Szerző: KIRÁLY ANDRÁS
2023.02.20.
Három napon át tanácskoztak a világ vezetői Münchenben, ahova a magyar miniszterelnököt még csak meg se hívták. Talán nem is véletlenül, elég gyorsan kiderült, hogy mindenben mást gondolnak, mint Orbán. A fő téma persze Ukrajna volt, de Kína és az USA viszonya és az atomháborús fenyegetés is hangsúlyosan megjelent a tanácskozáson.
Orbán Viktornak egyvalamiben egészen biztosan igaza van. A háromnapos Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzottak alapján valóban egyedül maradt az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjával. Itt még Vang Ji kínai külügyminiszter is kiállt a szuverén országok területi integritásának sérthetetlensége mellett. Pedig az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken a Vanggal folytatott szombat esti, mindkét fél jellemzése szerint feszült megbeszélései után arra utalgatott az NBC-nek adott interjújában, hogy az amerikai hírszerzés hamarosan bizonyítékokkal áll elő arról, hogy Kína Oroszország felfegyverzésére, a nyugati szankciók miatt elérhetetlenné vált, a precíziós fegyverek előállításához nélkülözhetetlen mikrocsipek exportjára készül.
Európa gyenge embere
A magyar kormánynak a világban betöltött helyét az is jelezte, hogy miközben csak a régió országaiból Horvátországot, Csehországot, Lengyelországot is az állam- és kormányfő mellett több miniszter is képviselte, Magyarországot senki. Vagyis a polgármesterek panelbeszélgetésének az a Korányi Dávid volt a moderátora, aki hónapok óta a kormánysajtó célkeresztjében van. Érdeklődésemre a konferencia szervezői arról tájékoztattak, hogy Novák Katalin államfőt ugyan meghívták, és eredetileg el is fogadta a meghívást, ám február elején mégis lemondta a részvételt. Hogy miért, arra ez idáig nem kaptam választ a Köztársasági Elnöki Hivataltól...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.