2023. február 20., hétfő

AMERIKÁBAN EGY ŐRMESTER KÉT MAGYAR EZREDES MUNKÁJÁT LÁTJA EL

SZABAD EURÓPA
Szerző: WIEDEMANN TAMÁS
2023.02.19.


Inkább orosztalanítás, mint NATO-tlanítás zajlik a honvédségnél. Közel 26 százalékos infláció volt januárban, úgy néz ki, ez volt a csúcs. Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz? Sötétben tapogatóznak a Pegasus-ügy magyar kárvallottjai. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.

„Nem igaz, hogy NATO-tlanítás folyik, hiszen sok erősen oroszbarát tisztet is elbocsájtottak, miközben visszaigazoltuk a Mathias Corvinus Collegiumtól Porkoláb Imrét, aki minden idők egyik legjobban képzett magyar katonája, és nyolc éven át volt vezető NATO-beosztásban, ebből négyet a Pentagonban. Ha valakiben megbíznak az amerikaiak, hát benne igen” – mondta a Szabad Európának a Honvédelmi Minisztérium egyik volt, de a belső folyamatokra még rálátó vezetője.

Január 17-én jelent meg egy kormányrendelet arról, hogy a 45 évnél idősebb és 25 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező katonákat elbocsáthatják a honvédségtől, ezzel párhuzamosan az érintettek számára bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást, amely az illetmény hetven százaléka.

Jelenlegi és volt honvédelmi minisztériumi munkatársakkal folytattunk háttérbeszélgetéseket, hogy kiderítsük, miért kezdtek tömeges leépítésbe az idősebb főtisztek körében. A folyamat indokoltnak látszik, de ettől még nem biztos, hogy jobb hadsereget eredményez.

Ez alapján nem tűnik légből kapottnak az érv, hogy az idősebb, a még a NATO előtti időkben szocializálódott vezetőknek köszönték meg a szolgálatot, bár hozzá kell tennünk, hogy ez a tíz katonai vezető nyilván nem adhat reprezentatív mintát, hiszen már jóval száz fölötti elbocsátottról szólnak a hírek.

„Akiket most elküldenek, többségükben jó emberek és jó katonák, de – bármennyire is nem szép ezt kimondani – jobbára a karrierjük végén járnak már. Volt, akit évek óta ide-oda helyezgettek, mert valójában sehol nem látták már hasznát igazán, de nem lehetett elbocsátani. Eddig” – mondta egy minisztériumi forrásunk...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.