2023. január 13., péntek

AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2023/2. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2023.01.13.


P U B L I C I S Z T I K A

Széky János
Csapdában


Nincs magyar diplomácia, de amit kénytelenségből annak neveznek, újévkor két bámulatos bravúrral hívta fel magára a világ figyelmét. 1. Novák Katalin államfő – legalábbis lapzártáig hozzáférhető, komoly – indokolás nélkül lemondta a részvételt a Szlovákia megalakulásának harmincadik évfordulójára rendezett ünnepségen. A Szlovákiával határos többi ország elnöke – vagy Ukrajna esetében a képviselője – mind ott volt. 2. Putyin az EU pozícióban lévő (nem bukott) vezetői közül egyedül Orbán Viktornak küldött újévi üdvözletet. Ezt történelmi szégyennek mondhatnánk, dehát a szégyen nem univerzálisan érvényes politikai kategória, Magyarországon végképp nem az.

Mivel az elnök asszony távolmaradásának valódi oka máig nem derült ki, némelyek feltételezték, hogy központilag eldöntött, kiszámított sértés volt. De a másik feltevést, miszerint amatörizmusból eredő baki történt, a miniszterelnök maga igazolta azzal, hogy a már bukott, de még hivatalban lévő Eduard Heger meghívására egy héttel később feleségével együtt részt vett az évforduló alkalmából rendezett pozsonyi gálán. (Talán közrejátszott, hogy az eltökélten szociálliberális-környezetvédő Čaputová elnökkel szemben Heger konzervatív katolikus, de nem tudhatjuk.) Itt meg az volt a rejtély, hogy ha a Visegrádi Négyek másik három kormányfője képes volt szmokingban, fekete csokornyakkendőben megjelenni (a protokollfőnöknek értenie kellett, hogy ezt várják el), akkor egyedül a magyar főnök miért viselt sima sötétkék zakót a szokásos trottyos nadrággal, hosszú nyakkendővel.Tovább

A szerző további cikkei






Losoncz Miklós
Az euró bevezetése Horvátországban


Horvátország 2023. január 1-jén a személyek szabad mozgását biztosító schengeni övezet részévé vált, és belépett a Gazdasági és Monetáris Unióba, aminek nyomán a kuna helyett az euró lett a törvényes fizetőeszköz. A közös pénz bevezetése hivatalossá tette az országban az euró az utóbbi években elterjedt használatát. Az uniós tagállamokkal való nagy fokú összefonódás miatt az euróbevezetés összességében előnyös a horvát gazdasági szereplők számára, fő kockázatként, illetve hátrányként az inflációs hatás említhető. Az euróövezethez való csatlakozás nem önálló cél, hanem a gazdasági modernizációs folyamat része, az önmagában ugyanis nem oldja meg az ország gazdaságszerkezeti problémáit és a fejlett országokhoz való felzárkózást, viszont kedvező feltételeket teremt számára.Tovább

A szerző további cikkei

Darvasi László
Vagy mi van

Morcsányi Géza

A szerző további cikkei


Szűcs R. Gábor
Három a kormány


Dániában eddig úgy tudták, hogy ha valami lehetetlen vagy azzal határos, akkor a Szociáldemokraták és a Venstre (Dánia Liberális Pártja) koalíciója az. Az ország történelmében mindössze kétszer valósult meg ilyen: a második világháború, illetve a náci megszállás idején, 1940–1943 között (1943-tól, a német katonai diktatúra alatt senki sem vállalta a kormányzást), majd az ennek folytatását jelentő, 1945-ös felszabadulási (egyfajta népfront-) kormány keretében. Másodjára 1978-ban, részint még mindig az 1973. évi olajválság gazdasági kihatásai, részint a szélsőjobb Haladás Párt (Fremskridspartiet) váratlan előretörése miatt, ami ellen a demokratikus pártoknak össze kellett fogniuk. Ez a kormány azonban tizennégy hónap után felbomlott.1 A 2002 november 1-i (Feröeren október 31-i) általános parlamenti választás újabb kihívást jelentett.Tovább

A szerző további cikkei






F E U I L L E T O N

Bódi Katalin
Petőfi Sándor és a hiteles kép 







Tamás Zsuzsa
Nem vagyunk 1-Formák


Ez a nő akkor fiatal volt, lány, együtt élt egy fiúval. A fiú szülei aznap meglátogatták őket. Biztos, hogy vasárnap volt, ment a tévében a Forma–1. Talán nagybevásárlásból tartottak hazafelé, és gondolták, beadnak ezt-azt a gyerekeknek, hadd legyen tele a hűtő. Vagy jól sikerült a sütemény, és elhoztak egy fél tepsivel. A látogatásnak mindenképp volt, lett valami köze a táplálkozáshoz, mert egyszer csak körbeülték a kerek asztalt. Nem is volt ott másik, csak az a kerek, az pedig éppen a televízió előtt állt. Kicsike térbe képzelj el egy fonott, kerek asztalt meg a hozzáillő, vesszőből font székeket. A tévékészüléket talán el sem tudod képzelni. Orion.

A lány ebben a pillanatban hátranyúlt és kikapcsolta a tévét.Tovább

A szerző további cikkei

Erdős Virág
Budapest 150

(Várospillanatok)

Kiteríti a bankkártyáit. Kiteszi a lelkét a motorháztetőre, és kamerába mondja az elkülönített állami pénzalapok adatait. Azért van ma itt, mert. Olyan országban szeretne élni, ahol. Odaáll az erkély alá. Odaül a küszöb elé. Megvádol. Megvéd. Megvigasztal. Jin, mint a Múzeumkert, és jang, mint a Corvin köz. Még a pesti srácokkal is szóba áll. Megnyugtat egy rohamrendőrt. Megöleli a sósavas bácsit. Ölre megy a saját, halott apjával, és győz. Átveszi az örökségét, és birtokba veszi az otthonát. Meghívja a barátait, és átrendezi az utcabútorokat. Tanyát üt a Szabadság hídon. Tábort ver a Lendvai utcában. Felhívja az anyját, hogy elbúcsúzzon. Felhívja a lányát, hogy rábeszélje. Elképzeli, ahogy a taser tűje áthatol a ruházatán. Elképzeli, ahogy az áramütés idegi alapú motorikus gátlást indukál. Elindul egy úton, aminek nem lehet látni a végét. Szelfit küld az Andrássyról, hogy nyoma legyen. A Köröndről felhív, hogy hol vagyok. Megállít egy rabomobilt. Átengedi a mentőt. Felsegíti az elesetteket, és a nélkülözőket elhalmozza instrukciókkal. Elkerüli a zsákutcákat, és előreszalad a történetben.Tovább

A szerző további cikkei

Nagy Koppány Zsolt
Van huszonöt liter benzinem


Mindenesetre most nagyon kéne a huszonöt liter üzemanyag, mert el kéne indulni, itt nincs mire várni, jön a front, kinn háborús helyzet van, azt mondják, nem tudom, mi a redőnyt sem húzzuk fel, azt is mondják, hogy az előőrs már fosztogat, erőszakol, két lányom van, meg az asszony is, ugye, de olyat is hallottam, hogy ezek a férfiakat is, na attól nem félek, nem olyan gyerek vagyok én.Tovább

A szerző további cikkei

Murányi Sándor Olivér
Fiúunoka


– Császárolják! – árulja el sokatmondóan Lukács vadőr, majd büszkén kihúzza magát. Kisebbik lánya vetélése után újra kórházban van. A szülészeten várja a műtétet. Az egész család izgatott, mindenkin látszik, hogy nagy körültekintéssel készülnek az új élet fogadására. Bár a baba Korondra érkezik, a vadőr felesége, Viola, Parajdon is kimossa az ágyneműt, a függönyt, az asztalterítőt, hogy az első unoka patyolattiszta környezetbe érkezzen. Különös érzés így ünneplőben várni. Van valami bizsergető benne. Elgondolod, milyen lesz az új emberke arca, hogy fog kapálózni pici kezeivel, lábacskáival, elindítva ezzel saját történetét. Mert minden ember élete regény, csak nagyon kevesen képesek arra, hogy leírják a velük történteket. Ez az írók dolga. Az ókortól kezdve ők mesélik el a közösség számára, miféle eseményekben voltak részesek. Enélkül nincs múlt, jelen és jövő.Tovább

V I S S Z H A N G

Lakatos Péter
Tanmese


A szerző további cikkei



K R I T I K A

Fuchs Lívia
Élet és halál


(Farkas Izsák – Molnár Tibor – Duda Éva: Frida, az élet múzsája, Duda Éva Társulat)

Frida összetett szerepéhez pedig Duda megtalálta az ideális táncosnőt: Eleonora Accalai ugyan a társulat tagja, de eddig nem derült ki róla, hogy milyen erős aurájú és sokszínű előadó. Most viszont lenyűgöző hitelességgel kelti életre a fájdalmas, a magányos, az életvidám, a csábító, a szenvedő, a lázadó, a csüggedő, a reménykedő, az ártatlan, a kacér, a féltékeny és a lemondó Fridát. Akit a koreográfiában már első megjelenésétől kezdve egy furcsa, színes virágokba, de fekete maszkba burkolt figura követ, mintegy egybefogva az életöröm és a halálvágy állandó jelenlétét, szétválaszthatatlanságát.Tovább

A szerző további cikkei

Mélyi József
Űr a téren


(A Blaha Lujza tér felújítása)

Az elmúlt években a környéken már megkezdődött a hatvanas évek elképzeléseinek eltüntetése – mintha a múltunknak soha nem is lett volna ilyen jövője. A mostani átalakítás – amely majd a Corvin régi homlokzatának leleplezésével válik teljessé – legnagyobb kérdése nem is elsősorban a múlthoz, mint inkább a közeljövőhöz kapcsolódik. Kik használják, kik lakják majd be ezt a teret tíz-húsz éven belül? A jelenlegi kialakítás mindenekelőtt a várakozókra és az áthaladókra, a nyáron, az egyre forróbbá váló környezetben röviden megpihenőkre gondolt, illetve azokra, akik nem a (mindenkori) kommunisták vélt áldozataiként szeretnének a Nemzeti Színházzal kapcsolatban nosztalgiázni. A tervezők egy találkozási pontot akartak kialakítani, leginkább egy óvatosan elképzelt jövőre vetítve.Tovább

A szerző további cikkei

Wagner István
Rainer erotikus „őszikéi”


(Arnulf Rainer – AKTE, Galerie Reinisch Contemporary, Graz. Megtekinthető január 16-ig.)

A kettősség mindvégig dominál, a drámaiság mellett olykor lírai vénája is előtör, vagy éppen a humor, amely groteszk firkájú nyelvöltögetésig fajulhat. A skála szélességére jellemző, hogy akadnak szépszerével széles heverőn szabadon elnyúló, decensen intim vagy merészen szétterpeszkedő, spontán beáll(ít)ások is mint afféle hagyományos női aktok. Az egymástól eltérő, konkrét figurativitást a domináns hangulathoz idomuló, erősen differenciált kolorit is tovább fokozza, a drámai kobaltkék-bordó vagy krómzöld-narancs kontrasztoktól a pasztell türkiz-citromsárga harmóniákon át a monokróm okker árnyalatokig. A datálatlan, cím nélküli, ám szignált képekhez katalógus is készült, azonos címmel.Tovább

A szerző további cikkei

Stőhr Lóránt
Az ápolónő kétszer csenget


(Park Chan-wook: A titokzatos nő)

Klasszikus bűnügyi filmes toposzoktól hemzseg Park Chan-wook filmje, középpontban a morálisan megingó nyomozó és a femme fatale ambivalens kapcsolatával, ám A titokzatos nő lassanként az összes cifra bűnügyi díszítést és groteszk humort ledobva magáról romantikus melodrámaként áll előttünk. A Szerelemre hangolva elfojtásokkal teli s éppen ezért izzóan érzéki és szenvedélyes vonzalma szolgál erős előképként a nyomozó és a gyanúsított között formálódó szerelem számára, melynek lefojtott érzelmei és szexuális vágyai fűtik át a képeket, zenéket (Mahler 5. szimfóniájának Adagettiója csendül fel időről időre) és a két kiváló főszereplő játékát.Tovább

A szerző további cikkei

Herczog Noémi
Keserűhármas


(Varga Zsófia – Tarnóczi Jakab: Magányos emberek, r.: Tarnóczi Jakab, Katona, Kamra)

Ez a szituáció meglehetősen jelen idejű, noha pontosan így szerepel Hauptmann 1891-es keltezésű darabjában is, aminek szerkezetét, de még a párbeszédek tetemes részét is gyakorlatilag egy az egyben megőrizte az új szerzőpáros, Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab. Az elhangzottakból több az eredeti, mint gondolnánk. Érdekes kérdés, átirat-e ez egyáltalán, de már a darabválasztás izgalmas kísérletté avatja a Magányos embereket, amelyre nehéz pillanatban vállalkozott Tarnóczi Jakab. Akkora szakmai siker veszi körül, amitől egy elefánt is kiterülne.Tovább

A szerző további cikkei

Végső Zoltán
Új-e az újzene?


(Ligeti elágazások, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál nyitókoncertje – Zeneakadémia, Solti Terem, január 6.)

Idén ünnepeljük Ligeti György születésének századik évfordulóját, remélhetőleg több koncertprogram, hangfelvétel és rádióműsor is megemlékezik majd róla. A fesztivál mint az év első jelentősebb eseménye ezt úgy tette, hogy Ligeti művei lényegében nem szólaltak meg, keresték munkásságához, vívmányaihoz a kapcsolódási pontokat, és bár az átlátszóság egyik lényege éppen az, hogy a művekről beszélnek a kurátorok, arról éppen nem esett szó a bevezető játékos előadásban, hogy kifejezetten a fesztiválra íródtak-e egyes művek. De ez nem is baj, mert így azt érezhettük, hogy Ligeti szellemisége ma is él, rendkívüli hatású életműve valóban az újzene egyik első képviselőjévé avatja őt, nem kell apropó ahhoz, hogy rá hivatkozzunk.Tovább

A szerző további cikkei

Fáy Miklós
A csodálatos nyamvadtak


(A Berlini Filharmonikusok koncertje, Digital Concert Hall, január 7.)

Az évad nagy pillanata, másnap már fent vannak a közösségi oldalakon a képek, Argerich és Barenboim együtt a zongoránál, bezárult a kör, az ő közös körük, akármi is a folytatás, az életnek néha van stílusa és formaérzéke. A folytatás viszont nem akármi, hanem Brahms legderűsebbnek mondott szimfóniája, a Második.Tovább

A szerző további cikkei

Csepelyi Adrienn
A tizenkettedik játékos: Deadpool


(Üdv Wrexhamben!, Disney+)

Az alaphelyzet eleve nonszensz: Rob McElhenney amerikai sorozatszínész (Felhőtlen Philadelphia) fejébe veszi, hogy megmenti a világ egyik legrégebbi futballklubját, a walesi Wrexham AFC-t. A kis iparváros (a múlt évben kapta meg a city státuszt) életében központi szerepet tölt be a klub, amely azonban az ötödosztályban ragadt lassan másfél évtizede. Ha mindez nem volna elég, a klub tulajdonosai azon fondorlatoskodnak, hogy ledózerolják a stadiont, amely a világ legrégebb óta álló, ma is üzemelő futballstadionja: így akarják pénzzé tenni a hatalmas földterületet.Tovább

A szerző további cikkei

Károlyi Csaba
„Ezt akartuk”


(Buksó, a 24.hu podcastsorozata Nyáry Krisztián vezetésével – 43. rész, Szabó T. Anna és Dragomán György)

Az volt a jó ebben az ünnepi beszélgetésben, hogy semmi ünnepi nem volt benne. Két érdekes író, két érdekes ember együtt többet mondott, mint amennyit külön-külön mondhattak volna. Ennek a házaspárnak a nyilvánosan követhető élete csupa jó energiát ad hozzá műveik olvasásához. Dragomán szenzualitása ott van megfegyelmezett, mégis szenvedélyes elbeszélésmódjában. Szabó T. költői létérzékelése pedig ott van a köznapi dolgokban is, a világ legtermészetesebb módján jut eszébe Berzsenyi Dániel, Szabó Magda vagy Kántor Péter. Az ünnepi libasültről meg József Attila.Tovább

A szerző további cikkei

Csehy Zoltán
A szavak szükségletei


► Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere. Materialista vigasztalások. Műút Kiadó, Miskolc, 2022, 94 oldal, 2000 Ft

Szabó Marcell új könyve korántsem antiklerikális szatíra, ahogy azt a cím sejtetni engedné. Ám szatírának tekinthető még akkor is, ha alcíme (Materialista vigasztalások) szerint és verses karaktere ellenére a közismert senecai műfaj bölcseleti-retorikai variánsaihoz látszik inklinálni. A poémát erősen asszociatív írásmód uralja, mely paradox módon igyekszik fenntartani a szigorú, intellektuális ellenőrzés illúzióját, miközben önmaga technikai zsenialitásának eleven szatírájává válik. „Mennyi tartalmazás!”– kiált fel egy helyütt a szöveg, s ebben a felismerésben ez az öngerjesztő poézis módszert is talál a folyamatos túlélésre. „Zuhog a környezet!” – mondja a kötet másutt, és az abundancia háborúihoz már fel is sorakoznak a felek. A látványosságok könyve tárul ki, a hatalmi manipuláció cirkusza.Tovább

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Andócs Zoltán. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább

A szerző további cikkei

Gajdó Ágnes
Ex libris


Alekszandra Marinyina: A szóművész
Julija Jakovleva: Jön a vadász, meglátja
Yrsa Sigurðardóttir: A baba
Gráczer L. Tamás: A háromfa hölgye

A szerző további cikkei

Kelemen Gábor
A normális misztikus eszménye


► Máté Gábor és Máté Dániel: Normális vagy. Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban. Fordította Dési András György. Open Books Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 592 oldal, 5599 Ft

A magyar nyelvű kiadás főcíme döntően eltér, egyenesen ellentéte az amerikaiénak. Míg a magyar felirat azt nyilatkoztatja ki, hogy „normális vagy”, addig az amerikai főcímben a „normális mítosza” szerepel, méghozzá a mítosz szónak abban a köznapi jelentésében, mely a fogalmat a babonával és a tévhittel azonosítja. „Miért csak mítosz a normalitás”, olvasható kérdőjel nélkül a bevezető címében. Lényeg, hogy más legyél. A szenvedélybetegséggel kapcsolatos mítoszok lerombolása, szól a 15. fejezet címe, kifejezve egyrészt a szerzők mítoszoszlató szándékát, másrészt pedig azt a meggyőződésüket, hogy normális dolog másnak, vagyis abnormálisnak lenni. A könyv zárófejezete az Egy mítosz trónfosztása címet kapta. A fejezet első sora leszögezi, hogy a normalitás ártalmas mítosz.Tovább

A szerző további cikkei

Rácz Péter
Kútmélyi hallgatás


► Molnár T. Eszter: Hidegkút. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 232 oldal, 3999 Ft

A fenti vázlatból talán látható, mennyire hézagmentesen kapcsolódnak egymásba a történetfoszlányok, milyen jól működik a késleltetés, valóságosak a konfliktusok, és a történet feszessége ellenére sem tűnik úgy, hogy egy átlagos család csetlő-botló állatorvosi lova áll előttünk. A szerző átgondolt arány- és stílusérzéke, emberismerete gondoskodik erről. Még az is jól működik, hogy a fejezetcímek valójában ugyanazon nap időmegjelölései óra-percben. A regény fő szála egyetlen napon húzódik végig, mégis felölel 10-15 évet. Az ötlet ugyan nem eredeti sem az irodalomban, sem a filmben, mégis kiválóan „tartja vonalban” a múltat és a jelent.Tovább

A szerző további cikkei

Hegedűs Claudia
Négykezes dobszólók


► Váradi Júlia: Dobszerda. Park Könyvkiadó, Budapest, 2022, 436 oldal, 4999 Ft

Az ÉS olvasóinak felesleges hosszan bemutatni a Pulitzer-emlékdíjas újságírót, hiszen ezeken a hasábokon is rendszeresen publikál. Mint ismeretes, Váradi Júlia szakmai pályája a hetvenes évek elején indult a Magyar Rádióban, ahol olyan közkedvelt műsorokhoz adta a nevét, mint a Táskarádió, Ötödik sebesség, vagy a Gondolat-jel. Tartott mindez 2007-ig, amikor sokadmagával eltávolították a közszolgálati rádiótól. Az utóbbi években, sok egyéb tevékenysége mellett, a Klubrádióban látja vendégül szerda esténként a kultúra és közélet prominenseit. A vadonatúj könyvében (első interjúkötete – A szabadság foka – 2005-ben jelent meg) olvasható huszonkét beszélgetést, több száz Dobszerda-adás anyagából válogatta ki a szerző. Tovább

A szerző további cikkei

Márton László
Nem mese az, gyermek


► Tunyogi László: Kishibbant és a satnya pagony. Tanmese felnőtteknek. László Attila zenei aláfestésével. Kalligram Kiadó, Budapest, 2022, 71 oldal, 3990 Ft

Nem szükséges ujjal mutogatni, úgyis tudjuk, kicsodák ezek a személyek. Az is tudvalevő, kikkel azonosak a haveri csoportosulások, Handabandiék, Halljakendék, Hebehurgyáék, Piszlicsáréék, Subernyákék. Ez bizony nem Milne, ez fele részben Swift, fele részben Magyar Bálint elemzése a maffiaállamról – tanmesei formába öntve, sok-sok hangulatfestő költői elemmel. Hogy szoros értelemben vett hangfestés is legyen a könyvben, arról László Attila zenéje gondoskodik. A húsz fejezethez ugyanannyi QR-kód tartozik, amelyek a szöveg mellé kisebbfajta programzenei koncertet nyújtanak.Tovább

A szerző további cikkei

Váncsa István
Nem gasztroíró, hanem író


► Rubin Eszter: Mit esztek ti otthon, mannát? Kalligram Kiadó, Buda­pest, 2022, 504 oldal, 9990 Ft

Önmagában az a tény, hogy irodalmi szakácskönyvvel állunk szemben, még nem tenné a művet különlegessé, ez létező műfaj, van­nak sikeres képviselői, vannak kevésbé sikeresek. Viszont a bennük ol­vasható szöveganyag rendszerint szorosan kapcsolódik a kulináriáh­oz, mondhatni arról szól. Rubin Eszternél nem feltétle­nül. Író vagyok, nem gasztroíró, mondta egy interjúban, könyve is ezt igazolja. Írói világa duális felépítésű. Egyik szegmentumát erő­teljes nosztalgia hatja át a régi vágású polgári élet szokásai, ízei, illatai, rendje, bizton­sága, vagy­is egy olyan létforma iránt, amely a tökélynek ezen a fokán soha­se létezett, a másik szegmentumban viszont minden il­lékony, ta­lányos, megbízhatatlan, foszladozó, nemcsak a vágyak, ér­zelmek és gondola­tok, hanem létezé­sünk legátfogóbb keretei, a tér, az idő és az okság is; az individuum­nak fo­galma sincs, ki ő, mit érez, mit akar, hol van és mikor, hogy a miértről már szó se essék.

I N T E R J Ú

Kácsor Zsolt
Drakula gróf tücsökzenéje

Beszélgetés Gyurkovics Tamással

P Á R A T L A N

BGY
ÁHÍTAT


A szerző további cikkei








(celebrálja Nyerges András)
HETI TEXTUS


A szerző további cikkei

Szikszai Károly
BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.