2023. március 4., szombat

KIBELEZTE A KORMÁNY AZ ORVOSI KAMARÁT, NEMZETI TÜZÉPEK ÉS FAISKOLÁK JÖHETNEK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2023.03.03.


Telex: Novák Katalin aláírta, már ki is hirdették az orvosi kamarát kibelező törvényt


Megjelent a szerda esti Magyar Közlönyben az a jogszabály, amit a parlament fideszes többsége azért szavazott meg, hogy ezzel elbánjon a Magyar Orvosi Kamarával (MOK), miután a MOK tiltakozott az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása ellen, és azt szerette volna, ha a kormány egyezteti egészségügyi reformterveit az orvostársadalommal, és javaslatainak kialakításába bevonja a szakmai szervezeteket is. Az Orbán-kormány ezt elképesztő arcátlanságnak tartotta, ezért törvényben vették el a MOK bizonyos jogait, és megszüntették a kötelező kamarai tagságot is az orvosok körében. Magyarország talán legutolsó, a kormány akaratával szembeni ellenállásra is képes érdekképviseleti szervezetét lényegében három nap alatt zsigerelték ki.

24.hu: 25 milliós Mercedes, méregdrága karórák, luxusutak – közpénzből élt nagy lábon az utánpótlássportért felelős önkormányzati cég vezetője

Elképesztő kiadásokra mutat rá az a lap birtokába jutott, a II. kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. által megrendelt független könyvvizsgálói jelentés, amely az utánpótlásportért felelős önkormányzati cég 2016. január 1. és 2020. december 31. közötti gazdálkodásával kapcsolatban készült tavaly. A kft. nagyjából húsz gyerek utánpótlásneveléséért felel, és az említett időszakban Becsey Péter, az OSC-Újbuda sportigazgatója vezette. Őrsi Gergely MSZP-s polgármester korábban a jéghegy csúcsát már bemutatta, számításaik szerint 450 millió forint közpénzt költött el a II. kerületi önkormányzat cége az előző vezetés idején utazásokra, hotelszámlákra és méregdrága luxuscikkekre. A luxustárgyak egy részét összetörve juttatták vissza a cégnek.

444: Tiborcz István borházat vett Tokaj-hegyalján

A miniszterelnök vejéhez tartozó BDPST Group csütörtökön megszerezte a Patricius Borház Zrt. 100 százalékos tulajdonát, közölte a cég az oldalán. A környéken már Tiborczék üzemeltetik az ötcsillagos Andrássy Kúria & Spa hotelt és annak lokális és regionális ételekre specializálódott éttermét, a Bobajkát. A cég közleménye szerint a tranzakcióhoz tartozik a Patricius Borházat körülvevő termőterületek megvétele is.

K-Monitor: Hegyeken, sivatagokon át rögös út vezet a közérdekű adatokig az EU-nak ígért új portálon

A törvény szerint február 28. éjfélig kell a költségvetési szerveknek teljesíteniük az első kéthavi közzétételüket a tavaly november 29. óta kötött szerződéseikről a kormány új közpénzes adatbázisban. A korrupcióellenes szervezet kipróbálta az oldalt, ami lesújtóan rossz lett. Mészáros Lőrinc szerződéseit továbbra se fogjuk tudni kilistázni, de nézegethetünk pálmafákat, gyalogátkelőket és motorcsónakokat a feladványokkal telepakolt honlapon. Az oldal bárki számára jól illusztrálja a kormány antikorrupciós vállalásainak a komolyságát, hitelességét, anélkül, hogy el kelljen mélyedni a büntetőeljárási törvény vagy bírói függetlenség körül zajló jogi csűrés-csavarások világában. A közadat-nyilvántartás a pénzégetésen túl jelenlegi formájában teljesen értelmetlen, ráadásul semmi újat nem nyújt az adatgazdák saját honlapján való közzétételen túl, sőt, adott esetben még nehezebbé is teszi az információk megtalálását.

Hvg.hu: Nemzeti tüzépek után nemzeti faiskolákat is akar a kormány

Március 1-jén megjelent az építészeti törvény koncepciója, amely a nemzeti tüzépek mellett Nemzeti Faiskolákat is létrehozna. Szakmai tervek szerint az állami és önkormányzati beruházásokhoz, fásításokhoz szükséges magyar nevelésű növényeket szolgáltatná egy nagy állami integrátor. A piaci szereplők exportra szánt építőanyagaira az államnak elővásárlási joga lenne a törvény értelmében, az így felvásárolt készleteket a nemzeti tüzépeken árusítanák. Arról azonban nem rendelkezik a tervezet, hogy a nemzeti faiskolákba honnan és milyen formában kerülnének be a „faiskolai termékek”-ként hivatkozott növényi alapanyagok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.