el Gulyás Gergely. Tisztázta azt is: civilek alatt nem az NGO-kat értik. – A baloldal szerint civil szervezet az, amely pénzt kap Soros Györgytől – véli a Miniszterelnökség vezetője.

Természetesen nem fogunk definíciós vitába keveredni a miniszterrel. Ám ahhoz, hogy megértsük az orbáni diktatúra szerkezetét, látnunk kell, hogy a civil egyesületeket, melyeket nem győz ünnepelni a Fidesz, Gulyás leválasztja egyrészt az NGO-ról, melyek ugye evidensen külföldi érdekeket szolgálnak, másrészt a Gulyás által adott enigmatikus definíciójára is figyelnünk kell: A kancelláriaminiszter szerint a baloldal számára civil az, akit Soros pénzel. Soros György pedig évtized óta a haza ellensége, következésképpen a jobboldal elképzelése a civilekről az, hogy Soros által pénzelt hazaárulók.

Undor volna még cáfolni is Gulyás rágalom-gyűlölet-kiiktató definíciós kísérletét, de a probléma ennél mélyebb: arról van szó, és ezt utoljára az idei március 15-i civil megmozdulás mutatta meg, hogy a pártoknál ugyan szabadabb, de egyben „szakmai specializációra” épülő civil szervezetek, legyenek azok zöldek, szakszervezetek, jogvédők, akárki mások, az „ellenzéki” pártokhoz hasonlóan, nem vették észre, hogy a szabad, civil ellenállás azért nem válhatott ellenállási mozgalommá az elmúlt évtizedben, mert a civilek is elhitték a (pszeudo) kommunikatív diktatúra látszatvalóságát. Vagyis azt, hogy csak akkor vannak megfenyítve, ha mint most a MOK-nak, van nekik saját erőből történő ellenlépésük, de addig a pontig valóságosan létező entitásoknak képzelhetik magukat. Nos tehát, a civilek nem a magyar nép jobbágyvolta, nem a szolidaritás hiánya, nem a közömbösség okából nem tudtak Ellenállási Mozgalommá válni. Hanem azért, nem vették észre, hogy mint minden független, szabad intézményt, a Fidesz őket is karanténba tette, vagy úgy, hogy szigorított a törvényen, vagy úgy, hogy ellenséget és hazaárulást kiáltott, vagy úgy, hogy tettette a tárgyalást, mint a tanárokkal, orvosokkal. Fidesz magyarul: itt is az orbáni autokrácia gyűlöletnyelvre épített pszeudo-magatartása, a látszat valóságának megteremtése érvényesült.

A szocializmusban, mert múlt századi diktatúra, betiltották a szabadságot. Ebben a században az EU-ban elbábozzák a szabadság látszatát, látszatra felkínálják a szerveződés, az érdekvédelem, a jogvédelem alakulatainak, a civileknek a megszerveződés jogát, majd ugyanazt csinálják velük, mint az élet minden egyéb területén: a félelem, a gyűlölet, a rajongás pszeudo-kommunikációja elhiteti a szervezetekkel, hogy léteznek, holott valójában, csak jószándékú emberek zárványát hozhatják létre. Addig „szakmázhatnak”, amíg a diktatúra mozdíthatatlan, illetve csakis az Első Ember által mozdítható szerkezetét nem érintik. Addig lehet hőbörögni, tüntetgetni, petíciózni, áltárgyalni. Amint átlépnék a küszöböt, jön a „hazátlan bitang” -ozás.

Oszt jónapot. És a civilek, jószándékú, derék, tenni vágyó emberek, pontosan úgy, ahogyan az „ellenzéki” pártok politikusai és aktivistái, nem veszik észre, hogy nem az a baj, hogy „keveset mennek vidékre”; nem az a főgond, hogy „nincs szolidaritás”, hanem az, hogy a bibói zsákutcás történelemnek az a lényege, hogy egyfelől a nép egy része rajongva imádja kontroll nélkül a hatalmat, másrészt a többiek pedig higgyék el, hogy egy valós világ valós szereplői: holott dehogy. A diktatúra szerkezete felfüggesztette a pártokrácia után a civilokráciát is. Mind a két szféra a valóság szerkezete helyett a látszat valóságának a része, a (pszeudo) kommunikatív diktatúra hatalommegtartó és öngazdagító világában csakis a patrónus-kliens viszony a valóságos, már a saját tömegeik, mondjuk a „Békemenet” százezrei sem a diktatúra valóságában, hanem csakis a nyelvileg elbábozott látszatvilágban élnek, csak ők a rajongásuk okán még jól is érzik magukat ebben.

Vegyük észre, hogy a 21. század azon populista diktátorai, akik tág értelemben a nyugati kultúrán belül rendezkednek be egy új autokrácia élén, újra kell, hogy generálják a társadalom szövetét, és ennek a megújításnak a feltétele, hogy a történelmileg ráhagyományozottra építve ugyan, figyelembe véve bizonyos történelmi-kulturális adottságokat, de szét kell szabdalni a régit, és helyébe éppen a (pszeudo) kommunikatív diktatúra legfőbb eszközét az új látszat világ agresszív nyelvét kell állítani.

A lényeg a hit és a nyelv radikalizmusa által szétszabdalt társadalmi szövet újra szabása. Mivel a kontroll az EU-n belül egyelőre még fekete autók nélkül működtetendő, ezért a gyűlölbeszél nacionalizmusát ki kell egészíteni a tömegek jóléti igényeinek látszólagos kielégítésével, lásd rezsicsökkentés. A különböző populista intézkedések lényegében a „hab a tortán” funkcióját töltik be. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy ma, amikor gazdaságilag nem szárnyalunk, jottányit nem csökken a Fidesz népszerűsége. A 21. századi kommunikatív diktatúra nyelvterrorja, hogy olyan eszetlen baromság, mint hogy a szankciók az okai az inflációnak, vagy a 97%-os plakát, amely úgy csinál, mintha az egész nép nyilatkozott volna szankciók ellen, amelyeket amúgy Orbán megszavazott, holott csak másfél millió ember 97%-áról van szó, ezek a képtelen hazugságok simán megélnek ebben a látszatvilágban. Mint például a svédekkel és a finnekkel packázás NATO-ügyben, vagy hogy az USA a felelős a Putyin által kirobbantott háborúért. Ezek egy normális ember szemében ugyan őrültségek, de a funkciójuk nem is más: a társadalom mentális szerkezetének az átrajzolása. Vagyis: a rajongó rajongjon, az kritizáló rettegjen, vita nincs, döntés van, és a nyelv felkínálja a látszat valóságát. Vagy vallod és hiszed, vagy ki vagy iktatva, de nem feltétlenül rendőrileg, hanem mondjuk a szervezeted hazaáruló, nép ellensége, magyarellenes, Soros-bérenc. Ez éppen elég ahhoz, hogy a civil szervezet a valóságos ellenállás helyett a pszeudo-világ részévé váljon...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.