2023. február 20., hétfő

“JÉZUS MÁSIK NEVE VIKTOR…” – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.02.20.


„Jézus másik neve Viktor, pont, mint Orbánnak”, mondta az amerikai ördögűző atya egy szombathelyi szentmisén


Jim Blount sorosozásig fajuló gondolatmenete aztán azzal folytatódott, hogy elmondta a szentmisén részt vevőknek, hogy aki meg van keresztelve, annak a másik neve is az, hogy Viktor… Van a fedélzeten orvos…?

Nézőpont: Orbán Viktornál nincs alkalmasabb kormányfő

1000 fő telefonos megkérdezésével…

Három napon át tanácskoztak a világ vezetői Münchenben, ahova a magyar miniszterelnököt még csak meg se hívták

Az is jelezte Magyarország helyét, hogy kizárólag egyetlen kontextusban emlegették a konferencián: mint Törökország mellett a másik országot, amelyik még nem volt hajlandó ratifikálni Svédország és Finnország NATO-tagságát.

Második külügyminiszterré vált Novák Katalin

“…a jelek szerint kialakult egy jó rendőr-rossz rendőr felállás, Szijjártó Péter külügyminiszter nyíltan kritizál egyes, velünk szövetséges államokat vagy éppen Ukrajnát, és utazik el egy Ukrajna elleni új orosz támadás kezdetekor a Putyin-szövetséges Belaruszba, míg Novák Katalin megpróbál szelídebb arcot adni a magyar diplomáciának.”

Magyarország Szlovénia tudta nélkül vásárolt ingatlant Lendván

A magyar külügyminisztérium ingatlant vásárolt Lendván, amit a helyi kisebbségi ernyőszervezet ingyen használ. A szlovén külügyminisztérium azonban a vásárlásról és az épületben tervezett konzuli tevékenységről is az Oštro szlovéniai oknyomozó központtól értesült, ezért bekérették a szlovéniai magyar nagykövetet.

Az olasz miniszterelnök Kijevben találkozik Zelenszkijjel

Meloni koalíciós társa, a korábban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel (és egyébként Orbán Viktorral) jó barátságot ápoló Silvio Berlusconi például a múlt héten azt mondta: nem keresné a kapcsolatot Zelenszkijjel, mert szerinte ő a felelős a háborúért. Berlusconi kijelentésére válaszul az Európai Néppárt lemondta a júniusra tervezett nápolyi rendezvényét.

Szinte biztos, hogy nyár előtt nem érkeznek meg Magyarországra az uniós források

A lap több brüsszeli forrása is megerősítette, hogy a jogszabályok elfogadása önmagában nem nyitja majd meg a pénzcsapokat, mert az is fontos, hogy a gyakorlatban hogyan alkalmazzák itthon azokat… (sátáni kacaj)

„Az elmúlt egy évet akár az ügyészség is értékelhetné”

Orbán szavai megihlették Somogyi András humoristát, aki a beszédről készült felvételeket is felhasználva prezentálta a miniszterelnök „őszinte évértékelőjét”. Az a vicc, hogy ez nem vicc:

Nincs itt semmi látnivaló… összeférhetetlenség meg pláne

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozat forrásaiból részesült a lebonyolításért felelős társaság két főtanácsadójának cége, számos egykori volt fidelitasos érdekeltsége – egyikük egy sushi bár létrehozására kapott támogatást –, továbbá csaknem egymilliárd forint jutott két alapítványnak, amelyeket egy kormánypárti újságíró hozott létre.

Az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket

„a Samsungban annyi szabálytalanság történik, hogy a gyárat rég be kellett volna zárni. Ezt viszont valakik felülről folyamatosan akadályozzák. A hatóságoknak ki van adva, hogy néhány milliós bírságokat kiszabhatnak, de a gyártósorokat soha nem állíttathatják le tartósan.”

vállalkozó

Neres rutinpálya:

“…gazdasági épület létesítése címén, az engedélyezett alapterületet körülbelül kétszeresen meghaladó külső medencés nyaralóingatlant épített és értékesített.”

Ingyenes propagandamagazint postáz minden nyugdíjasnak a kormány

Minden őket érintő információ, tehát a kormány dicsérete és a baloldal szüntelen csépelése olvasható benne.

Ezzel a trükkel veri át az Index és a Transzparens Újságírásért Alapítvány az embereket a magyar médiahelyzetről

Az alapítvány stratégiai igazgatója egyébként nemrég lett az a Szalai Szabolcs, aki a már kormányközeli kézbe került Indexnél is dolgozott a tömeges távozásokat követően, majd a lapnál kialakult belső feszültségeket követően az ATV Csoporthoz igazolt, majd a naphire.hu nevű bulvármagazinnál volt szerkesztő, ahonnan ugyancsak távozott.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.