2023. január 9., hétfő

A JEGYBANK ÉS A KORMÁNY SZKANDEROZIK A FELELŐSSÉG ÁTHÁRÍTÁSÁÉRT– HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2023.01.09.



Nem ér a nevem

“…elsősorban a felelősség hárítása miatt ütött meg erősen kritikus hangot a jegybank elnöke, aki észlelte, hogy a kormányzati kommunikáció egyre inkább a jegybank irányába tolja a felelősség kérdését a forint tavaly őszi brutális gyengülése miatt.”

Szétszedik az elemzők és az ellenzék Orbán most nyilvánosságra került stratégiáját

Talán az a baj, hogy “stratégiaként” kezelik. A Momentum szerint Orbán Viktor stratégiája csak kommunikációs szemfényvesztés, amivel csak azt akarja elhitetni, hogy érti a világ működését és van terve. Pontos.

Kormányzás helyett képzelgés – ami rontja az ország esélyeit

„A fejtegetéséből azonban nem látszik, hogy miközben ő képzelődik, ki ül a volánnál. A kormányzás kőkemény realitások tudomásul vételét jelenti és gyakorlati, konkrét intézkedéseket követel. Ennek azonban most éppen ellenkezője látszik. Esik szét a kormányzás, amelyet kapkodás és sodródás jellemez. Közben pedig felőrlik azokat az esélyeket, amelyek az ország valódi felzárkózását szolgálnák.” (Balázs Péter)

Az év első munkahetének szava itthon a homár

Nagy szerencséje a kormánynak, hogy nem a Fidesz az ellenzéke, különben már a csapból is a homárkormány, a homárjobboldal kifejezések folynának.

A Momentum visszaadatná a Covidban szenvedő Kínának a járvány idején 300 milliárdért vett lélegeztetőgépeket

A Transprency International Magyarország bíróság elé citálta a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, miután a tárca nem volt hajlandó elárulni, hogy miként esett a kormányzat választása a lélegeztetőgépek beszerzésében főszerepet játszó rejtélyes hátterű maláj üzletemberre, Vinod Shekarra. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly ősszel másodfokon is a jogvédő szervezetnek adott igazat, Szijjártó Péter tárcájának ki kellene adnia a kért információkat, ez azonban azóta sem történt meg.

Az alapítványi egyetemeknél átmenetileg leáll az Erasmus+

Az Európai Bizottság a fideszes politikai irányítás miatt keményít be. Magyarországon 21 alapítványi egyetem működik, köztük a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Miskolci és a Soproni Egyetem, valamint a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem. Ezek többsége mostanáig jelentős támogatásokban részesült a Brüsszel által közvetlenül vagy közvetve irányított támogatási forrásokból.

Azonnal feladta LMBTQ-ellenes elveit a lengyel város, amint kiderült, hogy elveszítheti miattuk az EU-s forrásokat

Van az a pénz, amiért az új állásfoglalásukban már elítélnek mindenfajta diszkriminációt.

Napokon belül nyélbe üthetik a Vodafone-bizniszt

Az állami és a magáncég szerepleosztása alapján az állam kisebbségben lesz, a magánoldal többségben, ugyanakkor a kockázatok többségét az állam futja, abban a magánoldal elegánsan „kisebbségben” marad… Lesz mit magyarázni a tisztelt bíróságon.

Mindössze hét vádemelésre került sor a több tucat büntetőeljárásból, amelyek hamis választási ajánlások miatt indultak

Hamis magánokirat felhasználása bűncselekmény gyanúja miatt 68 feljelentés/bejelentés érkezett a rendőrség nyomozó hatóságaihoz, mind a 68 ügyben nyomozás is indult. Az eljárások több mint harmadát felfüggesztették ismeretlen elkövető miatt, minden tizedik nyomozást pedig megszüntettek.

Egy tonna kokain tűnt el nyomtalanul Szentpéterváron épp akkor, amikor Putyin ott volt tisztviselő

A 2006-ban meggyilkolt ügynöknek, Litvinyenkónak állítólag bizonyítékai voltak Putyin ellen arról, milyen szerepet játszott ebben az ügyben.


Jair Bolsonaro hívei megrohamozták a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét

Rendkívüli állapotot hirdettek vasárnap Brazíliavárosban. Azóta véget érhettek a zavargások a brazil fővárosban, százakat tartóztattak le, maga Bolsonaro is elítélte a történteket.

Orbán szövetségese, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője a legmagasabb rangú állami kitüntetést adta Putyinnak

“Az elismerés tényét a díjazott távollétében jelentette be Milorad Dodik boszniai szerb elnök. A dicséretet az orosz elnök „a boszniai Szerb Köztársasági iránt tanúsított hazafias gondviselés és szeretet” miatt érdemelte ki – mondta.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.