2023. január 23., hétfő

MINDENT KIHASZNÁLNI

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: LÉVAI JÚLIA
2023.01.20.


Amikor XVI. Benedek halálakor a miniszterelnök személyes gyászaként tálalta az eseményt, majd sietett hangsúlyozni, milyen nagy hatást gyakoroltak rá az elhunyt nézetei, már lehetett tudni, hogy le fog csapni a lehetőségre. És ez is történt: nem kellett hozzá sok idő, s a szokványos honvédségi repülő máris feleségestül Rómába vitte őt, ahol várt rájuk két szék a vatikáni ravatal mellett.

A lehetőség pedig a kormányfői hatalomőrzési stratégiában azt jelenti, hogy meg kell mutatni a híveknek: nem igaz, amivel az ellenzéke vádolja őt, hamis állítás, hogy külföldön kifejezetten ellenszenv, megvetés övezi a személyét. A valóság az, amit most is láthatnak a képeken: neki mindig ott a helye az első sorban, amikor a világban épp egy kiemelt jelentőségű esemény zajlik. Íme, ott ül a felravatalozott pápa lábainál, a pompás római bazilikában, bíboros-bársonyos ragyogásokkal körülvéve. Nyilvánvaló, hogy a legmegbecsültebb politikusok egyike. És az arcán is folyamatosan ott látni azt a bizonyos „fontosember-kifejezést”, amely egy pillanatig sem enged betekintést a viselője valamiféle közvetlen, személyes érzelmébe. Csak azt lehet leolvasni erről az arcról, hogy az illetőt ezekben a pillanatokban a világegyetem legdrámaibb, emberi ésszel valójában fel sem fogható állapotai tartják fogva. A lét és nemlét mezsgyéinek határán tartózkodik, amiért valójában önmaga számára is érinthetetlen. Ezt üzeni nekünk az arcának rezzenéstelensége, áttetsző áhítatossága. Egészen addig, amíg véget nem ér a tiszteletadás kiszabott ideje, mert azután már viszont az életnek azon vonatkozásai kerülnek előtérbe, amelyek közvetlenül utalnak a személyes pozíciójára. Hogy azt ne mondjuk: az életszag következik. Igaz, ehhez újabb harminc kilométert kellett utazniuk, de ez semmiképp sem nagy ár azért, hogy a fontos személy ismét küldjön magáról egy ugyancsak jelentőségteli üzenetet. Ezt most leginkább az ostiai tengerparton lehet a leglátványosabban prezentálni, a magyar követség anyagi támogatásával. Az üzenet lényege: történjék bármi is, a magyar miniszterelnök és felesége mindig fel tudja mutatni, hogy a magyarok jóléte, úri életvitele stabil és kibillenthetetlen. Ezt pedig a La Bussola (’iránytű’) nevű vendéglő teraszán mutatják be nekünk, ahol a mediterrán étkezési kultúra valóban lenyűgöző rekvizitumai veszik körül őket. A végén pedig azt is látjuk, ahogyan még ők maguk sem bírnak a homárok, polipok és egyéb különlegességek bőségével, ezért amit ott, helyben nem tudnak megenni, azt a feleség hercig kis csomagban magával viszi a hazafelé útra. „Az atyáskodó állam fizet, a feleség takarékos” – írhatják majd bele valamelyik következő propagandaanyagukba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.