Szerző: SZEKA
2023.02.21.
Az évértékelők időszakát éljük, ami nem túl vidám korszak olyanok számára, akik túlságosan komolyan veszik azokat a mondatokat, melyek ilyenkor elhagyják a politikai vezetők száját. Orbán Viktor beszéde nem hozott túl sok újdonságot, ezért érdemes inkább a hallgatósággal foglalkozni. A miniszterelnök éves értékelője ugyanis olyan reprezentatív eleme lett a hazai közéletnek, ami messze túlmutat az esemény tartalmi elemein. Néha az az ember érzése, hogy azok a kevesek, akik élőben hallgathatják Orbánt, akkor is büszkén feszítenének az első sorokban, ha előzőleg perszonálunióra léptünk volna Belorussziával, vagy örök baráti szerződést kötött volna Orbán Észak-Korea vezetőjével, Kim Jong-un pártelnökkel.
Elképesztő időutazásra hívja a kormánypárti sajtó mindazokat, akik veszik a bátorságot, hogy belelapozzanak a Magyar Nemzetbe, felmenjenek az Origo oldalára, esetleg esténként a Hír TV valamelyik beszélgetős, észosztó műsorával próbálják feledtetni az aznapi rossz élményeiket. Lényegében a '80-as évek retorikája tért vissza ugyanis, és ez nem csak a hírek metodikájára értendő, hanem a tartalmi panelek is visszaköszönnek a szocializmus időszakából.
Az Orbán-kormány ideológiáját leginkább reprezentáló sajtóorgánumok mostanában épp úgy rárontanak az amerikai imperialistákra, mint annak idején a Népszabadság publicistái, bár valószínűleg a Kádár-korszak propagandistái valamivel visszafogottabban szapulták a Nyugatot, és a Szovjetuniót sem mosdatták olyan hévvel, mint most a kormánysajtó Oroszországot. Lényegében csak fel kellett melegíteniük az egykori szólamokat, és némileg aktualizálni a jelenlegi állapotokra, ami elég ijesztő fejlemény.
Valami nagyon félrecsúszott az utóbbi években a magyar külpolitikában, aminek alig látjuk valamiféle hatását a hazai belpolitikában. És ez az igazán elszomorító napjaink történéseiben. Az Európai Unió tagországaként és a NATO szövetségi rendszerének részeként a kormányunk olyan elképesztő kommunikációs kampányt indított egy évvel az orosz-ukrán háború kirobbanását követően, ami túltesz a Varsói Szerződés és KGST tagságunk időszakának ideológiai kinyilatkoztatásain.
Ez népszerű álláspont ugyan, de valójában agresszióra biztatja azokat a diktátorokat, akiknek területi követeléseik vannak a szomszédaikkal szemben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.