Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.02.17.
A terep ugyanis olyan mélységeit mutatja meg a társadalmi leszakadásnak, ami csak itt látható. És amiben nagyon óvatosan kell mozogni. Nem lehet siettetni sem, nem lehet erőszakosan nyomni sem, de nem lehet elfogadva kiszolgálni sem a működését. Nagyon nehéz az embernek a saját etikai elveit megtartani, ugyanakkor az ettől gyökresen másképp működőt megérteni, elfogadni, sőt, segítséget adni neki, ha eljutott a változtatni akarásban egy szintig.
A közösség csak akkor képes működni, ha vannak olyan etikai elvek, melyeket mindenki elfogad. A közösség képes erőt adni az egyénnek is a változásokhoz. Dolgozunk ezen, de közben változik annak a nagyobb közegnek is az etikai szabályrendszere, amiben élünk. Változik, mert akik hatalmi pozícióban vannak, ők változtatják, és ez is visszahat mindenre.
Az etikai viszonyulás, amiben bevezetnek szabályozásokat, meghatározó. Abban is van etikai tartalom, hogy mit, és abban is, hogy hogyan kerül ez bevezetésre.
Itt van pl. a pedagógusok értékelésének új rendszere. Amiben egy értékelési pont az is, hogy a pedagógus hány százalékkal csökkenti a tanulói hiányzást… Amikor ezt elolvastam, etikátlanná vált számomra az egész. Az iskolai lemorzsolódás mögött álló hiányzások ugyanis nem az egyes pedagógustól függenek, hanem egy sokkal összetettebb probléma részei. Az iskolához való viszonyt sosem egy-egy tanár határozza meg, hanem a rendszer működése. Ha van is egy tanár, akinek az óráin nem szívesen vesznek részt gyerekek, az a tanár is egy tantestület része, annak a munkakultúrának a megtestesítője ami ott van, amit ott enged az iskolavezetés, a tankerület, a rendszer. Egy ilyen pedagógust nem ezzel az értékelési rendszerrel kellene ösztönözni a gyermekközpontúbb munkára, hanem egész egyszerűen nem kellene, hogy része legyen a csapatnak.
De ha még szuper is a tanári csapat, és szeretnek a gyerekek az iskolában lenni, akkor is kérdéses, hogy elég vonzerő-e mindez a családi mintával, az átörökített szocializációval szemben? Nos, azt gondolom, nem. Ma a generációs szegénységben élő családoknál egyszerűen másról szól az élet, mások a túlélési stratégiák, más az értékrend, mint amit az iskola elvár és képvisel. A kettő nagyon messze áll egymástól, és nem látni, hogy ezzel a különbséggel számolna-e bárki.
Az iskola biztosan nem. Hiszen nekik “ki van adva” utasításban, mit, hogyan, mikor tanítsanak. Ebben nincs idő egyéni fejlesztésekre, ismétlésre, gyakorlásra. Itt haladni kell, aki nem tud, az lemarad. Más intézmény pedig a rendszeren belül nem foglalkozik azzal a szülői generációval, akik ugyanilyen viszonyulással voltak az iskola felé, és ugyanúgy nem tett hozzá az életükhöz az oktatás semmit, vagy csak minimálisat, mint a gyerekeiknek.
A pedagógus értékelési rendszer etikátlanságát csak fokozta nálam a versenyeztetés kiemelése, ami nyilván azoktól a szakemberektől, akik a felzárkóztatásban dolgoznak, elveszi a lehetőségét is annak, hogy a munkájuk értékként lehessen beállítva. Szerintem ez már nem pusztán szakmai kérdés, hanem etikai is.
Sokat gondolkodom ezen, és mindig arra lyukadok ki, hogy a döntéshozói értékrend nem kerek nekem. Az az értékrend, ami önreflexió nélkül nyomakszik rá mindenre, nem törődve ellenállással, elfojtva minden kritikai hangot. Ami nem a valós helyzetet veszi alapul, hanem egy ideát, de az nem alkot rendszer, nem épül semmire, és nem tartalmaz stratégiát sem. Csak vannak elemei. Aztán, ha a pillanatnyi érdek úgy kívánja, majd nem lesznek. Lesz helyette más, kiszámíthatatlanul, érdek-vezérelten, néha a “csak azért is” vonalon értelmezhetően.
A mai hír, hogy Borkai Zsoltot díszpolgárnak jelölik, azok után, ami a nevéhez tapad, illeszkedik ehhez. Mint ahogy illeszkedett Bayer Zsolt lovagkeresztje is. Vajon itt hányan adják vissza a díszpolgári címet, ha Borkai megkapja? Hogy alakul át az az etikai normarendszer, ami eddig általános volt, elfogadott, és iránymutató?
Külön tudomány ez, a normák változásai. Hiszen szubjektív, hogy ki, mit tart etikusnak, ki milyen etikai elvek szerint él. Nem hiszem, hogy “felülről” ezt lehet jól befolyásolni. Inkább “belülről” lehetne.
Ha a közösségfejlesztésre is fókuszálunk, kiépíthető egy olyan rendszer, melynek etikai elveivel egyetért a közösség. Ezt működtetjük mi is az Igazgyöngy fejlesztő csapatában, hiszen nem tudnánk másképp ezt a munkát végezni. És működtetjük ezt már 13 éve a toldi asszonyközösségben is, és ugyanígy a társadalmi vállalkozásunkban, vagy más mikroközösségeinkben. Működtetjük a művészeti iskolai foglalkozásainkon, a tanodában.
Sosem azt mondva, hogy az a jó, amit mi mondunk, hanem megismerve egymás nézőpontját, segítve a kimondásokat és elhatárolódásokat. Nálunk (egy szegregátumban végzett közösségfejlesztésről beszélek) ebbe nem fér bele sem a Bayer-féle kommunikáció, sem a Borkai féle sztori. Mondjuk ez el sem ér ide hírként, egyik sem, de az elveket sem tartjuk vállalhatónak. Hogy mi köze ennek a pedagógusok értékeléséhez? Látszólag semmi, de a valóságban sok.
Mert a pedagógusmunka értékelésének is vannak etikai szabályai. Ha pedig egy rendszerben gondolkodunk, akkor valamiféle egységességnek lennie kellene. Alapjaiban. De hol van ez meg? Hol van ez meg, ebben az ad-hoc szerveződő világban, ahol már semmi sem az, ami volt, semmi sem az, amiben hinni lehet?
Ha beütjük a google-ba, hogy etikai kódex, láthatjuk, hogy mindenféle foglalkozásnak, nagyvállalatnak, banknak stb. van ilyen. Kis egységek, melyeknek köze kellene, hogy legyen a döntéshozói szint etikai kódexéhez. Lehet, az a baj, hogy ilyen nincs is? Vagy van, de ott más szabályok az elfogadhatók? Hogyan működtethet tanároknak, szociális munkásoknak, stb. etikai kódexet egy olyan rendszer, aminek az irányításában nincsenek meg ezek az etikai alapok?
Számomra az ilyen fogalmak, mint átláthatóság, felelősség, empátia, közérdek, hitelesség, tényfeltárás, vitakultúra, szakmaiság, szorosan kapcsolódnak az etikus viszonyuláshoz. Ezt szeretném látni a döntések mögött is. A terepen dolgozva is ezeket a fogalmakat értelmezzük, velük is, akiket szeretnénk változáshoz segíteni. De ha a rendszerben nem ezek és nem így etikusak, akkor mit tegyünk? Inklúzióról beszélünk…amit egyre nehezebben tudok értelmezni….és közben az inklúzió támogatásának etikai felelősségén tipródok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.