Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2023.01.23.
Mától bő egy héten át, január 31-éig tartó sztrájk kezdődik a köznevelési intézményekben országszerte, az utolsó napon pedig egy még szélesebb körű akciósorozatot terveznek más ágazati szakszervezetek, civil szervezetek bevonásával.
A megmozdulásokat kezdeményező Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a szakképzésben dolgozók számára is sztrájkot hirdetett, amelyre ugyancsak január utolsó napján kerülhet sor.
– Többször kaptunk olyan kérdést, hogy mi értelme a sztrájknak, lassan egy éve kínlódunk, mégsem mentünk semmire. Ez egyrészt egy jogos felvetés, másrészt vissza lehetne kérdezni: ha abbahagyjuk a tiltakozást és csendben maradunk, akkor mégis milyen eredményekre lehetne egyáltalán számítani? - nyilatkozta lapunknak a PDSZ ügyvivője.
Nagy Erzsébet szerint az elmúlt év amúgy sem volt eredménytelen, hiszen a közoktatásban dolgozók közül minden eddiginél többen mozdultak meg és “ébredtek öntudatra”, a társadalom is teljesebb képet kaphatott a közoktatásban uralkodó állapotokról, valamint egy ponton a kormány is kénytelen volt elismerni, hogy súlyos problémák vannak az oktatásban. Elsőként a Népszava számolt be tavaly augusztusban arról az Európai Bizottságnak készült kormányzati stratégiáról, amiben az Orbán-kabinet egyebek mellett elismerte, hogy a magyarországi tanárok bérhelyzete siralmas, és a 2013-ban bevezetett pedagógus életpályamodell is hibás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.