Műsorvezetők: LÁSZLÓ JÓZSEF, VICSEK FERENC
2022.11.10.
Bokros és Surányi együtt a MÚOSZ-ban.
– Mindenki a retorzióktól tart – Lengyel Tamás színművész az agymosásról, a tüntetések erejéről és a közönyről. Interjú
– Élettel fizetünk a késői diagnózisért – Intézmények között bolyongó páciensek, sürgős esetben is hónapokig húzódó vizsgálatok, kusza betegutak szedik áldozataikat
– Lesz-e ellenzéki cordon sanitaire a propaganda előtt? – A Párbeszéd csatlakozik Baranyihoz, a DK előre kikötötte, nem szerepel együtt propagandistákkal, a Momentum és a Jobbik bizonyos feltételekkel igen
– Csak az imádság maradt – A ceglédi menhelyre nemrég érkezett meg az új villanyszámla, 90 ezer forint. Korábban huszonvalahány volt. A gázszámla 594 ezer forint lett a korábbi százezerről. Riport
– Nem turistáknak való vidék – Kamerák a ködben: a Pintér-közeli vadásztársaság területén jártunk Nadapon. Riport
– Még több figyelem, még több pénz – Elon Musk sokak szerint azért vásárolta meg a Twittenjt, hogy az önpromóció még gazdagabbá tegye
– Győztes a vesztesek között – Netanjáhú visszaszerezte a hatalmat, de közben szinte összes szövetségesét elveszítette a világban, a kormányban pedig a szélsőjobbal kell dűlőre jutnia
– Forró hangulat, hazabeszélő politikusok – Koszovóban újra rendszámtáblák keltenek feszültséget, tiltakoznak a szerbek
– Véres út vezet a herszoni győzelemhez – Kivonult a déli városból az orosz hadsereg, az ukránok stratégiai sikert arattak
– Az avantgárd ihletője – Először látható átfogó kiállítás El Greco műveiből Magyarországon
– Másfél fokos paradicsomleves – Botrányos felvezetés az ENSZ egyiptomi klímacsúcsán, és világhírű műalkotásokat támadó aktivisták: mihez kezdünk az éghajlatváltozással a háború és az általános érdektelenség árnyékában?
– Spórák ideje – Az agrotechnológiai fejlesztéseknek hála ma már termeszthető a szarvasgomba – még ha ennek nem is örül mindenki
– Fellélegző esőerdők – Bolsonaro a bizonyítékokon alapuló tudomány minden ágának ellensége volt, aminek nemcsak a kiugróan sok brazil covidáldozat, de az ökológiai károk miatt az egész emberiség issza meg a levét
– Német Kelet-Afrika múltja, Lugosi Béla élete – Ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak; ezen a héten: Filippov Gábor történész-politológust
– „Jobban bántak velem a börtönben, mint az építkezéseken” – A vendégmunkások remélik, több csapat távol marad a katari vb-től
Publicisztika:
– Dévényi István: Amikor én még – Ha én MTVA-alkalmazott lennék – polgári slampoetry
– Gulyás Balázs: Élménymix – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Lányi András: Napraforgók paradicsomszósszal
– Szerető Szabolcs: A hátrálás ideje – Álláspont
– Nagy Bandó András: Majdnem karácsony előtt
– Kalmár Benedek: Rajtunk múlik
– Nagy Attila Tibor: Bezárások Orbán országában – A NER uralma alatt
– Martényi Csaba: Az orosz jövő
– Szív Ernő: A jó kifogás – Pár perc próza
– Gazda Albert: Madár – Beszökött az ősz
– Híd Jenő rajzol: Keresztény nemzet
– Szécsi Noémi: Olivér – Pár perc próza
– Gaál Antal: Esti tűnődés
– Szerető Szabolcs: Katari tél, magyar tavasz – Szotyola
– Puzsér Róbert: A polgárháború előérzete
– Marabu: Takarékon
Kritika:
– Az ököllel térítettek elszántsága – Fekete Vince: Szilágyi István (képes beszélgetőkönyv)
– Legalább boldog élete volt – Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk?
– Látszatélet – Henrik Ibsen: Hedda Gabler, Katona József Színház
Átlátszó-melléklet
– Privát titkosszolgákat képezne egy magánalapítvány
– Fideszes alapítványhoz vándorolt egy állami hotel
– A falu, ahol titokban épült akkumulátorgyár
– Így gördültek be a Gidránok
– A magyarnak még az olcsó rezsi is drága
– Oktatás: kis pénz, kis eredmények
- A kedden elfogadott törvény értelmében tehát létrehoznának egy központi információs közadat-nyilvántartást. Ezen a felületen – írta a távirati iroda – a költségvetési szerveknek, illetve a helyi és nemzetiségi önkormányzatoknak kellene közzétenniük a közérdekű és közérdekből nyilvános gazdálkodási adataikat. A nyilvántartásban az ötmillió forintot meghaladó, magyar vagy európai uniós forrásból megvalósuló költségvetési támogatásokat, az árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződéseket kell megjeleníteni. Továbbá közzé kell tenni azokat a kifizetéseket is, amelyek nem alapfeladatok ellátására vonatkoznak.