MEGHALT TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS, A LEGSZABADABB MAGYAR

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2023.01.15.

„ÉN LÁZADÁSRA ÉS ELLENÁLLÁSRA VAGYOK BEÁLLÍTVA. MINDENKI NEM ÉLHET ÍGY. SZERENCSÉS EMBER VAGYOK. A SZABADSÁGHIÁNY ÉS AZ ELKERÜLHETŐ SZENVEDÉS LÉTE HIDEG DÜHÖT, KESERŰ GÚNYT VÁLTOTT KI BELŐLEM MINDIG. A RÉSZVÉT – AMINT A FRANCIA FORRADALOM ÓTA TUDJUK – NEM ÁRTATLAN ÉRZÉS.” (TGM)

74 évesen, hosszú betegség után meghalt Tamás Gáspár Miklós erdélyi származású magyar filozófus, a Kádár-rendszer földalatti ellenzékének tagja, a rendszerváltás egyik fontos alakja, konzervatív-liberális országgyűlési képviselő, majd a nyugati marxista irodalom közkedvelt szerzője, az egyik legjobb magyar publicista. A halálhírt a Litera jelentette be.

Magyarok és románok együtt és külön

Tamás Gáspár Miklós (többnyire csak TGM vagy az ismerőseinek Gazsi) 1948. november 28-án (Friedrich Engels születésnapján), vasárnap született Kolozsváron, Krausz Erzsébet műtősnő, a Romániai Kommunista Párt egyik alapítójának és Tamás Gáspár író, újságíró, a Kolozsvári Állami Magyar Színház későbbi igazgatójának egyetlen, kései gyerekeként.

A szülei kommunista aktivistaként többször börtönt is kaptak, a zsidó származású anyja a börtönbüntetés miatt úszta meg, hogy deportálják Auschwitzba, ahol megölték TGM anyai nagyanyját, nagybátyját és nagynénjét is. A háború után a család karriert csinálhatott volna a Pártban, de kiábrándultak, és TGM azt mondta, már tinédzserként sem voltak illúziói a rendszerről. „A legkorábbi gyerekkori emlékem az, hogy roppant magas bőrkabátos bácsik bejönnek éjszaka, fölgyújtják a villanyt, és elmennek az apámmal, de szerencsére visszaengedték” – mondta 1989-ben a Valóságnak TGM, akinek gyerekként a BBC-t kellett hallgatnia és a hallottakat visszamondania az apjának.

Elmondása szerint egy másfél szobás lakásban laktak, az apja a műveit egy kifűthetetlen, átalakított verandán írta, a kis Gazsinak pedig a konyhában volt kartonfüggönnyel elkerítve az ágya. Kb. 10 évesen barátja volt Kós Károlynak, iskola után sokszor mesélt neki az idős, unatkozó építész. 12 évesen járt utoljára focimeccsen, a hivatásos sport sosem érdekelte. Kisgyerekként mozdonyvezető, majd sarkkutató szeretett volna lenni, később pedig hegedűs, de hamar belátta, hogy a zenéhez nincs elég tehetsége.

Az apjára 2014-ben így emlékezett: „Apa nem volt jelentős író. Nem volt nagy író. Azért írt, mert olyan nagy formátumú ember, mint ő, a magyar huszadik században csak művész lehetett, minden más ambíció alacsonyrendű volt, alárendelve a haszon vagy a hatalom szánandó követelményeinek. Szabad ember, jó ember csak művész lehetett, márpedig ő szabad ember volt, jó ember volt, ráadásul éles elmével, pazar humorral és ezerféle tehetséggel megverve. Kitűnően hegedült, nagyszerűen rajzolt és festett, félelmetes pókerjátékos volt (egy iskolai kiránduláson, a vonaton elnyerte a tanáraim összes pénzét, s amikor revansot adott, a félévi fizetésüket, persze elengedte az egészet) és virtuóz sakkozó, elképesztő volt kézügyessége és mechanikai, no meg matematikai készsége, még az enyémnél is jobb szövegmemóriája, magyar nyelvtudása egyedülálló – jellemző módon a Magyar Nyelvőr közölte róla a legelismerőbb tanulmányt – , elbűvölő társalgó és adomázó, raconteur és tréfamester, messze földön híres szerkesztő, kiváló színigazgató. Csak úgy fél kézzel vetett oda latin nyelvű Horatius-pastiche-okat, remekül főzött, jól lőtt célba, minden sportban kitűnt (profi bokszból élt egy időben), tévedhetetlenül tájékozódott a rengetegben térkép és iránytű nélkül, a zsebkésével javította meg ismerősei zsebóráját. (A szövegmemórián kívül mindebből az égvilágon semmit nem örököltem.)”

Arra a kérdésre, hogy hogyan szerezte a páratlan memóriájával párosult, legendásan nagy műveltségét1, TGM azt mondta, az egész család könyvmoly volt, és még időskorában is többnyire drága, külföldi könyvekre költött. Gyerekként segítenie kellett a szüleinek bevásárolni, de a romániai hiánygazdaságban az 1960-as években is jegyrendszer volt, ezért órákat kellett sorokban töltenie, közben pedig vitte magával a sámliját és tanult. Sokat is betegeskedett, így leginkább otthon olvasott.

16 évesen már filozófus akart lenni. „Engem úgy izgatnak fel a filozófiai könyvek, mint másokat a krimik” – mondta. (Ugyanabban az interjúban egyébként Raymond Chandlert nevezve az egyik kedvenc szerzőjének, akiről Vajda Mihálynak 1973-ban levélben azt írta: „teljesen mellőzi a »lényeget« (az izgalmas krimi-cselekményt) és minden erejét az alaptalan keményfiúskodás nyelvi tic-jeinek ábrázolására fordítja. Valamint nem rejti véka alá, hogy az egész hülyeség. Továbbá – persze – istenien tudják egymást verni, néptelen erdei utakon, éjszaka, némán, figyelmeztetésképpen. Nagyon jellemző: vállalja azt, amit kigúnyol. De kigúnyolja. Ebben a klauzulában rejlik nemzedékem maga-mentsége. Nem sok.”)

Érettségi után a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre ment filozófiát tanulni, ahol Bretter György is tanította. A Bukaresti Egyetemre is járt klasszika-filológiára, 1968-ban ott volt, amikor az egyetemen Charles de Gaulle nagy beszéddel állt ki Nicolae Ceauşescu mellett. „Azt hiszem egyébként Bukarestben lettem magyar. A görög szószedet mellett Majtényi Erik atyai barátom könyvtárában Zrínyit és Gulyás Pált és Sinkát olvastam, székely cselédlányokkal és a Szőlőhegyi úti – Soseaua Viilor – magyar református egyházközség őrültjeivel és a Petőfi Ház dzsesszklubjának meghittjeivel vitattam bethleni gróf Bethlen Miklós nézeteit a Semmiről…” – mondta 1989-ben a Valóságnak...

ITT OLVASHATÓ