VAJON HÁNYJUNK-E CSENDBEN A SAROKBA?

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.03.23.

Tegnap délután föltűnt a Müller Péter Sziámi AndFriends Facebook-oldalon a kérdés, amit az adott helyzetben föl kellett tenni, s ami ez volt: „Kedves Péter! Ezzel a Petőfi Zenei izével kapcsolatban lesz valami nyilatkozat, hogy miért is kell ezekhez dörgölőzni, vagy csak csendben hányjunk be a sarokba? (Elnézést a hangnemért, de óriási a csalódásom. És igen, tudom, ez a zenekar csoportja, de itt lehet nyilvánosan kérdezni és mindenképpen így szerettem volna.) Szeretettel (tényleg): Tibi.” – E visszafogott érdeklődést követően pedig elkeseredettebb, keményebb és ordenárébb megnyilvánulások is akadtak.

A filozófiai alapvetést azonban ez hordozta, és az egyetlen igazi dilemmát is, miszerint kell-e nekünk a sarokba hánynunk a hír, s annak tartalma hallatán. Az információ pedig az volt – ami soha nem látott sebességgel és hanghatással söpört végig az egész országon -, hogy Demeter Szilárd, Orbán szellemi helytartója, a magyar könnyűzene gauleitere úgymond, megalapította az úgynevezett Petőfi Zenei Tanácsot, amelynek az lesz a küldetése, hogy a magyar popkultúrát jobbá tegye. Már ezen a ponton kétségeinek vannak, mert aki ilyenbe belevág, az nem tudja, hogy a popkultúra természetszerűleg felülről nem szabályozható.

Illetve igen, de akkor már nem igazán az, hanem a hatalom által manipulált, általa jóváhagyott, lepecsételt, alkalmasint őt szolgáló zene, nem véletlenül merült fel tehát ebben a kontextusban a hajdani sanzonbizottság képe és rossz emléke. Hogy Demeter Szilárd elképzel valamit, ami életszerűtlen és épp Demeter miatt a NER-től terhes, az egy dolog. A másik pedig az: kik azok, akik beállnak a sorba mellé pénzért, hívőként vagy tudatlanságból, illetve naiv álmodozóként, hogy ennek az egésznek valami zenei értelme is volna, ami azonban nincs. Müller Péter Sziámi is szerepel a névsorban, így az indításkor idézett kérdés neki szólt, és lényeges.

Tömören újra, jobb híján most már tényleg hányjunk-e a sarokba, ami azt a gesztust takarja, megint elveszett valami, újra csalódnunk kellett valakiben, akiről azt hittük, hogy egy közülünk, és megmaradt benne az ifjúság lázadó lobogása. A Petőfi Zenei Tanács tagjai egyébként Kovács Ákos, Bognár Attila, Frenreisz Károly, Müller Péter Sziámi, Both Miklós, Ferenczi György, Gőz László, Nagy Feró, Németh Alajos és Tátrai Tibor. Ezek közül azonban csak Müller Péter neve verte ki azt a bizonyos biztosítékot, ami csak egyet mutat, a többiekről már lemondtak, vagy épp nem számítanak a jobbat remélő nagyközönség számára.

Minden külön értesítés helyett Nagy Ferót ismerjük, aki nem is olyan rég világossá tette az álláspontját, miszerint ő tudja, melyik valagat kell nyalni, s ezt nem is fél megtenni, emellett pedig a lázadás irányát Európa és annak értékei felé határozta meg. Innen nézve bárkinek, aki komolyan veszi magát az életben, illetve morálisan tartja magát valamire, meglehetősen pikáns dolog egy névsorban szerepelni vele, úgy is mondhatnánk, az ő mocsarába kerül, amit nem ártana megtenni, ha nem muszáj. Ma reggelre egyébként megszólalt a saját Facebook-oldalán Müller is, aki azt mondta, amit ilyenkor kell, de nem lett tőle jobb a kedvünk.

Úgy nagyjából és slágvortokban a jobbítás szándéka, nem hisszük, hogy ő bárkinek is lefekszik, illetve a legnagyobb naivitás, ami az, hogy ő, a költő, sohasem jobb és baloldalban gondolkozott. Ilyképp, így Müller itteni küldetése sem politikai, csak szakmai, etc. Bajunk és gondunk csak ez utóbbival van, ugyanis mi, akik elgondolkodunk e betagozódás láttán, szintén nem bal-, illetve jobb oldalban gondolkozunk, hanem immár a barbárság és civilizáció szembenállásán, s ha ezt valaki nem veszi észre, az nem érti a világot. Aki pedig a hányás szükségszerűsége felől érdeklődik, innen teszi fel a kérdést, kétségbe esése tehát jogos.

Müller magyarázkodik, és nem tudja, hogy ez régen rossz. De nem akarjuk mi a port rajta elverni, csak csodálkozunk, hogy az az ember, aki a szövegeiben olyan tisztán látta a világot, most hályogot kapott, illetve, ami rosszabb, s ezt jóindulatunk okán nem feltételezzük: szemüveget vett fel, ami a NER által foncsorozott. A névsorra visszatérve, látszik, hogy akad közte, aki már rég eladta a lelkét, más azt mutatja, hogy aki virtuóz zenész, az nem biztos, hogy nagy gondolkodó, illetve, akit mindkettőnek hittünk eddig, az vagy opportunista vagy naiv álmodozó, és ő volna Müller. Ha úgy tetszik, ezért nála borult ki a bili.

Voltaképp ennyi volna, de az irodalom mutat még egy nézőpontot is Füst Milánnal. „Hát nem délibábos hab az ember egész élete? Mire körülnézel, elmúlt, a múltad meg sehol nincs, hiába keresed padláson, pincében, vagy sétálsz akár a folyók partjain, abban a reményben, hogy a fiatal Tuszunnal találkozol ott, vagyis azzal, aki valaha voltál s most majd sírva átöleled őt. Egy lakomára gondolsz és nem tudsz visszaszaladni, hogy viszontlásd azokat a barátaidat fiatalon, akik már meghaltak, vagy ha nem halottak, szakálluk nőtt, vagy ha nem, az eszük begyepesedett. Hol a múltad? A fejedben, másutt sehol nincsen többé.”

Szomorú, de a jobbik esetként ezt kell tételeznünk az esetről, hozzá téve a névsort, és azt a dilemmát, tényleg nem tudható, a Petőfi Zenei Tanács – amelynek már a neve is anakronizmus – miképp képzeli küldetését, hogy tőle hogyan lesz jobb a magyar popkultúra, hacsak nem nemzetivé válik ez is. Viszont ebből a szempontból sincs sok beszélni való róla, hacsak nem annyi, hogy a nevünket dísznek ilyenhez minden jószándék ellenére sem adjuk. Ha viszont igen, akkor el kell viselnünk, ha a társadalomnak az a része, aki morálisan és intellektuálisan tartja még magát valamire, kérdéseket tesz fel nekünk, hogy induljon-e a sarokba rókázni.

ITT OLVASHATÓ