A NAGYVÁROSI KÖZLEKEDÉS CSODAFEGYVERE: A VILLAMOS

QUBIT
Szerző: BODROG ZOLTÁN
2023.02.26.

Társadalmi-gazdasági rendszereink fenntarthatóvá, azon belül is legfőképpen klímafenntarthatóvá tétele nemcsak globális kihívás, de jó eséllyel a legfontosabb és a legnehezebb kulturális-technológiai kérdéskör, amivel az emberiség valaha foglalkozott. Ha ez nem lenne elég, a megoldást addig halogattuk, hogy már az utolsó utáni órában vagyunk: találóan mondta az amerikai közgazdász, Joseph Stiglitz, hogy a klímaváltozás elleni harc a mi generációnk világháborúja. De miféle módon vívjuk ezt a háborút, ha még a legkönnyebb, az itt és most megtehető intézkedéseink is a felkészületlenség és a koncepciótlanság áldozatául esnek? Sokszor még azok sem tudják, hogy merre érdemes támadni, akik elfogadják, hogy fel kell venni ezt a harcot, és az első lépéseket sem teszik meg. A nagy egész feladat súlyával talán tisztában vannak, de az nem látszik, hogyan alakul ez a nyomasztó teher tényleges, legalább a meglévő lehetőségeket kihasználó, a komfortzónánk helyett a célokat figyelembe vevő cselekvéssé.

A nagy feladat részeként fenntartható alapokra kell átállítanunk városaink működését, és ennek keretében a közlekedéssel, a mobilitással is kezdeni kell valamit. Felmérhetetlenül nehéz feladat lesz: 2050-re odáig kell eljutnunk, hogy az összmobilitás jelentősen csökken, miközben a szinte határtalan mobilitás ma még a gazdasági hatékonyság, a kényelem és a jólét édestestvéreként él a fejekben. Ehhez radikális, még be nem látható technológiai, társadalmi és szemléletbeli változásokra lesz szükség. A jó hír, hogy itt lapul a tarsolyunkban a Wunderwaffe, aminek alkalmazásával a nagyobb), kényelmetlenebb változásnak még nem kellene nekiállni, és máris jelentős eredményeket érnénk el, miközben nem hoznánk létre átmeneti megoldásként később ártalmassá váló, visszabontandó struktúrákat.

Ez a csodafegyver nem más, mint a villamos (szaknyelven közúti vasút), a fenntartható városi mobilitás hosszú távon is megmaradó, de azonnal gyors iramban fejleszthető eszköze. Annak, hogy akkor miért nem épít villamosvonalakat nagy elánnal a világ összes városa, számos oka van, és ezek közé tartozik az is, hogy manapság nemhogy a politikusok vagy az őket támogató szavazók, de a szakmabeliek sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy a villamos mint városi közlekedési eszköz mennyivel jobb (fenntarthatóbb vagy legalábbis „ökohatékonyabb”) alternatíva sok-sok feladat megoldására, mint azok az eszközök, amelyek a XX. század során háttérbe szorították, vagy amelyek még ma is erős alternatívaként élnek a fejekben – esetleg megtűzdelve olyan technológiai elvárásokkal, amelyek a klímaválság kezelésének időtávlatában még szinte biztosan nem fognak jelentős segítséget adni.

Miért és hogyan jelentheti a villamos a fenntartható városi közlekedés felé tett első, de nagy lépést? Ne feledjük, hogy a teljes feladat felmérhetetlenül óriási és nehéz, ezért itt nem arról lesz szó, hogy előkerült egy könnyű részfeladat, egy bársonyfotel, amibe belehuppanva a kötelességeink egy részét letudjuk, hanem arról, hogy van egy eszközünk, ami belátható nehézségek árán biztosan előrelépést jelent majd. Ebben a Stiglitz által emlegetett világháborúban a belátható nehézség lesz a könnyűség, és a biztos részeredmény a most elérhető cél – azt járjuk tehát körbe, hogy a fenntartható város kérdéskörében ez a rész-rész-részmegoldás hogyan válhatna a 2020-as évek csodafegyverévé. Ha használnák...

ITT OLVASHATÓ