Szerző: BOD TAMÁS
2023.02.19.
„Aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását, és azon keresztül az országot” – jelentette ki az állami hírügynökség szerint a miniszterelnök egyik legközelibb munkatársa, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezetője, a szervezet nemrég tartott nemzetközi konferenciáján. Akarattal vagy akarata ellenére, ez a legtisztább náci és bolsevik beszéd, azzal az apró fogalmi pontosítással, hogy mindennek a valódi médiához semmi köze nincs.
Ez tisztán hatalmi és pártpropaganda, valójában Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (mit is jelentene ez ténylegesen?) teljes nyíltsággal erről beszélt. Ugyanis a médiumok és sajtó működéséhez szervesen hozzátartozik a szerkesztői és az újságírói, a szakmai, az emberi és a világnézeti szabadság, a kritika és a bírálat joga és a szerkesztőség mindenek feletti autonómiája. Ez pedig kizár minden külső párt-, hatalmi vagy üzleti beleszólást.
Orbán Balázs szerint a nyugati országokban a média legkevesebb 70-80 százaléka, ahogy ő fogalmazott, „nemzeti” tulajdonban van. Szerinte a 2010-es kormányváltás előtt Magyarországon ez az arány kevesebb, mint 24 százalék volt, ami megítélése szerint „borzalmas kiszolgáltatottságot” jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé. A politikai igazgató úgy látja: a magyarországi helyzetet nyugatról olyanok miatt kritizálják, ami ott „teljesen természetes”. A médiatulajdonosok között az állam mellett alapítványok, egyesületek, egyházak, magánszemélyek is vannak, ami szerinte „természetes és jó médiapiaci átalakulás”. Az MTI tudósításából nem derült ki, hogy a politikus által említett százalékokat milyen módszertannal számolták ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.