Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2023.03.16.
Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv központjában, a húszas években épített „Szlovo” (szó) szövetkezeti házban lakott a Szovjetunió kezdeti időszakában az ukrán kulturális elit színe-java. Írók, költők, színházi emberek, akik egyszerre hittek az új világban és abban, hogy saját nyelvükön építhetik azt. Ám ami kezdetben a kommunizmus értelmiséget megbecsülő gesztusának tűnt, idővel halálos csapdává változott: a harmincas években a sztálini titkosrendőrség egymás után hurcolta el a házból a nemrég még ajnározott művészeket. Miután ukrán falusiak milliói haltak éhen a sztálini parasztellenes politika miatt, a moszkvai birodalmi központ az ukrán kultúrát is el akarta törölni. Az 1936-1938-as nagy tisztogatások idején 223 írót tartóztattak le, jelentős részüket a Szlovo-házból hurcolták el. Míg 1930-ban 259 ukrán írónak jelent meg könyve, 1938-ra csak 36-an maradtak – a többieket kivégezték, száműzték, elmenekültek vagy öngyilkosok lettek.
Eszmélésétől fogva írta korrupt, kaotikus, szegény, de sokszínű és izgalmas hazájáról szóló parafrázisait, szürreális, melankolikus, máskor az életörömtől kicsattanó költeményeit.
Sorait olvasva szinte látjuk magunk előtt Harkiv omló vakolatú tömbházait vagy a környező falvak sárba süppedt viskóit, érezzük a mezítlábas cigaretta füstjét meg a legolcsóbb vodka torokkaparó erejét. Inkább érezzük, mint értjük Zsadan költészetének alaplüktetését, a világok határán egyensúlyozó ország vágyát, hogy bebizonyítsa magának és a külföldnek is létezését, különállását...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.