Szerző: ÉBER MÁRK ÁRON
2023.03.02.
Az elmúlt években a kiégés mind szélesebb körben vált pusztító betegséggé. A szembeötlő bajok – fásultság, kiábrándultság, levertség, cselekvésképtelenség, motiválatlanság, lemondás – kezelésére hagyományosan „pszichotudásokat” mozgósítunk. E rendellenességek a pszichotudományok képviselőinek asztalára kerülnek, a vonatkozó szakemberek, főként pszichológusok és pszichiáterek illetékességi körébe tartoznak. A legtöbb kérdést is ők kapják.
Akit a kiégés szele már meglegyintett, de még hajtja a mókuskereket, izgatottan kérdezi: hogyan kerülhető el? Aki már kiégett, és ez tudatosul is benne, már csak fásultan morog: mit lehet vele kezdeni?
A kiégés oka a túlzott érzelmi igénybevétel, az idegrendszer túlterhelése, a túlmunka és a túlhajszoltság. Következménye hosszabb igénybevétel után jelentkezik krónikus kimerülésként. Kialakulásához nagyban hozzájárul, ha áldozata nem ismeri fel idejében a veszélyt, és még akkor is pörgeti a mókuskereket, amikor azzal már éppen kimeríti érzelmi erőforrásait, túlterheli lelkierejét.
Az ilyen módon túlfeszített pszichés apparátus a kiégéssel bosszulja meg a gondatlanságot. Negatívba fordítja mindazt a lelkesültséget, reményt és tetterőt, amit a korábbi fázisban jutalom nélkül befektetett. Ahogyan például sportsérülések esetén a test adja fel a küzdelmet a fizikai túlterhelés miatt („ína szakadtáig hajtott”), úgy a kiégés esetében a túlhasznált psziché mondja fel a szolgálatot, és válik működésképtelenné.
A kiégett embert reménytelenség, cselekvésképtelenség, fásultság és végtelen kiábrándultság szállja meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.