ELTORZULT MAGYAR ALKAT, ZSÁKUTCÁS MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS

MÉRCE
Szerző: SZALAI ERZSÉBET
2023.03.11.

Az 1988-89-es rendszerváltás sem nemzeti szuverenitást, sem demokráciát, sem szociális piacgazdaságot nem hozott a magyar nép számára – és ennek máig ható következményei vannak. Az okok alapvetően strukturálisak, de ezekről már többször is szót ejtettem.[1] Ebben az írásban döntően a főszereplők motivációiról, cselekedeteiről és mindezek társadalmi, elsősorban társadalomlélektani következményeiről lesz szó. Spiró György helyesen szögezte le nemrég: a körülmények, a strukturális szorítás soha sem lehet annyira erős, hogy tökéletesen determinálni tudná a társadalmi szereplők – Bourdieu kifejezésével: az ágensek – indítékait és cselekedeteit, a felelősség kérdése tehát mindig felvethető.

Természetesen Bibó Istvánt kell e kérdéskör kibontásához segítségül hívnunk.

Bibó 1948-ban született nagyszabású esszéjében a következőképpen írt az azt megelőző évszázad magyarországi történetéről: „A politikai és társadalmi zsákutcáknak (…) a sorozatán bukdácsolt végig a magyar nemzet attól a pillanattól kezdve, hogy forradalmi szabadságharca elbukott, egészen odáig, amikor a második világháború végén a maga fikciókból, feltevésekből, követelésekből és vágyképekből épült államépítményének a romjai között újból szembekerült a valósággal.

Ez alatt a csaknem száz esztendő alatt a magyar nemzet olyan politikai és társadalmi konstrukciókban élt, amelyekben a dolgokat a maguk nevén nevezni nemcsak hogy nem lehetett, hanem nem is volt szabad, ahol a tényeket nem az okok és okozatok egyszerű láncolatában, hanem azon kívül álló feltevések és várakozások jegyében kellett értelmezni és magyarázni, ahol álbajokra kellett pazarolni jó erőket, s ráolvasással gyógyítani valóságos bajokat,

ahol a valóságos tennivalók körén kívül, s azokra való tekintet nélkül lehetett és kellett cselekedni, s ahol hiányzott a cselekedetek helyességének az objektív mértéke, és helyette a félelmek és sérelmek egy bizonyos rendszere szerepelt erkölcsi értékmérőként. Minden eltorzulás, ami ez alatt az időszak alatt a magyar közösségi élet különböző területein megmutatkozott, valamilyen módon visszavezethető az alapvető politikai és társadalmi konstrukció hamisságára.”[2]

Nos, melyek voltak azok az álbajok, melyeket a rendszerváltó elit tévesen látni vélt, és melyek azok a valóságos bajok, amelyeket ráolvasással akart gyógyítani? (Az elit fogalmát itt nem normatív, tehát a kiválóságot, kiválasztottságot jelző, hanem millsi értelemben használom, vagyis a hatalmon lévő, a társadalmi folyamatokat irányító csoportokat értem alatta.)

A legfontosabb álbaj, melyet a rendszerváltó elit orvosolni akart, azon a nézeten, pontosabban érdekérvényesítő ideológián alapult, hogy a magyar gazdaság legnagyobb problémája, eladósodásának legfontosabb forrása az, hogy az emberek túl sokat fogyasztanak.

Kornai János korabeli terminológiája szerint a rendszer legfontosabb rákfenéje a koraszülött jóléti állam.[3] A gazdaság fejlettségéhez képest a lakossági fogyasztás, ezen belül a jóléti újraelosztás valóban magas volt, ez azonban inkább a rendszer erényei mutatta, és nem ez volt az eladósodás forrása...

ITT OLVASHATÓ