2022. október 22., szombat

OROSZ BÁBKORMÁNY VAN MAGYARORSZÁGON, MEGINT A NAGY OROSZORSZÁG “KOVÁCSOLTA” FRIGY

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.10.22.


Magyarországon mindig felszabadítóként ünnepelték a megszálló oroszokat, ahogy most is békeharcosként védelmezik az oroszok tömeggyilkos háborúját. Oroszország Magyarországra még soha nem hozott békét és szabadságot, hanem mindig csak háborút, vérbe fojtott szabadságharcot és elnyomást. Oroszország saját népének sem adott soha szabadságot, és évszázadok óta a szabadságot pusztítja az egész világon. 1956-ban felkelt az orosz elnyomás és az orosz bábkormány ellen a nép, amely 1990-ben elnyerte függetlenségét, de ma újra orosz bábkormány van Magyarországon.

2010-ben Orbán Viktor a demokratikus választáson szerzett győzelmet “fülkeforradalommá” minősítette át, és már a győzelem napján bejelentette az alkotmányos rend megdöntését. A szabadság és a függetlenség azon a napon veszett el Magyarországon, amikor Orbán forradalommá nyilvánította a demokratikus választást, és bejelentette, hogy a forradalommal egy új társadalmi rendszer, a “Nemzeti Együttműködés Rendszere” létrehozásával bízta meg a magyar nép. Erről mindenki akkor hallott először, Orbánt senki nem bízta meg semmivel, csak egy négyéves kormányzással.

Magyarország ezen a napon elveszítette a szuverenitását és az önrendelkezését. Orbán Viktor állemellenes bűncselekményt, államcsínyt hajtott végre, melynek során az általa vezetett szűk csoport kezébe került minden hatalom. Eltörölte a demokratikus Alkotmányt, azt pártja ideológiájára épülő és a korlátlan hatalmát biztosító törvénytelen és illegitim, közjogilag érvénytelen alaptörvénnyel váltotta fel. Felszámolta a jogállamot, a demokratikus kereteket formálisan megtartotta, de annak tartalmát megszüntette. A diktatúrát demokráciának, a fasizmust kereszténységnek nevezte el.

A NER-nek nevezett Orbán-rendszer fasiszta ideológiára épülő önkényuralom, diktatúra. Az alkotmányos rend megdöntésével létrejött, alkotmányosan tiltott, a hatalom kizárólagos gyakorlásának megvalósult formája. Az Orbán-rendszer ezzel megsértette az Európai Unió alapszerződését, rendszere inkompatibilis az európai liberális demokráciákkal, harcot hirdetett azok ellen. Orbán ehhez a harcához szövetségre lépett a demokrácia és a szabadság mindenkori ellenségével, az orosz állammal. Oroszország pedig szokásához híven Orbánt és Magyarországot a rabszolgájává tette.

Aki igénybe veszi oroszok segítségét, legyen az orosz maffia vagy orosz állam (a kettő között szoros a kapcsolat), elveszíti a szabadságát és a függetlenségét. Soha többé nem szabadul az oroszoktól. Aki ezt az alapigazságot nem tudja, csapdába kerül. Soha nem tudja viszonozni az általa kért segítséget, az oroszok megzsarolják, megfenyegetik és alattvalóvá teszik. Minden olyan politikus, aki az oroszoktól bármilyen szívességet kért és kapott, velük formális vagy informális szövetségre lépett, elveszítette az önállóságát és a függetlenségét, orosz báb lett, és nemzetbiztonsági kockázattá vált.

Az oroszokkal csak szembenállni lehet vagy behódolni és alattvalóvá válni. Ezt bizonyítja a világtörténelem és a magyar történelem is. De ezt bizonyítja a rendszerváltás utáni magyarországi alvilág története is, amelyben az orosz állam és a volt KGB által szervezett és ellenőrzött orosz maffia révén ellenőrizte Budapestet. Ezt bizonyítják az 1956 előtti és 1956 utáni magyar bábkormányok, s ezt bizonyítja az Orbán-kormány is, amely szintén az oroszok bábkormánya lett.

Orbán felszámolta a magyar szabadságot, és a szabadság mindenkori ellenségeinél, az oroszoknál keresett támogatást és segítséget. Ezt megkapta, cserébe viszont elveszítette saját szabadságát és függetlenségét is. Putyin láncos kutyája lett, s ezáltal Magyarország is újra az oroszok fennhatósága alá került. Magyarországon egy ugyanolyan orosz bábkormány működik, mint 1956 előtt és után volt. Azzal, hogy Orbán megdöntötte és felszámolta az 1990-ben kivívott szabadságot és demokratikus rendet, Magyarország visszahullott az orosz érdekszférába...

A FELELŐSSÉG KÉRDÉSÉRŐL

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.10.22.


A felelősség kérdése az etika egyik középponti problémája, amelynek különböző módozataival az antik gondolkodók is részletesen foglalkoztak, felismervén a nagy paradoxont. Ugyanis – egyfelől – a magunkért vagy másokért meghozott döntéseinkért és cselekedeteinkért vállalt felelősség a szabadságunkból következik. Másfelől azonban minden felelősségvállalás saját szabadságunk, szabad akaratunkból fakadó döntéseink önkéntes korlátozása is egyben.

Továbbá van retrospektív felelősség, „visszatekintő” felelősség, melynek során valakit felelőssé teszünk valamilyen cselekedetért vagy a cselekedet elmulasztásáért. És van az előremutató felelősség, amely egy-egy szerephez, megbízott intézményes pozícióhoz stb. kapcsolódik, a jövőre irányul, s a leggyakrabban valamilyen szerződés, megállapodás rögzíti. 
A felelősségvállalás súlyát és mértékét értelemszerűen tükrözi a szerződésben rögzített juttatás vagy díjazás: minél nagyobb a vállalt felelősség, annál nagyobb az elismerés garanciája, amely a díjazásban, a jutalomban, az elismerés legkülönfélébb formáiban realizálódik.

Miért mondom mindezt? Azért, mert a megszokott „saláta-törvényjavaslat” technikával a kormány módosítani kívánja az 1993-as szociális törvény alábbi részét: „A szociális ellátás feltételeinek biztosítása — az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl — az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.”

A módosítás szerint ennek helyébe az alábbi szöveg kerül
„(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
(2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
(3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
(4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
(5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.”

A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett indoklás világosan kimondja, hogy az állam csak végső és kisegítő szerepet óhajt betölteni a jövőben.

Vagyis a felelősségi sorrend újradefiniálódott: első helyen az egyén, második helyen a hozzátartozók, harmadik helyen az önkormányzat, negyedik helyen a karitatív szervezetek és csak a legvégén az állam.

Nincs ezzel semmi baj, ha a következmények a felelősségvállalás fent ismertetett rendjét követik. Ha az egyén önmagáért felelős leginkább, őt terheli a legnagyobb felelősség, akkor ennek következménye, hogy az állami újraelosztást egy teljesen új redisztribúciós rendszernek kell felváltania. Mindenekelőtt a bérek és fizetések radikális megemelése (minthogy a legnagyobb felelősség mostantól az egyes egyént terheli), aztán egy teljesen új és felettébb kedvezményes családi adózási rendszer kidolgozása (minthogy a felelősségvállalás második helyén a közvetlen hozzátartozók szerepelnek), aztán egy új önkormányzati finanszírozási modell (minthogy a harmadik helyen az önkormányzatokat nevezi meg a törvényalkotó) és így tovább, s miután az állam az utolsó helyre került, egyfajta „legvégső esetben” szerephez jutva, egy totálisan új adórendszer kidolgozása válik szükségessé, amely az eddigiekkel ellentétben a lehető legnagyobb összeget hagyja az egyénnél, öngondoskodásuk felelősségéből fakadóan. Továbbá ez azt is jelenti, hogy a társadalombiztosítást, amely jelentős részében feleslegessé válik (valójában ez már bekövetkezett, annak minden sunyi és szemérmetlen következményével) ugyancsak radikálisan át kell alakítani, hogy az egyéneknél maradt összegekből, továbbá a jelentősen megnövekedett bérekből és fizetésekből mód nyíljon a differenciált, átlátható és számonkérhető magánbiztosítási rendszer megteremtésére.

Ha a fenti következmények elmaradnak, akkor a Pintér Sándor ellenjegyezte módosítási indítvány semmi másról nem szól, mint az eddigi maffia- és rablóállam cinikus, szemérmetlen és gátlástalan továbbhízlalásáról, s mindazon milliók végleges lenullázásáról, akik nem tartoznak a rablóállam kegyeltjei, protekcionistái, kiszolgálói és kitömöttjei közé.

Végezetül a „nemzeti keresztény kormányunk” kedvéért és örömére idézném Szent Ágostont, aki a De civitate Dei egy helyén (IV, 4) az alábbi kérdést teszi fel: „az igazságosság megszűnésével mi egyébbé válnak az országok, mint hatalmas rablóbandákká? Hisz mi más a rablóbanda, mint kicsiny birodalom.” Majd Szent Ágoston Nagy Sándor példájával illusztrálja a mondottakat: „a király megkérdezi a kalózt, mi jogon veszélyezteti a tenger biztonságát, amire az bátran így felel: ugyanazon jog alapján, melyen te az egész földet; csakhogy én kis hajómmal teszem, hát rablónak neveznek, míg te nagyszámú hajóhaddal, így uralkodónak mondanak.” (U.o.)

“MAGYARORSZÁGON NEM FOGJÁK FEL, HA AZ EMBER SAJÁT PÉNZÉT KÖLTI NEM A SAJÁT DOLGÁRA” - A G7 HÍRLEVELE

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2022.10.22.


A mai hírlevélben lesz szó az EU-s átlagtól távoldó felsőoktatásról, Orbán Viktor háborús döntéseiről, a magyar krumplitermesztésről, egy kertészkedő fehérnemű-kereskedőről és limonádéporról.

A hírlevélre ide kattintva lehet feliratkozni. A email-fiókokba érkező eredeti verziót ide kattintva lehet megnézni:

7 Reggel

2022. október 22. | Gazdasági sztorik öt percben