Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.02.17.
Az előkészítő ülésen csak annak a vádlottnak a számára érhet véget a hercehurca, aki elismeri a bűncselekményt, de pontról pontra úgy, ahogy az a vádiratban benne van.
Rogán Antal kabinetfőnökéhez vezet Schadl György bizalmasának naplója
A felvetődött kérdésekre sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, sem a részben állami tulajdonba került Vodafone igazgatóságába a minap beülő Nagy Ádám nem adott választ, hiába kereste a lap őket.

Azt hitték, érinthetetlenek, most mégis bíróság elé állnak
Az ügy kirobbanása óta Völner személyesen nem szólalt meg nyilvánosan, de ügyvédjén keresztül már többször adott ki közleményt. Ilyenkor mindig ártatlannak vallotta magát.

Nem jelent meg a bíróságon a pécsi vagyonkezelő volt kommunikációs vezetője, mert Dubajba költözött
Völner veri a fejét a falba?
Völner veri a fejét a falba?
Egy irányba mutatnak a példátlan KSH-s adatszivárgás szálai
A kiszivárgott adatok a kiskereskedelemre vonatkoztak, és a GM irányába mutat, hogy a Makronóm útját egyengető György László ebben a minisztériumban kormánybiztos.

Halálos fenyegetések érték a Szikrát és a Mércét is az antifasiszta támadássorozat után
Különböző online felületeken (főleg Facebookon és a kevésbé moderált Telegram szélsőjobbos csatornáin) elkezdték megosztani a baloldali szervezetek vélt vagy valós tagjai neveit, személyes adatait.

Négy nap múlva találkozna Varga Judittal a EP Pegazus-küldöttsége, de a miniszter még arra sem válaszolt, hogy fogadja-e őket
“Szájer József, aki egy ereszcsatornán fejezte be a politikusi karrierjét, a minap azt mondta: a magánszféra sértetlensége mindenkit megillet. Megkérdezném erről a volt feleségem és a gyerekeim véleményét, akiknek a beszélgetéseihez és a fotóihoz is hozzáfértek…”

Wáberer György a cége után a kormánybiztosi pozíciójától is elbúcsúzhat
A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztost úgy mentette fel a kormány, hogy ez a közzététele napján lép hatályba.

Eltűnt Kína egyik legfontosabb bankára
Pao Fan eltűnése aggodalomra adhat okot, hiszen a pekingi vezetés már több hasonló milliárdos üzletemberre lecsapott, rossz szemmel nézve a vagyonukat.

Kiesett az ablakon egy orosz katonai tisztviselő
Holtan találták az 58 éves Marina Jankinát, aki az orosz védelmi minisztérium pénzügyi támogatási osztályát vezette Szentpéterváron. Sajtóbeszámolók szerint kizuhant 16. emeleti lakása ablakán, a rendőrség szerint öngyilkosságot követett el.

Bombaüzletben kapott megbízást Várkonyi Andrea cége
Family first.
Family first.
Club Aliga: félrenéz az önkormányzat
Még a látszatát is kerülik, hogy a helyiek érdekeit képviselik.

Szalay-Bobrovniczky: Gyula és Békéscsaba lesz a haderőfejlesztés központja
Felbukkant Palkovics László is.
Felbukkant Palkovics László is.
Ungár Péter az akkugyárakról: ez egy olyan futóverseny, aminek a célvonala a szakadék
“Azért tényleg egészen döbbenetes belegondolni abba, hogy Magyarországon azért nincs szociális ellátórendszer, azért nincs pénz a tanárok fizetésére, mert arra költjük a közös pénzünket, hogy az autóipar egyébként teljesen fenntarthatatlan, környezetkárosító beruházásai gyorsabban térüljenek meg.”

Felcsút Travel Club
Az adatszolgáltatás alapján Novák Katalin brazíliai útja például irreális módon nem került semmibe, Áder János pedig alig 125 ezer forintból megjárta Bulgáriát, miközben a svájci útja 17,5 millióba került.

Komoly gyomrost vihetett be Brüsszelben a magyar a kormány
Arról érkezett hír, hogy nem lesznek benne a Magyarországot igen érzékenyen érintő tervezett atomenergia-szankciók az EU-s csomagban…

A magyar külügy egy év alatt nagyjából tízszer annyiszor osztotta ki szövetségeseit, mint Oroszországot
A skorpió- béka mese…
A skorpió- béka mese…
A békéről ment tárgyalni Szijjártó Péter Minszkbe, ahol a magyar mellett az orosz kormánygép is épp ott volt
Tisztáznia kellene Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy tárgyaltak-e orosz politikussal hétfőn Minszkben – mondja Hadházy Ákos.

Viktorral lövethetik majd az orosz rakétákat az ukránok
Az Ajándék Putyinnak elnevezésű kampány keretében a cseh civil szféra az elmúlt hónapokban több mint 90 millió koronát (1,5 milliárd forint) gyűjtött, amelyből 15 darab Viktor elnevezésű légvédelmi rendszert vásároltak Ukrajnának.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.