Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.03.08.
Tegnap mi is szemléztük a hírt, hogy kirúgták Horváth-Lugossy Gábort, mivel novemberben konfrontálódott Káslerrel. A Magyarságkutató Intézet először a Pozsonyi csata című animációs filmjével robbant be a köztudatba, a produkciót méltán kritizáló saját munkatársait kirúgta, majd egy kiállítás lenyúlásával sikerült öregbítenie a rossz hírét, de innen érkezett az a megfejtés is, hogy az első magyar nyelvemlék nem más, mint hogy Baszjad Izüt.
A lebukott futár: a Volvo-gate egyik vádlottját is Völner ügyvédje védi
Ahhoz, hogy a történetből Magyarországon ügy, mármint büntetőügy legyen, az kellett, hogy Hollandiában megbukjon a pénzfutár. Hiába szentelt a túlfizetett buszok történetének külön cikksorozatot a népszerű helyi hírportál, a Szabad Pécs, és hiába tettek többen is feljelentést, a magyar rendőrség és ügyészség nem foglalkozott vele.
Budapestre lőttek, de vidéki városok vérezhetnek el
Az új bérlettel a vidéki városokon belül is lehet utazni a helyközi járatokon, így az bizonyosan bevételt fog elvenni az amúgy is finanszírozási gondokkal küzdő helyi közlekedési cégektől, illetve a kiadásokat álló önkormányzatoktól.
„Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést”
Háziorvosok reagálnak az ügyeleti rendszer átalakítására.
Rákosi iparpolitikáját idézi az akkumulátorgyárak erőltetése
“Gyártsunk olyat, amihez semmink sincs!”
Rákkeltő anyagokkal veszélyeztette dolgozóit a gödi Samsung-gyár selejtes akkumulátorait feldolgozó cég
A hatóságok már többször megbüntették súlyos mulasztások miatt a hulladékfeldolgozó céget, amely most évi 52 ezer tonnára szeretné növelni kapacitását.
Rakjuk el ezt a fotót – és a neveket:
Ju Szuk Koh, a Samsung C&T Corporation alelnöke, Nagy-Majdon József polgármester, Min In Hvan, a KDB Bank Európa Zrt. elnöke, Park Csul Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, Ji Kang Mjung, a SungEel Hitech Kft. elnöke, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Hjun Jung, a Samsung SDI Magyarország Zrt. alelnöke, Oszlánszki Mirtyll, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) képviselõje, Kil Jung Szong, az LG Electronics Lengyelország igazgatója és Park Jung Csull, a SungEel Hitech Kft. ügyvezetője.
A svédek szerint a magyar delegáció semmilyen feltételt nem támasztott a NATO-szavazásért
Csiszi-csiszi köszörű…
Csiszi-csiszi köszörű…
Kósa Lajos: Az ukránok nem párolognak el, ha Ukrajna veszít, akkor is marad még az országból
Azt nem is érti, hogyan gondolhatják egyesek, hogy Oroszország vereséget szenved…
Azt nem is érti, hogyan gondolhatják egyesek, hogy Oroszország vereséget szenved…
Csehország új elnöke szerint nincs középút, az Orbán-kormány pedig úgysem tart örökké
Előbb-utóbb lesz változás – fogalmazott Petr Pavel. Inkább előbb, ha kérhetjük.
Előbb-utóbb lesz változás – fogalmazott Petr Pavel. Inkább előbb, ha kérhetjük.
Utólagos hatállyal visszavágták az utolsó, kormánytól független filmkészítési támogatást
Most akkor olvassuk újra ezt a címet, minden szavát külön ízlelgetve.
Most akkor olvassuk újra ezt a címet, minden szavát külön ízlelgetve.
Szigorítják a reklámok közterületi kihelyezését
A szabályozás célja, hogy a településképet romboló reklámhordozók levételre kerüljenek, emellett a törvény értelmében a közterületről látható reklámhordozó és reklám csak olyan helyen és olyan méretben, megjelenési formában legyen elhelyezhető, amely a település vagy településrész építészeti arculatát nem sérti.
Szeretnénk megkérdezni, ki fogja eldönteni, hogy mi sérti és mi nem a mit is? Az építészeti arculatot? Magyarországon van ilyen? Ma is tanultunk valamit.

Fidesz-ellenzék nagykoalíció szavazta meg a polgármester több mint 6 milliós jutalmát
Széles koalíciós többséget alkotva leszavazták a megmaradt ellenzék azt célzó javaslatát, hogy ne a polgármester jutalmára, hanem szociális célokra fordítsák a 6,6 millió forintot.
Az ellenzékről még itt: Die Presse:”Ha két magyarnak össze kéne fogni, akkor inkább egymás ellen harcol, ahelyett, hogy közösen lépne fel”

Kikerül a miniszter alól a Külügyi és Külgazdasági Intézet (is)
Szijjártó Péter ezzel még egy intézmény elveszít az Eximbank, a kulturális intézetek és az Információs Hivatal után.
Szijjártó Péter ezzel még egy intézmény elveszít az Eximbank, a kulturális intézetek és az Információs Hivatal után.
Varga Judit mindenkit arra kér, tartózkodjon a pletykáktól
“Hiába jár el a magyar sajtó e tekintetben lényegesen tapintatosabban, a kereszténység nevében mások családi állapotát erkölcsi alapon rangsoroló kormánypárt tagjai túl régóta játsszák a szentéletű moralista ájtatos figuráját ahhoz, hogy időnként ne derüljön fény olyan privát történetre, amely pontosan annyira következik az evangéliumi tanításból, mint a roma diákok kártérítése ürügyén indított rasszista hecckampány.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.