Szerző: Rezeda
2023.02.15.
Szijjártó francia kollégájával tárgyalt a belarusz után – nincs benne szégyenérzet -, és összefoglalta az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspontot, ami az azonnali béke. Ez elég kérdéses megközelítés, mert ilyet csak kétféleképpen lehetne elérni. Az egyik, hogy Putyin cimborájuk jobb belátásra tér, és kitakarodik a megszállt területekről, de tudjuk, hogy erre esély egy fikarcnyi sincs. A másik eshetőség a magyar szent cél elérésére, ha Zelenszkij lábhoz teszi a fegyvert, kékszegélyű kistányéron átnyújtja hazáját az agresszornak egy kupica vodka kíséretében, majd széttárja ingét Putyinnak mutatva a mellét, hogy oda kéri a kivégzőosztag golyóját.
Könnyen belátható, hogy erre még kevesebb az esély, mint az elsőszámú megoldásra, következésképp a háború addig tart, amíg valamelyik fél nem győz, és a jelen állás szerint nagy az esély arra – lévén, hogy a fél világ támogatja -, hogy ezek az ukránok lesznek. Magyarországot – élén Orbánnal és szájával, Szijjártóval – azonban ez a kimenetel mintha kellemetlenül érintené, és nem is nagyon akarják tudomásul venni. Most is, amikor Szijjártó a franciával tárgyalt, óhatatlanul vagy ostobán leplezte le magát és a NER-t, amikor kijelentette, mindenki hülye, csak mi – ebben a megközelítésben ők – a helikopter, ők minden bölcsesség origója és egyetlen tudója.
Szijjártó előadásában ez így hangzott szó szerint: „A francia álláspont ebben a megközelítésben különbözik a miénktől, mint ahogy szinte az összes más európai ország álláspontja is különbözik a miénktől…” – Íme, hölgyeim és uraim, a NER-es vallomás, vagy inkább a magasra emelt orr világnézete kocsmai, színes, kockás sörfoltos abroszos fordításban: mindenki bekaphatja. Nem igazán nóvum ez, csak még szájjal kimondva nem hallottuk, de most ez is megtörtént alkalmasan arra, hogy némi tapasztalatot vonjunk le belőle, és ezt a világlátást fedezzük fel szinte mindenben, amihez ezek csak a mocskos mancsukkal hozzáérnek. Voltaképp minden nyomorunk benne van ebben az egy mondatban.
A mi jogállamunk másfajta jogállam mint a többieké, s mint az megszokott, gazdaságunk és pénzügyeink unortodoxak, de még mennyire, nyelvünk és észjárásunk is egyedi, és a futballt sem szereti senki annyira, mint bájos nemzetünk. Vég nélkül lehetne sorolni, mi mindenben vagyunk mások, mint akárki, feltétlenül jobbak, így köszöntött ránk az évszázad leggyönyörűbb tíz esztendeje Orbán uralma alatt, ami csak arra vár, hogy fokozzák. Másfelől azonban kilóg a seggünk a lukas gatyából, kivéve nemzeti elitünket, akiket tejben és vajban fürösztünk közpénzből, illetve a bajor paraszt adójából. Kies hazánk teljesen egyedi a mocsokban, van tehát mire büszkének lennünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.