2022. szeptember 11., vasárnap

KÖTCSE: ÚRI MURI. ROKONOK. KIVILÁGOS KIVIRRADTIG

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.09.11.


Nézi az ember az özönlő szellemi elitet. Megérkezik a Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki elődeivel ellentétben sem nem régész, sem nem történész, ám rögvest megsértődik, mert igazgatónak lett szólítva: főigazgató vagyok – mondja öntudatosan (azt nem teszi hozzá, hogy se nem régész, se nem történész, se nem múzeológus), kéjesen nyalogatva saját ülepét. Aztán jön a Petőfi-szakértő, egyszemélyben jeles filmrendező, aki minden idők „legnagyobb” magyar filmjének forgatásán van túl (fizetek bárkinek, ha hasonló mondatot tud idézni Ingmar Bergmantól vagy Federico Fellinitől), s aki csak Petőfihez és a Pilvax-körhöz ért, a pedagógusok fizetéséhez nem. (Mindenesetre meghallgattam volna egy vizsgáját Németh G. Béla tanár úrnál, amint a tételek közül Petőfit húzza.) Érkezik az egyetemi professzor, a kis gőgös udvari ideológus, aki filozófiában ugyan nem alkotott semmi maradandót, de a „lopás mint a Fidesz nemzeti programja” teoretikus alapvetését egy életre lefektette, így hát mégiscsak van idézettsége, szóval a professzor arra a kérdésre, hogy mit gondol, helyénvaló-e, ha a határvadászok fizetése nagyobb, mint a pedagógusoké, azonnal visszakérdez: „rögtön egy erkölcsi ítéletet szeretne belőlem kiszedni?”, amiből annyi mindenesetre azonnal kiderül, hogy Lánczi András professzornak sem az erkölcs, sem az ítéletalkotás mibenlétéről sok fogalma nincs. És ez így megy, jönnek egymás után, a megszokott rendben és koreográfia szerint a vén huncutok és gonosz ostobák, sietős léptek, nem érnek rá, „féknyúz sajtónak nem nyilatkozom”, „jaj, hagyjon már békén ezzel” – kebelből feltörő sóhajával a terror igazgatónője, aztán a „van-e energiaválság, vagy nincs” kérdésre szépen felfeleli, hogy „a kérdés értelmezhetetlen”, végül terrorház-közgazdászként Friedmant, Krugmant, Kremert vagy Joshua Angristet megszégyenítő rövid ökonómiai eszmefuttatást oszt meg: „a hiány és a válság nem ugyanaz”. És érkezik a szép emlékezetű „álamfő”, aki komoly arcot vágva mondja, hogy „én drukkolok a tanárok fizetéséért, magam is tanítok három egyetemen.”
Csakhogy:
Az ország, a nemzet és a NER nagy kohójának szép emlékezetű és pótolhatatlan Plagi bácsija láthatóan nincs tisztában azzal, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozók bérezése különbözik. Aztán érdekelne az is, ha már szóba hozta, hogy nyolcvan évesen miként oktat három egyetemen, anélkül, hogy emeritálták volna? 2012 márciusában ugyanis – méltán - megfosztották doktori címétől, így nyugdíjaztatásáig tanársegédként taníthatott ugyan, de 70. életévüket betöltve kizárólag egyetemi tanárok oktathatnak tovább, professor emeritusként, ha az intézmény vezetése foglalkoztatni kívánja őket. De a 80. évében járó Schmitt Pál tanársegédre ez aligha vonatkozik.
Igaz, eszembe jut: minden fokozat, minden tudományos teljesítmény, minden publikációs elvárás, nyelvtudás, oktatási gyakorlat stb. nélkül is lehet ma már valaki egyetemi tanár, erről ugyanezek gondoskodtak, feltéve, hogy az érintett valamikor nagyot ugrott, gyorsan úszott vagy futott, gólt lőtt, bevitte a találatot, a bal horgot, kétvállra fektetett etc., vagyis olimpiát nyert.
Szóval minden rendben van, Plagi bácsi - a fent említett hölgyekkel és urakkal együtt – rendületlenül maga a megtestesült Fidesz-KDNP-rendszer: ikonikus figurák, akiket a mindhalálig hálás magyar nép a szívébe zárt, nem engedi el őket, megunhatatlan mind, annyi, de annyi jót alkottak, filmeket és múzeumokat, filozófiai tételeket és örökbecsű tanításokat, jó látni minden évben az érkezésüket Kötcsére, maszkabál és panoptikum, nejestől és férjestől, babakocsistól és testőröstől, gondterhelt arccal vagy épp egy tányér fölé görnyedve, jóízűen falatozva, elegánsan kilépve csillogó verdájukból, vacak, alig pármilliós órájukkal és karkötőikkel, semmibe sem nézett, szarrá alázott újságíróktól körülvéve, elvégre ők a legnagyobbak: akár múzeumigazgatóként, akár filozófusként, akár filmrendezőként, akár színészként, akár lepukkant popzenészként, akár a nap 24 órájának permanens megmondóembereként, egyetemi professzorként és bármiként, szépek és okosak, bölcsek és moráltól duzzadóak, és ez így megy megállíthatatlanul és feltartóztathatatlanul, minden és mindenki ugyanaz, újságírói mikrofonon innen és mikrofonon túl, legfeljebb az órák és karkötők változnak, meg a bajuszok méretei.
Otthon vagyunk, családias itt minden.
És a pedagógusokért kivétel nélkül mindenki felettébb aggódik, meg az egész magyar oktatási rendszerért, a jövő onnan kikerülő cselédségéért, elvégre ők fogják majd tíz és húsz és harminc év múlva is nekik, emitt meg a kastélyaikban is felszolgálni a pacalt és a pogácsát, ők fogják majd nyakon csípni a kapu előtti hangoskodókat és rabomobilba gyömöszölni a renitenseket, ők lesznek a kegyelmes úramék sofőrjei, testőrei, felszolgálói, autóajtó-nyitogatói és milliókat érő sáros csizmáik tisztára pucolói.
Szóval Kötcsén évről évre aggódva van, de nagyon.
Úri muri. Rokonok. Kivilágos kivirradtig.

ODA KELLETT VOLNA MENNIE A NÉPNEK MEGNÉZNI A NER-ARISZTOKRÁCIÁT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.09.11.


Özönlöttek Kötcsére a kitartottak, az eltartottak, a seggnyalók, a kiszolgálók, a helyezkedők, a megzsaroltak, de már beilleszkedők, az Orbán-rezsim kivételezett, kontraszelektált üdvöskéi, a rendszer hülyéi, az ország szemetje, hogy kinyilvánítsa hűségét, lojalitását, és megmutassa, hova tartozik. Senki nem hiányzott a felvonulásból. Nincs beteg, nincs hiányzó, nincs más program, elfoglaltság, vagy bármi, ami fontosabb lenne, vagy megakadályozhatta volna a részvételt. Mindenkinek meg kell jelenni. Élve vagy halva.

Egy jogállamban, egy független ügyészség és igazságszolgáltatás esetén semmi mást nem kellene csinálni, csak körbezárni a kötcsei panoptikumot, mindenkit hasra parancsolni, megbilincselni és egyenként kiosztani a gyanúsítást vagy a kész vádiratot. Attól tartunk, hogy amikor egyszer eljön (ha eljön) Magyarország ezeréves történetében először az igazság pillanata, akkor ez a banda épp ellenkező irányba tart majd: spriccel szét, fut és menekül, távozik, azt mutatja, hogy neki semmi köze az egészhez. Pedig itt nincs egyetlen ember, akit nem lehetne (kellene) letartóztatni.

Ők magukat tévesen a NER “elitjének” nevezik, de az mást jelent. Az elit kiválót, elsőrendűt, kimagaslót, érdemei alapján válogatott társaságot, kiemelkedő képességűt jelent, akik kiérdemelték, hogy a közösség színe-java legyenek. A kötcsei találkozó ennek tökéletes ellentéte. Itt csupa érdemtelen, szakmailag és erkölcsileg kontraszelektált ember, az ország legjellemtelenebb, legaljasabb söpredéke gyűlt össze, amikor a szemetet összefújja a szél. Ezeknek az embereknek a közös nevezője az alávalóság, a jellemtelenség, az érdemtelenség, a nyalizással szerzett pénz és pozíció.

A holokauszthamisító áltörténésznő, az oktatási szabadságtól megfosztott egyetemek urai, mint pribékek, a strómanok és oligarchák babái, levetkőzött, de azért a bandában megtartott és pénzelt feleségei, csupa tehetségtelen ember, közhülye, akik már régen elszakadtak a valóságtól, a magyar élettől, a magyar emberektől, mondjuk így: a magyar néptől, amely csak jobbágya ezeknek, akiket csak távolról nézhetnek, de ritkán láthatnak, mert az életüket egy másik szférában zajlik. Jancsó Miklós és Makk Károly után Rákay Philip, mint filmrendező. Olyan vicc, amin nem lehet nevetni.

Igazi látványosság ez, karnevál és álarcosbál, vámpírok bálja, bűnözők tanyája, ritka pillanat, amikor ez a sok aljadék ember mind együtt van. Oda kellett volna mennie a magyar népnek, némán és szótlanul, és csak nézni őket, a “szerencséseket”, akiknek csak megszületni volt nehéz, miután megtalálták Orbán Viktor hátsó felét, ahonnan jött nekik minden. Meg kellett volna nézni a bandát, a rendszer urait, bűnöző “arisztokrátáit”, a nyomoruk, kiszolgáltatottságok és kifosztottságuk vámszedőit. Meg kellett volna nézniük, hova lett az országuk, az életük, a jövőjük és a pénzük. Az mind náluk van.

Minden ezeknél az embereknél van. Orbán mindent elvett, és mindent ezeknek adott. Ők működtetik a Gonosz rendszerét, ők az ördög szolgái, akik eladták a lelküket neki. Sötét árnyak, megannyi rettegő, boldogtalan ember, akinek élete félelem, mert soha nem tudják, mikor lesz vége, mikor veszi el a gazdájuk azt, amiről most csak hiszik, hogy az övék. Mikor hullnak vissza, ahonnan jöttek, s mikor lesznek újra földi halandó emberek, amik már soha nem akarnak és nem is tudnának lenni. Az életük egyetlen elmebeteg embertől függ. Nincs visszaút. Borzalmas lehet így élni.

Jöttek, hogy térdet hajtsanak, bizonyítsanak, hűségesküt tegyenek, megmutassák, hogy itt vannak, mindenre készek, lehet rájuk számítani, hálásak és hűségesek. Bármit meg lehet velük csinálni ezért a privilegizált helyzetért, hogy mindenki másnál többnek, jobbnak, kiválóbbnak, értékesebbnek és fontosabbnak, nem utolsó sorban gazdagabbnak érezhessék magukat, akik a társadalom és a nép fölött állnak, ülnek, lebegnek, egy magasabb kaszt tagjai. Életük és sorsuk összefonódott, minden ugyanazt a segget nyalják, és minden ugyanannak az elmebetegnek a kiszolgáltatottjai...

FOLYTATÓDIK AZ UKRÁN OFFENZÍVA, TELJESEN LEÁLLT EURÓPA LEGNAGYOBB ATOMERŐMŰVE – HÁBORÚS HÍREINK VASÁRNAP

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2022.09.11.


Az elmúlt órákban az ukrán erők tovább folytatták a offenzívájukat Harkiv térségében, miközben Oroszország valószínűleg kivonta egységeit a régióból. Időközben teljesen leállt a zaporizzsjai erőmű , mivel a létesítmény körüli harcok veszélyeztették a működést...


SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: PUTYIN MEGGYŐZTE MAGÁT, HOGY UKRÁNOK MÁRPEDIG NINCSENEK

KLIKKTV
Riporter: NÉMETH PÉTER
2022.09.11.


Putyin olyan fenyegető mondatokat fogalmaz meg az utóbbi időben, mint aki magányosan sétál az erdőben és ijedtében fütyörészik. Hogy egy nagyhatalom fejeként indokolt-e ez az ijesztgetés, arról Sz. Bíró Zoltán történészt kérdezte Németh Péter a Klikk TV Mélyvíz című adásában.

„A fenyegetőzése semmiképpen sem indokolt, hiszen nem gondolható, hogy félnie kellene. Azt sem gondolom, hogy a környezetében lennének olyanok, akik puccsra készülnének. A orosz társadalmat is olyan hosszú időn át dolgozták meg és hangolták Ukrajna ellen, hogy a nagyobb része támogatja ezt a háborút” – közölte az Oroszország-kutató.

Még az sem biztos, hogy ha pár hetes villámháború után eléri a célját, leállt volna a harcokkal az orosz elnök” – vélte a szakértő.

Amint az sem volt életszerű kinyilatkozás a magyar miniszterelnök részéről, hogy „ez nem a mi háborúnk”. Ennek a háborúnak nyilván vannak különböző stádiumai, „amik alól mi sem vonhatjuk ki magunkat”.

IVÁNYI: POLITIKAI KALANDOROK AKARJÁK RESTAURÁLNI HORTHYT

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2022.09.11.


A parlament egyik alelnökének irodájában kiállított Horthy-mellszobor ügyében személyes találkozót kért Orbán Viktortól Heisler András, a Mazsihisz vezetője. Iványi Gábor nyilvános közleményben hívta tiltakozásra az azóta is szégyentejesen hallgató nagyegyházakat és minden tisztességes embert. Iványi Gábort kérdeztük az azóta történtekről.


-„Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, valamint intézményeink (különösen is a Wesley János Lelkészképző Főiskola) polgárai nevében tiltakozunk a Magyar Országgyűlés alelnöke által – egyes képviselők és egyházi személyek közreműködésével – az irodájában felállított Horthy mellszobor elhelyezése ellen. Követeljük a bronzba öntött tett eltávolítását, és a cselekedettől való elhatárolódást” – írták egy hete. Két napja Heisler András, a Mazsihisz elnöke nyilatkozott a Klubrádióban, hogy a témában Orbán Viktorhoz fordult, de válaszra sem méltatta Magyarország miniszterelnöke. Egyúttal jelezte, hogy rendkívüli módon hiányolja nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypártok állásfoglalását is a szoborállítással kapcsolatban. Az Önök levelének milyen visszhangja lett?

– Senkitől semmiféle visszajelzést nem kaptunk, egyelőre pusztába kiáltott szó. De nem baj, a pusztába is el kell kiáltani a szót. Szólni mindenképpen kell, mert amint az írás, a szó sem vész el. Valahol benne rezeg a kősziklákban, a házak gerendáiban, a szilárd utakban és még a madár is megőrzi, s visszaadja a szót. Tehát mindenképpen beszélni kell, senki ne mondhassa utólag, hogy még csak meg se szólaltunk. Bár tudnánk többet tenni, de ha nincs több, ezt mindenképpen meg kell tennünk...

„BORZASZTÓAN HAT EZ RÁM. DE MI TEHETÜNK RÓLA” – HOGYAN PUSZTÍTOTT AZ ASZÁLY A KÖZSÉGEKBEN?

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2022.09.11.


Gabriella hatvan éve él és gazdálkodik ugyanabban az utcában a szabolcsi Vasmegyeren. Hagyományos zöldségeket termeszt a kiskertjében, de hiába locsolta őket, az országot sújtó nyári szárazság miatt alig lett idén termése.

„A sárgarépa akkora, mint az ujjam, a karalábé meg mint a tojás. A meggyfáról sem lehetett használni semmit” – mondta a 80 éves nyugdíjas gyógyszerész.

A mostanihoz hasonló szárazságra nem is emlékszik. „Gyerekkoromban is volt forró nyár, de termés mindig volt” – mondta.

Ugyan az ország jelentős részében javult az aszályhelyzet az elmúlt hetek esőzései miatt, az 1700 fős Vasmegyer környékén továbbra is „rendkívüli aszály” van a Vízügyi Főigazgatóság adatai alapján...

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE VAN A NEMZETÉRT, VAGY A NEMZET AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉÉRT?

MÉRCE
Szerző: KŐSZEGHY FERENC
2022.09.10.


A választások után hihetetlen gyorsasággal beinduló válságkezelés eddig megszorítások sorozatát hozta el. A csütörtöki kormányinfón pedig számos újabb intézkedésről kaptunk tájékoztatást. Ahogy egyre mélyebbre merülünk a válságban, úgy rajzolódik ki a kormány válságkezelési stratégiája is. A legfontosabb kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan: hajlandó lesz-e a kormány megadóztatni a saját tőkéseit?

A legújabb intézkedésekről, arról hogy mi jöhet még és arról, hogy minek kéne jönnie, valamint a mindezek mögött meghúzódó kormányzati stratégiáról Büttl Ferenc közgazdászt, lapunk rendszeres szerzőjét kérdeztük...

A NYUGDÍJASOK HELYZETÉRE MEGTÉVESZTŐ AZ AZONNALI, BRUTÁLIS ELSZEGÉNYEDÉS KIFEJEZÉST HASZNÁLNI, DE...

HÍRKLIKK
Szerző: N. VADÁSZ ZSUZSA
2022.09.11.


„A nyugdíjrendszer működésének jellemzésére nem célszerű, sőt még csak nem is korrekt a ’brutális elszegényedés’ kifejezés, az ’azonnali pedig a valósághoz képest annyira túlzó, hogy már megtévesztően hat” – szállt vitába egy minap megjelent elemzéssel az Országos Nyugdíj-Biztosítási Főigazgatóság volt vezetője. Barát Gábor azzal sem ért egyet, hogy azonnali életszínvonal-romlással minősítsük a nyugdíjba vonulást, már csak azért sem, mert ezek családi jövedelmi kategóriák, amelyek alakulását számos hatás befolyásolja. A Hírklikknek nyilatkozva kitért arra, hogy miért nem képes a hazai nyugdíjrendszer megfelelően kezelni a változásokat, kiváltképpen a közelmúlt dinamikus bérnövekedése, illetve napjaink két számjegyű inflációjának idején. Eláruljuk: van ebben szerepe – nem is kicsi – a regnáló kormánynak. Barát Gábor arról is beszél, hogyan lehetne kiküszöbölni a rendszer anomáliáit...

PALOTÁS JÁNOS: NEM LESZ EU-MEGÁLLAPODÁS!

NÉPSZAVA
Szerző: PALOTÁS JÁNOS
2022.09.10.


Vajon kijelenthető-e, hogy az Európai Unió nem fogja elfogadni az Orbán-kormány augusztus 22-én, az utolsó órában eljuttatott javaslatait, úgy is, hogy azokat nem is ismerjük? Szerintem igen!

NÉHÁNY SOR, SZERETETTEL, TANÁR KOLLÉGÁIMNAK – ÉS NÉHÁNY SOR, SZERETET NÉLKÜL, AZ ÖNKÉNY KISZOLGÁLÓINAK

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.09.10.


John Rawls a maga gondolatgazdagságában a XX. századi politikafilozófia és az etika legmeghatározóbb alakja, akinek hatása és recepciója legfeljebb John Stuart Mill-lel vethető össze. Az oxfordi tanulmányaitól és Isaiah Berlin hatásától a Harvard professzori katedrájáig ívelő pályájának kétségtelenül legmeghatározóbb és legtöbbet hivatkozott könyve „A Theory of Justice” (Az igazságosság elmélete) c. kapitális munkája.

Ebből az 1997 óta magyarul is olvasható műből idéznék néhány gondolatot, Zsolt Krokovay kiváló fordítását használva.

Aki „a polgári engedetlenség nyílt, erőszakmentes, a lelkiismeretre hivatkozó” cselekedetébe fog, „az a többség lelkiismeretéhez fordul, hogy kifejezésre juttassa mély meggyőződését: sérelem érte azokat az elveket, amelyek szabad és egyenlő emberek között a társadalmi együttműködés alapját képezik… a polgári engedetlenség lelkiismeretbe vágó és alapvető meggyőződések kifejezése, figyelmeztetés és intelem, nem pedig tényleges fenyegetés… a szándék az, hogy a közös igazságérzethez forduljunk…amikor valaki polgári engedetlenségbe kezd, ezzel az a szándéka, hogy a többség igazságérzetéhez forduljon… Annak ellenére, hogy a polgári engedetlenség (és a lelkiismereti ellenszegülés) meghatározásánál fogva törvénysértő, valójában hozzájárul az alkotmányos rendszer stabilitásához… A polgári engedetlenség a törvénytisztelet határain belül szegül szembe az igazságtalansággal, s mint ilyen arra szolgál, hogy megakadályozza az igazságosság útjának elhagyását, vagy ha már megtörtént, helyrehozza azt… Noha a cselekvésnek ez a módja szigorú értelemben törvényellenes, mindazonáltal erkölcsileg kifogástalan törekvés az alkotmányos rendszer oltalmazására… Az olyan uralkodónak a megfékezésére szolgáló eszközök, akinek ítéletei és rendelkezései ellentétesek a közösség igazságérzetével, jórészt a társadalom egészének vagy valamely részének ellenállási jogára korlátozódnak… ha nyilvánvalóan igazságtalan intézmények fenntartására használják fel az állam kényszerítő apparátusát, úgy az már maga is olyan formája a megengedhetetlen erőszaknak, amely jogot ad az embereknek arra, hogy ilyen esetekben ellenálljanak.”

És végül egy szomorú, de annál igazabb konklúzió: „Látnunk kell, hogy a polgári engedetlenség általában csak abban a társadalomban ésszerű és hatékony tiltakozási forma, amelyet jelentős mértékben az igazságosság vezérel.”

Vagyis – Rawls következtetését elfogadva – leszögezendő, hogy a polgári engedetlenséggel szembeni kíméletlen állami-hatalmi fellépés, vagy a kívánatos és racionális megegyezésnek hatalmi erőből történő elutasítása nyilvánvalóvá teszi, hogy az adott politikai berendezkedést a társadalmi érdekekkel és az igazságosság elvével szemben kizárólag az önmagát megőrizni és fenntartani törekvő hatalmi elv vezérli, semmi más.

KIRÚGÁSSAL FENYEGETIK A TILTAKOZÓ TANÁROKAT, TITKOLÓZÁS A NEMZETI OLTÓANYAGGYÁRRÓL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2022.09.09.



Magyar Narancs: Több mint kétmilliós prémiumot kaptak a Klebelsberg Központ vezetői

Időt húzva, sokadik próbálkozásra és csak az ellenük kezdeményezett adatvédelmi vizsgálat után, akkor is göngyölített adatokat adtak meg a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok a magyarnarancs.hu és a Momentum közérdekű adatigénylésére. Kiderült: a 15 fős vezetői állomány 34,2 milliós elismerésben részesült.

444: Kirúgással fenyegeti a polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárokat a tankerület

„Sajnálattal értesültem arról, hogy ön 2022. szeptember 5-9. napján nem vette fel a munkát. Miután ebben az időben jogszerű sztrájk nem lett meghirdetve, ön jogosulatlanul maradt távol a munkából. (…) Felhívom figyelmét, hogy amennyiben a munkafelvételt ismételten megtagadja, az a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségének szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének minősül, és alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre” – olvasható egy tanárnak a tankerületi igazgató által kiküldött levélben.

Népszava: Metróper: az oroszok levegőnek nézik a BKV-t, az Orbán-kormány mélyen hallgat

Több mint három éve nem veszi át a periratokat az orosz metrókocsigyártó Metrowagonmash, így az amúgy forráshiánnyal küzdő BKV nem juthat pénzhez a kötbérből. A tét 14 milliárd forint, de a követelést gyakorlatilag lehetetlen behajtani.

24.hu: Zár alá vették Völner Pál és családja vagyonát, megszólalt a korrupcióval gyanúsított volt államtitkár

A 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított volt államtitkár családtagjait is sújtja a vagyonzár, fia autóját például az utcáról szállították el. A volt fideszes politikus ügyvédje szerint törvénytelen az intézkedés, hiszen ellenőrizhető, hogy Völner bankszámlájára korábban beérkezett parlamenti fizetése nem bűnös vagyon.

Hvg.hu: Csak a gödör és pár munkagép nem titkos a decemberre ígért Nemzeti Oltóanyaggyár ügyében

Nem hajlandó beszélni a kormány arról, hogy áll a nagy felhajtással beharangozott Nemzeti Oltóanyaggyár építése Debrecenben. A helyszínt látva túl optimistának tűnik Orbán Viktor korábbi ígérete, hogy az első, licenc alapján készülő vakcinák már december végén kikerülhetnek az üzemből. Ráadásul az sem világos, milyen oltóanyagot gyárthatnak: a magyarról nincs hír, a Szputnyikkal és a Sinopharmmal pedig sokat kockáztatna a kormány.

REZSIEMELÉS | CSALÓDTUNK, SZOMORÚAK VAGYUNK ÉS MEGFAGYUNK

TELEX VIDEÓ
Szerző: TELEX.HU
2022.09.10.



Háromnaponta főznek, és mostantól nem fürdenek mindennap, ezzel együtt is sokan félnek, hogy a következő hónapokban mennyivel nőnek a rezsiköltségeik. Többen vannak, akik a rezsiemelés miatt elszomorodtak és csalódtak a Fideszben, de olyannal is találkoztunk, aki ezután is kitart Orbán mellett, mert Márki-Zayék már tönkre tették volna az országot. Videóriport a Heves megyei Herédről.

ITT NEM MEGSZORÍTÁS VAN, CSAK A VALÓSÁGHOZ IGAZÍTJÁK A GAZDASÁGOT

444.HU / VIDEÓ
Szerző: 444.HU
2022.09.10.



Itt nem nem megszorítás van, csak a valósághoz igazítják a gazdaságot...

NAGY FERENC IMÁDJA ORBÁN SEGGÉT

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.09.11.


Nem volt tervbe véve, hogy Kötcséről írjon az ember, mert nincs mit. Tegnap délelőtt, ahogyan jöttek a tudósítások és fényképek a polgáriról és piknikről, ahogyan Orbán készülődik az övéihez, és az övéi érkeznek szorgalmasan, átütött a képernyőn a pállott Fidesz-szag, amely a műpátoszból, a hamis mosolyokból és annak a tudatából áll, hogy ők valami felemelő és nagyon fontos dolog résztvevői (Ennek oly jó része lenni – by: Balázs P. fideszista színész), olyan undor öntötte el az embert, akárha Bouville kocsmájában ülne egy Calvados mellett, és nézné a pincér lila nadrágtartóját.

Kötcse, ahogyan Tusványos, és minden hely, amit ezek tartósan kisajátítanak, ahová csapatostól összegyűlnek, ha valaha bírt is önálló léttel, az eltelt tizenkét év után megszűnt önálló entitás lenni, és valami olyat jelent már csak, ahol rendre megjelennek Magyarország kizsigerelői, és azok, akiknek a számára ez a kibelezés és kifosztás megtörtént és megtörténik. Mindenki, aki büntetőjogilag bűnös, és ugyancsak azok, akik ebből akként profitálnak, hogy a lelküket adták el az evilági jólétért, s ráadásul erre büszkék is. Sőt, lenézik azokat, akik megőrizve személyiségük morzsáit ma miattuk éheznek.

Az ember még akkor írja ezt, hogy Orbán elkezdte volna a beszédét, amire a sok polgárok összegyűltek piknikezni, és megengedi magának azt, ne foglalkozzon vele, miket beszél majd össze a manus, aminek tudatában lesznek majd az ő nyájasai, amikor ezt olvassák. De érdektelen, hogy Orbán aktuálisan miket handabandázik, mert beszédei ma már nélkülözik a valóságot, az igazat pedig már nagyon rég. Ezek a beszédek ma már alig többek böfögésnél, amit majd (illetve ma már múlt időben) elalélva vagy úgy téve hallgatnak majd, akik ott vannak, abban a tévedésben, hogy a kiválasztottak közé tartoznak...

„MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” – ÖSSZEGYŰLT KÖTCSÉN ORBÁN VIKTORT HALLGATNI A FIDESZES ELIT, EGY TÜNTETŐ LEÜVÖLTÖTTE A FEJÜKET

NÉPSZAVA
Szerzők: B.Z., Á.Z.
2022.09.10.


A miniszterelnök irányt mutatott az övéinek. Érkezése előtt volt egy kis balhé is, sokáig egy tüntető kiabált a fideszesekkel, aztán megjelent Szabó Bálint, aki a kocsijával elállta Pintér Sándor útját...

A TERROR ÁRNYÉKÁBAN - 9/11

YOUTUBE
2021.



Amerikai történelmi dokumentumfilm, 2021 Egyedi, megindító és érzékletes beszámoló a napról, amely megváltoztatta a modern világot. Szeptember 11. volt az első komoly hír a digitális kamerák és hangüzenetek korában. A meghökkentő film korábban nem látott és hallott felvételeken keresztül meséli el a nap még soha el nem mondott történeteit. A műsor interjúk és kommentárok nélkül mutatja be a kibontakozó tragédiát azok tolmácsolásában, akik személyesen tapasztalták meg a borzalmakat és megörökítették mindennapi életük összeomlását, miközben életükért rettegtek.