SZEGREGÁLT OKTATÁS

A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.03.17.

A kedd-szerdai Civil Sugárút rendezvényének keretében tartottam egy rövid előadást, a sok sebből vérző oktatási rendszerünk egyik sebéről, a szegregációról. Feltettem a facebookra a szöveget, de többen jelezték, hogy linket szeretnének, mert a tovább-osztásra így jobb lehetőség nyílik. Felteszem hát ide is, a blogba.

Akik érintett pedagógusok, és szegregált iskolában tanítanak, nekik biztosan megerősítő lesz olvasni. De akik nem, azoknak is elgondolkodtató lehet. De legjobban azt szeretném, ha mindenki úgy olvasná, hogy közben a jövőre gondol. És ne arra, hogy éppen most neki mi a jó. A rossz dolgok gyakran azért történnek meg, mert későn gondoljuk azt, hogy ebből rossz sülhet ki. Utólag mindig világosabban látszik minden. De akkor már késő. Visszarendezni mindent sokkal nehezebb.

Szóval, íme az elhangzottak:

Évek óta jelzem, hol türelmesen, hol türelmetlenebbül, hogy a közoktatásban az esélyegyenlőséget jelentő lámpa kialudt. Harcolok az oktatási szegregáció ellen… Kelet-Magyarországon élek, egy leszakadó térségben, ott dolgozom pedagógusként, 40 éve.

Egyszer, már jóval a rendszerváltás után voltunk, mikor azt mondta nekem valaki: Miért nem tudod befogni a szádat, és csendben rajzolgatni a cigánygyerekekkel? Máskor meg ezt: Te egy olyan tehetséges pedagógus vagy… miért „ezekre” pazarolod az energiád, miért nem a rendes magyar gyerekekre?

Nos, a válaszaim azóta sem változtak: egy gyerek nem tehet arról, hova születik. A cigányok is magyarok, egy országban élünk. És nem tudok hallgatni, mert közelről látom, ahogy újabb generációk maradnak ott, a nyomorúságban.

Művészeti iskolánkkal az általános iskolákhoz kapcsolódunk, több ezek közül szegregált, vagy erősen szegregálódó iskola, ahová többségben hátrányos helyzetű, roma gyerekek járnak. Minden héten van órám ilyen iskolában. A bőrömön érzem, mit jelent az, mikor minden tudásom és erőfeszítésem ellenére eszköztelen maradok. Ezért nem tudok hallgatni. Muszáj, hogy kiabáljak azok helyett a kollégák helyett is, akik nem mernek szólni. Mert a rendszeren belül ma nem lehet problémákról, kudarcokról beszélni.

A döntéshozók számára ma sem ezek a gyerekek, sem a családjaik nem fontosak. Magukra vessenek, ha nem boldogulnak. És nem fontosak a velük foglalkozó pedagógusok sem. Hiszen még csak nem is tehetséggondozók… csupán felzárkóztatók. Az érdemtelenekkel foglalkoznak, ennyit is érdemelnek.

Az utóbbi években az oktatási szegregáció soha nem látott méreteket öltött. Az egyházi iskolarendszer visszaállítása és kiépítése állami segítséggel erősítette tovább azt, amit korábban mi, szakemberek, csökkenteni próbáltunk. 2021-ben a roma gyerekek több mint 2/3-a gettó-vagy gettósodó iskolában tanult. 67,9%-uk!

Sokat harcoltam ez ellen… évekig …. de alulmaradtam. Arra viszont jó volt, hogy a konfliktusok között megértsem, miféle érdekek tartják fenn azt az iskolarendszert, ami növeli a társadalmi szakadékot. Hogy lássam, ahogy a pillanatnyi érdek felülírja a hosszú távú gondolkodást.

Nézzük sorban ezeket az érdekeket! A döntéshozóknak azért érdeke ez, mert a választások idején szükségük van egy jól manipulálható rétegre. Akiknek nincs rálátásuk a világra, függőségben tarthatók, és könnyen irányíthatók. Számukra ez a társadalmi csoport csak ezért fontos. Mélyebben foglalkozni a problémáikkal sosem volt szavazatszerző tétel, ma sem az. Forró krumpli…amit sokáig senki sem szeret kézben tartani.

Az egyházak érdekeit nehezebb értelmezni, hiszen ott a cigánypasztoráció, ami kifejezetten a szegényeken kíván segíteni, vagy a szerzetesrendek iskolái, akik pont velük foglalkoznak. De akkor miért van, hogy a legtöbb egyházi iskola szegregáló hatással van az állami iskolákra? Miért nem vállalják az integrált oktatást?

Egyszer egy egyházi vezetőtől hallottam, hogy nem az iskola a lényeg, hanem a gyülekezetépítés. Vagyis, az egyházi iskolákat vonzóvá kell tenni, és ha a vallási nevelés nem elég üzenet, kell más, pl. hogy ők nem tanítanak együtt halmozottan hátrányos helyzetű, roma, vagy sajátos nevelési igényű gyereket a jobb társadalmi státuszúakkal. Így kap egy sajátos vonzerőt az egyházi iskola, amihez bőségesebb állami támogatás is jár. Igaz, hogy a Biblia üzenete kicsit döccen, hiszen a szegényekkel mindenhol törődnie kell az egyháznak, de úgy tűnik ma ez az ellentmondás is jól megfér a rendszerben.

A polgármesterek helyzete sem egyszerű, hiszen szeretnék megtartani a jobb társadalmi státuszúakat a településen, rájuk szeretnének építeni. Tehát az ő igényeiknek kell megfelelni, és ha ők nem szeretnének egy iskolát a leszakadókkal, hát akkor ezt el kell fogadni, legyen hát két iskola a településen, egy szegregált és egy a „rendes magyaroknak”.

A szülők pedig élnek a szabad iskolaválasztás jogával. Senkit sem lehet arra kérni, hogy a jövő érdekében írassa be a gyerekét egy szegregált iskolába, ahol kiégett, eszköztelen pedagógusok próbálják tartani a látszatot, hogy ott tanítás folyik. A szülő a saját gyermekét nézi, mást nem lehet rájuk terhelni. Az oktatási szegregáció felelőssége ugyanis nem az övéké, hanem a rendszeré, ami ezt megteremtette és támogatja.

Hogy miért nem harcolnak a szegregált iskolába járó gyerekek szülei? Nos azért nem, mert ők nem is értik, mit jelent egy másfajta iskola, ők azt gondolják, jó ez nekik, hiszen ők sem tanultak jól, ők is kimaradtak az iskolából, velük is mindig csak a probléma volt, ebben szocializálódtak, erről van csak tapasztalatuk, nem akarnak mást, csak a megszokottat.

Ki állhat akkor ki a szegregált iskola ellen? Az ott tanító pedagógusok? Kevés pénz, nagy munka, nincs elismerés, sok a kudarc. A fiatalok közül senki sem akar szegregált iskolába menni dolgozni. Az idősek meg nem tudnak már váltani, nincs hova menni, és a rendszer már rég magukra hagyta őket. Már csak azt várják, hogy elérjék a 40. évet, és nyugdíjba menjenek. Menekülnek, azonnal, tanév közben is, ha tehetik.

Pedig ők pontosan tudják, hogy a szegregált iskola nem jó a gyerekeknek. Ők értik, mi az, ha ugyanazokkal a gondokkal, és ugyanazokkal a szocializációs mintákkal bíró gyerekek vannak együtt. Ahol bejön velük az összes probléma, amiben élnek, a nem megfelelő táplálkozástól a kudarctűrő képesség hiányáig, a menstruációs szegénységtől a családon belüli erőszak lecsapódásáig. Ahol szinte csak traumatizált gyerekek vannak, ott másról szól az iskolai élet.

És vajon a társadalom látja-e a következményeket? Érti-e, hogy meg kellene tanulnunk együtt élni, egymást elviselni, elfogadni és segíteni is? Hogy együtt kellene építeni ezt az országot, amit most érdemesekre és érdemtelenekre osztottak? Az érdemtelenek ma az eleve elrendeltek sorsát viszik. Vajon meddig élünk még abban a hitben, hogy jó út ez így? Hogy az iskolarendőr meg tudja oldani ezt az iszonyú nagy problémahalmazt, amit ma a halmozottan hátrányos helyzetű kifejezés takar?

Hogy nincs megoldás? Dehogy nincs! Ha az állam végre felvállalná a struktúraváltást. Ha végiggondolnák a lehetséges folyamatokat, generációs léptékben. Ha erőforrásként tekintenének a leszakadókra, és nem azt erősítenék, hogy ők a hibásak. Ha a hatásokat egy irányba vinnék, és nem ügyeket kezelnének végre, hanem okokat. Ha lenne ehhez elég szakember. Más szemlélettel, és nem büntető, hanem támogató attitűddel.

Nem jobb lenne egy olyan világban élni, ahol együtt építjük a jövőt? Hibáztatás és gyűlölködés nélkül? Közösségben, egymásra figyelve, egymást támogatva?

Ha a gyerekekben ellenségképet építünk a másik iránt, gyűlölködő felnőtté válnak. Olyanokká, akik falakat építenek. Csakhogy a falak soha, sehol nem maradnak meg örökké. A falakat mindig le akarják bontani azok, akik elől elzárják a világot. És ez mindig rombolás…ami áldozatokkal jár.

Az oktatási szegregáció a falak építését erősíti. A problémát hatalmassá növeltük. Igen, mi, mindannyian, akik ebben az országban élünk. Változtatni is csak mi tudunk. És lehet úgy, hogy ne fájjon. Türelemmel, lépésről lépésre, megfelelő felkészítéssel és támogatással. Csak szándék kérdése.

Minden gyerek „érdemesnek” születik. Ha elfogadjuk a szegregáló iskolarendszert, rájuk sütjük az „érdemtelen” bélyeget.

Gondolj a jövőre! Ne gyűlölj! Ne rekessz ki! Akarj te is egy olyan oktatási rendszert, ami esélyt ad. Mindenkinek.

ITT OLVASHATÓ