GÁBOR GYÖRGY: A NAGY KÖZÖS PISZOÁR - SZABAD ÉSSZEL 1.

NÉPSZAVA
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2023.02.05.

Rákay Philip udvari filmgyártó nagyiparos a minap a mohácsi csatáról készülő filmje apropóján kedélyesen viccelődve azt találta üzenni a „fanyalgóknak”, hogy mindenkit megnyugtat, „nem fogunk győzni a végén”. Ritkán adódó pillanat, amikor önnön ars poeticáját ily magabiztos dilettantizmussal önti szavakba valaki, másfelől viszont a fenti alkotói önvallomás a NER működési mechanizmusának műszaki pontosságú leírásába enged bepillantást.

Különös, hogy a szakmányban filmeket előállító Rákaynak két forgatás közben eddig vajon miért nem volt érkezése eltöprengeni azon, hogy mondjuk a dokumentumfilm műfajával ellentétben egy történelmi játékfilmben miért is ne győzhetnének a valóságos vesztesek? Miért ne juthatna szerep egy műalkotásban a fantáziának, a képzeletnek, a reménynek, az álomnak és megannyi, a valóság reáliájával ellentétes elemnek? Arisztotelésznek igaza volt, amikor azt mondta: nem az a költő, a művész feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek. A történetírót és a költőt – folytatta – nem az különbözteti meg, hogy az egyik versben, a másik prózában beszél, hanem az, hogy az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének.

Shakespeare antik tragédiáinak vagy királydrámáinak alakjai, így például III. Richárd nem attól hitelesek, hogy történetileg pont úgy esett meg velük minden, ahogy azt Shakespeare megírta – ráadásul a valóságban nem is úgy estek meg velük a dolgok –, hanem attól, hogy ezek a figurák akár létezhettek is volna. Hamlet hitelességét nem az adja, hogy tényleg volt egy ilyen nevű dán királyfi, s a Téli rege hitelességét cseppet sem csorbítja, hogy a műben Shakespeare a cseh tengert emlegeti. De a Brian élete című film sem attól válik hitelessé, ha a vonatkozó korszakot és Jézus életét kutató történész a Monty Python-féle értelmezést tekinti tudományos vizsgálódása alapvető történeti forrásának.

Vagyis, ha Rákay a közpénzszerzés légiesre érlelt rutinján túl egy parányi művészi invencióval is rendelkezne, akkor a filmjében akár le is győzhetnénk a törököket, a mű hitelességét nem ez befolyásolná. Ugyanakkor Rákay

a történelem valóságának és a művész alkotói fantáziájának, vagyis a fikciónak az összekeverésével a NER működésének leglényegét ragadta meg.

Azt a világot, ahol a történelmi múlt valóságát a jelen ideológiai érdekeinek szolgálatába állított politikai akarat satírozza át. Ahol a sűrűn hangoztatott kereszténység egyetemes üzenetére naponta húznak bohócsipkát, és ahol Jézus nem e világból való országának méltóságát luxuspüspökök evilági tobzódásának ricsaja háborgatja. Ahol az ország szuverenitásának elvét az orosz energiaforrásoknak való teljes kitettség és a kínai befektetésekhez nélkülözhetetlen pénzkölcsönök teszik látszattá. Ahol a megőrzendő és ápolandó nemzeti kultúra Győzikében és mindenféle elborzasztó köztéri szoborban szökken szárba, ahol a tudományt propagandisztikus célok szolgálatába állított pszeudo-intézetek képviselik, s ahol az egyetemi oktatók fokozatait hozomra adják-veszik. Ahol az Alaptörvénybe iktatott homofóbia egy ereszcsatornán át fogja menekülőre. Ahol az ártatlanság báránybőrbe bújt hatalmasai soha nem vetemednek semmire, mindössze elhallgattatják azokat, akik nem értenek velük egyet. S ahol a zéró tolerancia látszatát játszi könnyedséggel dekódolható politikusi beszédek fordulatai és jelzői teszik felismerhetővé.

Megannyi látszat és valóság...

ITT OLVASHATÓ