Szerző: ELEK PÉTER
2023.01.17.
Alapkezelői szempontból 2022 nagyon rossz év volt, sok szempontból sokáig emlékezetes. Nem csak tőkepiaci szempontból sajnos, megtörtént egy olyan esemény is, amire épeszű ember nem számíthatott, és ami nemcsak rövid, de legalább középtávon átrendezi a gazdasági és politika viszonyokat a világon: Oroszország február 24-én megtámadott egy szuverén európai államot, Ukrajnát, és közel 11 hónappal a háború kitörése után sem látszik, hogy ennek a szörnyűségnek mikor és hogyan lehet vége.
Tavaly mind a részvény-, mind a kötvénypiacok rosszul teljesítettek, és amit 2023-ra meg lehet fogalmazni, az véleményem szerint nem sokkal jobb, mint ami 2022-ben történt. Ezt ráadásul úgy mondom, hogy bízom benne, nem tör ki újabb háború nagyobb országok között, mert annak következményei beláthatatlanok lennének. Inflációs szempontból talán már túl vagyunk a csúcson, az elmúlt hónapok adatai alapján egy lassú csökkenési trend elképzelhető a fejlett országokban. De a felfelé mutató kockázatok továbbra is magasak, a lassuló infláció nem kis részben annak köszönhető, hogy a nyersanyagárak jelentősen korrigáltak az év második felében. És ott van még ugye az ár-bér-spirál, amitől a legtöbb közgazdász fél, nagy kérdés, ez hogyan alakul.
A gazdasági növekedés továbbra is gyenge lesz. Az elég egyértelmű, hogy az európai gazdaság recesszióban lesz 2023-ban. Az amerikai gazdaság egyelőre erősebbnek tűnik, nagy valószínűséggel plusz nullával le tudják hozni a következő évet, a kínai gazdaság pedig a korábbi évtizedekhez képest jóval alacsonyabb szinten, de nőni tud.
A részvénypiacok alakulását két nagy folyamat határozza meg: meddig emel az amerikai (meg a többi vezető) jegybank, és a munkaerő bérköltsége mennyire fogja érinteni a profitrátákat. Egyik sem néz ki jól.
A tőkepiacok ezeket nagyjából már beárazták, én két olyan további veszélyforrást látok, amit még nem, ugyanakkor komoly veszélyt jelenthetnek akár növekedési, akár inflációs szempontból.
Az egyik a kínai gazdaság. Az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy a kínai gazdaság állandóan két számjegyű mértékben nő, és ez húzza magával a teljes világgazdaságot. Most, amikor világgazdasági szinten is komoly lassulás előtt állunk, a háború mint faktor beláthatatlanul meg fogja változtatni a globalizáció eddigi menetét, a kínai pedig az elmúlt 15 év gazdaságpolitikai váltása ellenére még mindig gyártó gazdaság. Sokat tettek a gazdasági modellváltásért, hogy beruházásorientált növekedésből fogyasztásit alakítsanak ki, de a fejlett országoktól még nagyon messze van Kína. Aztán ott van még a még kínai mértékben is gigantikus adósságot görgető ingatlanfejlesztő szektor és az árnyékbankrendszer problémája.
Ezek a kockázatok önmagukban is komolyak, de a zéró-Covid-intézkedések feladása nyomán olyan mértékű megbetegedési hullám söpör végig az országon, ami már a (gazdasági növekedési) számokban jól fog látszani. Az amúgy finoman fogalmazva megbízhatatlan kínai statisztikai adatokban persze ez nem feltétlenül fog megjelenni, de a globális piac miatt a beszállítói láncoknál le fog csapódni. Ahogy az árakban is: ha pár tíz millió kínai munkás kiesik a munkaerőpiacról, az ellátási láncokban hiány keletkezhet.
A másik nagy félelmem egy általános adósságválság kialakulása. Az amerikai jegybank – szerintem túlzott – kamatemelési politikája nem csak a helyi lakosság hitelfelvételét drágítja meg. Persze elsírom magam, amikor azt olvasom, hogy Joe bácsi már nem tudja finanszírozni a nyolcadik, befektetési célra vett házát a 15 éves csúcsra szökő amerikai jelzálogkamatok miatt, de valahogy jobban érdekel, hogy a világ többi része hogyan fog tudni reagálni a magas dollárkamatokra. Egy szóban: szarul.
Főleg a fejlődő piacok (komplett Afrika például), illetve az EU úgynevezett periféria országai (Olaszország, Spanyolország), meg a közép-európai országok. Ahogy a 10 évvel ezelőtti görög államadósság-paránál láttuk, elég, ha csak pár ország kerül közel a fizetőképesség határához (vagy kér konkrétan átütemezést), olyan nincs, hogy csak egy országot vesznek elő. Ilyenkor mindegyik ország, amelyik a kalapban van, fertőzött lesz, olyan szempontból legalábbis biztosan, hogy brutális mértékben megnő a kockázati prémium, amit a befektetők elvárnak a finanszírozásért.
Hogy át tudjuk vezetni a történetet a magyar gazdaságra: a magyar CDS (Credit Default Swap*) tavaly az év vége felé 180 bázispont (1,8 százalék) volt, a befektetők ekkora kockázati prémiumot vártak el a magyar kötvényektől. Ugyanez a CDS-érték a görög válság idején meghaladta a 600 pontot (6 százalékot). Ha idáig emelkedne a magyar CDS, az több mint 4 százalékpontos hozamemelkedésnek felelne meg. Pedig 2022 a magyar kötvénypiacon amúgy is horror volt, amit a befektetők az elmúlt hét (!) évben megkerestek magyar kötvényen, azt szépen vissza is adták. Fixed income, amúgy így hívják ezt az eszközosztályt. Ezek alapján helyénvalóbb lenne fixed outcome-nak* hívni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.