Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2023.03.20.
Hogy kiderítsük, mennyire voltak megalapozottak ezek az elvárások, felkerestünk olyan édesanyákat, akik az utóbbi egy évben, tehát jóval a törvény bevezetése után adtak életet gyermekeiknek, megkérdeztük a szülészeti ellátás reformjáért küzdő civil szervezetek képviselőit, valamint legalább tucatnyi, budapesti és vidéki kórházak szülészeti osztályát vezető főorvossal, intézményvezetővel és más, a szülészeti ellátásban is dolgozó egészségügyi dolgozóval beszéltünk. A magyar szülészeti gyakorlat körüli feszültséget és elhallgatást jól jelzi, hogy az általunk kérdezett orvosokból még az ellátási lánc csúcsán lévők (kivétel nélkül mind férfiak) közül is mindössze egy akadt, aki – a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva – névvel vállalta, hogy szakmai tapasztalatait megosztja a Qubittel. Azaz vállalta volna, mert ő végül cikkünk megjelenéséig a kórházigazgatótól nem kapott engedélyt arra, hogy azonosítható módon szerepeljen. A jelek tehát arra utalnak, hogy a téma továbbra is tabunak számít Magyarországon.
A 2021-es törvény, mint azt bevezetése után másfél évvel a Telex megírta, ha nem is szüntette meg egy csapásra, azért jelentősen csökkentette a szüléskor gazdát cserélő borítékok számát. De vajon ezzel egyidejűleg csökkent-e az igény a fogadott orvos iránt? Még ha nem is volt a törvény kifejezett célja, csökkent-e a szülészeti beavatkozások száma a hazai szülészeti ellátásban? Szükséges lenne-e egyáltalán, hogy csökkenjen a mesterséges szülésindítások és a császármetszések száma? Ki és mikor lenne jogosult eldönteni, hogy pontosan mi és hogyan történjen a szülőszobán?
A rendszer fehérebb lett, a számok maradtak
Íme egy jellemző történet:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.