2022. szeptember 5., hétfő

NAGYOT NŐTT A MÁRÓL HOLNAPRA ÉLŐK ARÁNYA - A NÖVEKVŐ MEGÉLHETÉSI KÖLTSÉGEK MIATT MÓDOSÍTANAK A BANKOK

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2022.09.05.


A korábbi közel sem egyötödről negyedére nőtt azoknak a magyaroknak az aránya, akik nem képesek egyetlen fillért sem félretenni – derült ki egy kutatásból. És ez még nem tükrözi az új rezsitarifákat. A közüzemi díjak emelése miatt már a bankok is aggódnak.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyedévente készített hitelezési felmérését rendre kiegészíti a bankok hitelezési vezetőivel készített interjúkkal. (A teljes kiadvány itt nézheti meg.) Az idén nyáron 10 intézmény vett ebben részt. A beszélgetése során kiderült: több bankban tartanak a kockázatok növekedésétől az alacsonyabb jövedelmű ügyfelek esetében.

Az új rezsiszabályozás miatt ugyanis ebből a körből sokaknak támadhatnak fizetési nehézségei. Mivel – mondták el a hitelezési vezetők – az adósok egy érdemi része jövedelmi szempontból a hitelezhetőségi korlát (JTM) közelében található. Szinte valamennyi bankban ezért felülvizsgálják majd a minimum jövedelmi elvárásokat, és a növekvő megélhetési költségeket is figyelembe veszik a hitelbírálatban...

INDEXÁLÁS ÉS VALORIZÁLÁS

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: SIMONOVITS ISTVÁN
2022.09.02.


Sokat írtam már a magyar nyugdíjrendszer feszültségeiről, azon belül a már megállapított nyugdíjaknak az árindexálás miatti relatív leszakadásáról és az induló nyugdíjak valorizálás okozta robbanásáról. Általában az inflációtól megtisztított reálváltozókkal számoltam, és az utóbbi évtizedben nem sok figyelmet szenteltem a stabil és szerény inflációnak. Az elmúlt 12 hónapban azonban az infláció újult erővel tért vissza, és emiatt – másokkal együtt – fontos pontokon újra kell gondolnom a különféle nyugdíjstratégiákat.

A fontosabb indexálással kezdem, és a kevésbé fontos, de mégsem elhanyagolható valorizálással zárom elemzésem. (Körülbelül a nyugdíjak 5 százaléka induló, 95 százaléka már megállapított nyugdíj, de születésükkor az utóbbiak is induló nyugdíjak voltak.) Csak mellékesen jegyzem meg, hogy több szakértő szerint a nominális átlagbérindexet a KSH erősen túlbecsüli, és sokan vélik úgy, hogy a KSH az inflációt alábecsüli...


AZ ÉS 2022/35. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

A MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ TÚLÉLŐ ELFELEDETT TÖRTÉNETE – 50 ÉVE ZAJLOTT A MÜNCHENI OLIMPIAI TÚSZDRÁMA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: RADVÁNYI BENEDEK
2022.09.05.


Ma van ötven éve annak, hogy a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet tagjai behatoltak a müncheni olimpiai faluba, és túszul ejtették az izraeli delegáció 11 tagját. Ők mind életüket vesztették a támadás, illetve a kudarcba fulladt kiszabadítási akció során – az áldozatok között öt sportoló volt. Ám másik öt, a szomszéd lakásból kimenekülő olimpikon túlélte az esetet. Alig ismert, hogy az ötből ketten magyar kötődésűek. Egyikük, Dan Alon mezítláb lopózott le a lépcsőn és rohant ki az épületből, később pedig pezsgőzve ünnepelte a tévhír nyomán, hogy a reptéren kiszabadították a társait. A vívó a történtekről évtizedekig hallgatott...

„TANÁR VAGYOK, A MUNKÁMBÓL SZERETNÉK MEGÉLNI” – FLASHMOBOT SZERVEZTEK TANÁROK A NYUGATI TÉRRE

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2022.09.05.


„Tanár vagyok, a munkámból szeretnék megélni”.


Ilyen és ehhez hasonló üzeneteket tartott a kezében a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium polgári engedetlenséghez csatlakozó körülbelül 30 tanára, akik flashmobot szerveztek hétfő délelőttre a Nyugati térre. Csatlakozott hozzájuk Simkó Edit is, aki iskolájából egyedüliként engedetlenkedik.


Ahogy azt korábban megírtuk, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban hétfőn egész nap tart a polgári engedetlenség, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 33 tanára nem vette fel a munkát reggel 8 és 10 óra között. A tanárok a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének kiharcolni.

Simkó Editről még februárban írtunk, már akkor az iskolájából egyedüliként csatlakozott a polgári engedetlenséghez. Most a Telexnek azt mondta: ő hétfőn nem veszi fel a munkát, a korábbi hullám alatt volt olyan hónap, hogy a bevétele felétől elesett. Ha nem lesz változás, elképzelhető, hogy teljesen otthagyja a szakmát.

Ahogy azt a Tanítanék Mozgalom pénteken bejelentette, hétfőtől gördülő polgári engedetlenséget javasolnak. Ez azt jelenti, hogy minden héten másik napon ne vegyék fel a munkát a pedagógusok...

DIGITÁLIS BETEGEKKÉ VÁLTUNK ÉS MEGSZERETTÜK AZ E-RECEPTET A JÁRVÁNY ALATT

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2022.09.05.


Népszerű lett a felhőből kiváltható gyógyszer, és a járvány miatt nemcsak az internetet, hanem a szakmai folyóiratokat is sokat bújtuk. Egy kutatás megvilágította, hogy a Covid hatására mennyire integrálódott a telemedicina az egészségügyi ellátásba
.

Egyre pontosabb képet kapunk arról, milyen hatást gyakorolt az egészségügyi ellátórendszerre Magyarországon a koronavírus-járvány. Számos kutatás jelent meg erről az elmúlt hetekben, hónapokban, és ezek egyikéből például az derült ki, hogy kevesebb rákos beteg jutott el a kezelésig a pandémia kitörése óta, de készült idén egy felmérés arról is, hogy a kiégés tüneteitől szenvedő egészségügyi szakdolgozók aránya közel 65 százalék, sőt, negyven százalékuknál valamilyen mértékű depresszió is felmerült.

Noha a Covid-19 jelentősen átrendezte az egészségügyi rendszert, például

- elmaradtak a halasztható műtétek,

- kórházi ágyakat kellett a fertőzött betegek számára felszabadítani,

- rengeteg dolgozó kiesett a betegség miatt,

- óriásira nyúltak a várólisták,

hogy csak a legalapvetőbbeket említsük – a járvány hozott pozitív változásokat is. Az elmúlt évek egyik leglátványosabb és legpozitívabb változása az egészségügyben a digitalizáció térnyerése, amelynek hatásairól már régóta beszélnek szakemberek. A telemedicina – vagyis az olyan egészségügyi szolgáltatás, mely során a beteg és az őt ellátó egészségügyi személyzet között térbeli és/vagy időbeli távolság van, közvetlenül nem találkoznak, mert a kapcsolatuk valamilyen távoli adatátviteli rendszeren keresztül jön létre – kényelmesebbé és gyorsabbá teszi az ellátást.

Magyarországon a koronavírus-járvány kellett a digitális forradalomhoz az egészségügyben, ami azt jelenti, hogy a betegek már nem csak arra használják az internetet, hogy rákeressenek a tüneteikre és arra, mi lehet a gyógymód, hanem az ellátásuk szerves részévé vált az internet és a telefon. A járvány miatti kényszerűnek mondható „digitális forradalom” megmaradt, és a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Karának és Magatartástudományi Intézetének júliusban publikált kutatásából kiolvasható, hogy a digitális egészségügyi megoldások használata a járványhullámok lecsengése után jelenleg is az ellátás integráns része, sőt, jelentős az igény a további digitális lehetőségek megteremtésére is. A telefonos megkereséssel, 1500 fő megkérdezésével végzett kutatás eredménye szerint az e-receptet és az online időpontfoglalást ismerik a páciensek közül a legtöbben, ugyanakkor a megkérdezettek közel fele kipróbálná a távvizitet is, illetve szívesen venné, ha az orvosa ajánlana neki hiteles weboldalakat, applikációkat és szenzorokat (például okosórákat).

A világjárvány első évében Magyarországon a lakosság 71 százaléka fordult orvoshoz online felületen vagy telefonon, hogy receptet kérjen, ez meghaladja az Európai Unió egészében mért 53 százalékot...

MÁR TÚL ERŐS A RUBEL, ÉS NEM LESZ KÖNNYŰ GYENGÍTENI

G7.HU
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2022.09.05.


Miután Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát, a Nyugat pedig szankciók sorával válaszolt az agresszióra, a rubel nagyon jelentősen gyengült a dollárhoz és az euróhoz képest. Az orosz fizetőeszköz árfolyamát sokan azóta is hajlamosak a büntetőintézkedések eredményességének mércéjeként használni, ami alapján teljes kudarcnak tűnik a dolog, hiszen a rubel erősebb, mint február 24. előtt: az év legelején nagyjából 75 rubelt kellett adni egy dollárért, míg most csak 61-et. (Március elején járt 140 környékén is az árfolyam.)

Ez azonban teljesen félrevezető értelmezés, és nem csak azért, mert a rubellel a háború kitörése óta nem lehet szabadon kereskedni. Az természetesen igaz, hogy az orosz vezetésnek sikerült elkerülnie a pénzügyi-gazdasági összeomlást, és ez egy-két éves távon sem fenyeget. Ennél azonban fontosabb, hogy valójában az orosz vezetésnek már a túl erős rubel a problémája, és nehezen tud ellene küzdeni.

Miért baj a túl erős árfolyam? Az erős fizetőeszköz csökkenti az exportból származó vállalati és állami bevételeket, hiszen amikor átváltják mondjuk az olajért kapott dollárt vagy akár indiai rúpiát rubelre, kisebb összeg jelenik meg a számlán. Ez csak látszólag nem gond, hiszen az országnak így is hatalmas a külkereskedelmi többlete, közben azonban a költségvetés nyáron már deficitessé vált. Ez most még nem okoz gondot, de hosszabb távon már problémás lehet.

Ráadásul az erős rubel végképp versenyképtelenné tesz az energiahordozókon, nyersanyagokon, terményeken kívül minden más orosz exportcikket, így még inkább gyarmati jellegű lehet az orosz kivitel szerkezete...

SÍKLAKI ISTVÁN: EZ A REZSIM KÖVETKEZETESEN A TÁRSADALOM LEBUTÍTÁSÁN DOLGOZIK

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.09.05.


Orbán „örökbecsű” – azt kell nézni, amit csinál. és nem azt, amit mond – mondásának szűrőjén keresztül mutatta meg számunkra Síklaki István, mit is jelent az, amikor a köztársasági elnök egy tanévnyitón arról beszél, hogy a rendszernek kritikus gondolkodású fiatalokra van szüksége. A szociálpszichológus szerint ennek pont az ellenkezője az igaz. Szerinte „minden jel arra mutat, hogy ez a rezsim következetesen és tudatosan a társadalom lebutításán dolgozik”.



Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Igazán azt akarja a jelenlegi rendszer, hogy kritikus gondolkodásúak legyenek a fiatalok?

Orbán „örökbecsű” mondása, hogy azt kell nézni, amit csinál és nem azt, hogy mit mond. Ennek szellemében, pontosan az ellenkezőjét teszi a rezsim annak, mint amit Novák Katalin – természetesen a nagykönyv szerint – mondott a tanévnyitón. Minden jel arra mutat. hogy ez a rezsim következetesen és tudatosan a társadalom lebutításán dolgozik. Ha e tekintetben autentikus forrásra vagyunk kíváncsiak, akkor elég csak Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt, mint a „sötétség urát” hallgatni és olvasni. Abból kristálytisztán kijön, hogy mi a rezsim irányzata...


AMIKOR VÉGE A SZEZONNAK, A NYARALÓK HAZAMENNEK, A NYUGDÍJASOK MARADNAK A BALATONNÁL

QUBIT
Szerző: STEFFI GRAPH
2022.09.05.


Bár nyaranta megkétszereződik a balatoni üdülőfalvak lakossága, a szezon végeztével kiürülnek a települések. A népességfogyás folyamatos, de a 65 éven felüliek száma az utóbbi 10 évben mintegy tízezerrel nőtt a térségben.


2012 óta a 65 év felettiek száma mintegy tízezerrel nőtt a Balaton környékén: 2012-ben 51 ezren, míg tavaly már 61 ezren laktak a tó környékén. A 18 év alatti fiatalok száma stagnál, az aktív korúak (18-64) száma pedig folyamatosan csökken – írta az ESPON (Európai Területfejlesztési és Kohéziós Megfigyelő Hálózat) alkalmazott kutatási program tavalyi időközi jelentése...

OLY KLASSZ A CICAÉLET

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.09.05.


Virág Benedek útépítő munkás szorult helyzetbe került a hónap végén. Mint ahogyan kivétel nélkül minden hónap végén el kellett tűnődnie a világ kajla folyásán, ami az, mit egyen, ha nincs mit, mert befizette a sárga csekket, kiváltotta a gyógyszerét, ugyanis együtt ez a három már nem ment. Nagyon régóta nem lehetett összehozni ezt az idilli állapotot, és meglehetősen sajátos helyzet ez egy ötvenéves honfi számára, aki végigdolgozta kalandtalan életét, de hazája csak ennyit bírt adni neki. Hogy lírai hangulatoktól övezve gyakorta idézte a költőt minden kurva fizetésnapon, miszerint ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. És már helyben is vagyunk.

Ezt a helyet pedig Magyarországnak nevezik. Már rég nem köztársaság, és rosszabb pillanataiban olybá tűnik, országnak sem igazán mondható, egyszerűen nem tudni, mi a rosseb is. Mindezek azonban Virág Benedek építőmunkást kevéssé foglalkoztatták. Nem gondolkozott ilyeneken szorult sorsa közben, mert úgy volt ezzel, bár nem is tudta, hogy az ember az ország nyomorát leszarja úgymond, ha a sajátja emészti el, bár a kettő elég szorosan összefügg. Ám ismét a versekre hagyatkozva – mert ilyen élhetetlen alak volt ez a Virág Benedek – azt is motyogni szokta magában az apróját rakosgatva: ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad.

És mindeközben döbbent rá arra, hogy szegény, mint a templom egere. Így teltek a hetek és hónapok, a nyár lassan őszbe fordult, már hullt a virág (nem a Benedek), iramlott az élet elfele, s mindeközben, mivel a sárga csekkek feladva, és a vérnyomáscsökkentő is kiváltva, enni tehát nincs mit. Ez a nagybüdös helyzet, erre riadt a ködössé váló reggeleken hősünk, aki bambán ült a televízió előtt fátyolos szemekkel, hagyta átfolyni magán a reklámokat, és ekkor megtörtént a csoda. A kinyilatkozás és egyben megvilágosodás, mint Sziddhartha lótuszülésben a fa alatt arról is, hogy az élet szenvedés, meg hogy a macskakaja milyen csábítóan és hívogatóan olcsó....

„MEGÉRI AZ ORBÁN-RENDSZER HATÁRON TÚLI KEGYELTJÉNEK LENNI, AKÁR A KORÁBBI ELVEK ÉS NÉZETEK FELADÁSÁVAL IS”

NÉPSZAVA
Szerző: GÁL MÁRIA
2022.09.05.


Ez ma mély törésvonal, amely megosztja a szlovákiai magyar társadalmat is. Hushegyi Gábor esztétát kérdeztük.


Egy korábbi interjúm után Ön a Felvidék fogalom használata kapcsán arra figyelmeztetett, hogy ezt a magyar jobboldali média és a magyarországi politikai közbeszéd sulykolja, de sok szlovákiai magyar nem felvidéki magyarként azonosítja magát. Ez azért tűnik „különcködésnek”, mert az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyarok inkább így azonosítják magukat, mint romániai, szerbiai, ukrajnai magyarként. Miben más az Önök esete?

Alapvetően eltérő a Felvidék meghatározás, érzelmi, politikai tartalmat hordoz, ami időről-időre még változik is. Nagyon szerencsétlen és értelmetlen megközelítés a fogalom használatának tiltása, de ugyanakkor figyelemelterelés és a jól informált cinkosok összekacsintása azt állítani, hogy ez a fogalom nem a szlovákok ellen irányul, mert számtalan példa ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Mondana egyet?

Egy korábbi magyarországi házelnök például a bilaterális magyar-szlovák tárgyalásokon egyetlen alkalommal sem mondta ki hogy Szlovákia vagy Szlovák Köztársaság, csak a Felvidék kifejezést használta. Ez enyhén mondva diplomáciai faux pas, kevésbe körmönfontan fogalmazva közjogi méltósághoz méltatlan vagy nem szobatiszta viselkedés. Az ilyen magatartás könnyen olvasható, célja a szlovák tárgyalófél megalázása, illetve a magyar nemzet már-már patologikus felsőrendűségének kifejezése.

Vagyis beteges?

Igen, beteges, mert a szlovák fél legtöbbször disztingváltan, ugyanakkor csodálkozva veszi tudomásul magyar tárgyalópartnerének ezt a deffektusát. A Felvidék fogalom használata komoly feladat elé állítja mind az etnológusokat, mind a nyelvészeket is. Alig egy éve zajlott le egy ilyen terminológiai vita a szlovákiai magyar és szlovák nyelvű sajtóban, mégpedig Ivan Korčok szlovák külügyminiszter nyilatkozata kapcsán. (A szlovák tárcavezető Kövér László egy somorjai szoboravatáson elhangzott beszéde kapcsán diplomáciai jegyzékben kifogásolta többek között azt is, hogy Szlovákia nem Felvidék. szerk. megj.) Liszka József etnológus ekkor figyelmeztetett arra, hogy e fogalom eredeti jelentése feltételezhetően még a 19. század közepéről Kossuth Lajostól származik, aki Árva, Liptó és Szepesség, tehát a mai Észak-Szlovákia hegyes, dombos területeinek közös megnevezéseként használta. Az utódállamok létrejötte után változott meg a jelentése és Szlovákia szinonimájává vált. Ám jelenleg legalább két jelentését különböztetjük meg, egy szűkebbet és tágabbat, ez utóbbi a Szlovák Köztársaság megnevezésének tudatos politikai bojkottálása és helyettesítése, valamint szűkebb értelemben a magyarok lakta dél-szlovákiai területek megnevezése. Az ezredfordulóig csak elvétve használták Szlovákiában a Felvidék, felvidéki fogalmat, de tegyük hozzá, hogy a két világháború közötti korszakban is. Napjainkban egyre elterjedtebb jelenséggé válik a sajtóban is. De amint Hizsnyai Tóth Ildikó nyelvész és műfordító találóan megjegyezte, a Felvidék kifejezés használata vagy elvetése annak is függvénye, hogy Budapestre vagy Pozsonyra tekintünk, mint igazodási-, vagy életközpontra...

EZ ÍGY NEM MEHET TOVÁBB, ILYENKOR MARAD A POLGÁRI ENGEDETLENSÉG

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.09.05.


Polgári engedetlenségbe kezd a Miskolci Herman Ottó Gimnázium 37 pedagógusa. Hétfőn nem veszik fel a munkát, ehelyett reggel kilenc órakor a Miskolci Tankerületi Központ épülete előtt olvassák fel a nyilatkozatukat. Ebben többek között az áll: azért folyamodnak a polgári engedetlenség eszközéhez, mert az oktatásirányítás hosszú idő óta nem hallja meg a pedagógustársadalom jelzéseit, nem ismeri fel, hogy Magyarországon oktatási válság van, és így nem maradt más eszköz a kezükben.


A miskolci gimnázium pedagógusai megfogalmazták azt is: „munkabeszüntetésünk erkölcsi indíttatású, egyéni döntéseken alapuló és nem munkahelyi vezetőink – és különösen nem tanítványaink – ellen irányul.

Nem tudjuk elfogadni a köznevelési törvény 2022. májusi módosításait, amelyek lényegében a járványügyi veszélyhelyzetben született 36/2022 (II. 11.) sz. kormányrendelet intézkedéseit emelik át a veszélyhelyzet megszűnte után a köznevelési törvénybe, s ezáltal a sztrájkot a tényleges érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszik – most már törvényi szinten –, megfosztva ezzel minket, a pedagógustársadalmat alapvető munkavállalói jogunktól.”...

MENNYIRE-HATEKONYAK-AZ-OROSZORSZAG-ELLENI-SZANKCIOK?

QUBIT
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2022.09.05.


Illúzió abban reménykedni, hogy a szankciók miatt az orosz vezetés felhagy az Ukrajna elleni háborúval. A büntető intézkedések elsődleges célja azonban nem ez, hanem annak határozott jelzése, hogy a 21. század elején nem lehet következmények nélkül háborút indítani.

Visszatérő kérdés, hogy hatnak-e az Oroszországgal szemben az Ukrajna lerohanása óta elrendelt szankciók, és hogy kit sújtanak jobban: azokat, akik elrendelték, vagy azokat, akik elszenvedik őket. Sokan úgy gondolják, hogy a cél nem lehet más, mint hogy jó útra térítsék a szankciók alá vont országot, és arra kényszerítsék, hogy megváltoztassa eddigi magatartását – ez Oroszország esetében azt jelentené, hogy befejezi a háborút, és katonáit az agressziót megelőző határok mögé vonja vissza. De valóban ez lenne a reális cél? Tényleg azt gondolnák a szankciókat elrendelők, hogy büntető intézkedéseikkel hatni tudnak Moszkva politikájára? Aligha.

A történelmi példák ugyanis azt mutatják, hogy az autokráciák sokkal inkább készek és képesek a szankcióknak ellenállni, mint a demokráciák. Az utóbbiak többnyire már a kilátásba helyezett büntető intézkedések hatására módosítanak politikájukon, míg az autokráciák beleállnak a küzdelembe. Tehetik ezt azért, mert az ország magatartását kevesek döntése határozza meg. És mivel ezen kevesek döntését többnyire nem a közjó szolgálata hazározza meg, a szűkülő erőforrásokat azok felé a társadalmi csoportok felé irányíthatják, amelyeknek fontos szerepük van az autokratikus rend fenntartásában. Illúzió tehát abban reménykedni, hogy a szankciók következményeként az orosz vezetés megváltoztatja eddigi magatartását, és felhagy az Ukrajna elleni háborúval. A büntető intézkedések elsődleges célja nem ez, hanem annak határozott és egyértelmű jelzése, hogy a 21. század elején nem lehet következmények nélkül háborút indítani. Annak az országnak, amelyik ilyet tesz, viselnie kell döntésének következményeit...

HATMILLIÁRDÉRT ÉPÍTETT ISKOLÁT MÉSZÁROS LŐRINC GYEREKEINEK CÉGE – HUPPA-LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.09.05.


Minden faszerkezet vörösfenyőből

Az épületet a közösségi oldalakon sokan dicsérték, de a hozzászólók arra is kíváncsiak voltak, hogy a hatalmas belső tereket hogyan és miből fogja kifűteni a fenntartó, valamint azt is sokan megjegyezték, vajon lesz-e benne elég tanár a havi 200 ezer forintos nettó fizetésért.

Nincsen se technikatanárunk, se informatikatanárunk, énektanárnak állítólag jön egy kántor

Pályaelhagyó osztályfőnökök, tanárhiány miatt elmaradó fizikaórák (videó).

A nemzetközi közvéleményhez fordulnak az Orbán-kormány elhibázott oktatáspolitikája miatt

A kiáltványt eljuttatják az Európai Bizottság magyarországi képviseletéhez, a gyermekek jogaiért küzdő UNICEF-hez, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez és az Európai Szakszervezeti Szövetség Oktatási Bizottságához is.

Több mint kétmilliós prémiumot kaptak a Klebelsberg Központ vezetői

Motivációs elismerésként. (Ha pedagógus lennék, most állnék fel. aszerk.)

Mészáros Lőrinc ölelésében Tatabányának el kellett engednie a Turulgázt

A felcsúti milliárdos érdekeltségének, az Opus Tigáznak évekbe telt, hogy megszerezze a céget, de erőfölényének és az állami MVM egy döntésének köszönhetően most sikerült. Nerstand.

Rengeteg kkv-t kivégezhet a többszörösére drágult gáz- és áramár

A nagyhal, mint ahogy fentebb is olvasható, köszöni, jól van.

Visszakozott az Orbán-kormány

Mégsem csökkentették drasztikusan a közfoglalkoztatásban dolgozók létszámát. Bele sem akarunk gondolni, hogy e két utóbbi hír között van-e ok-okozati kapcsolat.

Még életbe sem lépett, de már összeomlott az Orbán-kormány 2023-as költségvetése

Az egészségügyre az elfogadott költségvetési törvény 2669 milliárd forintot szán – ami csak négy százalékos növekedést jelent -, vagyis már két hónappal ezelőtt is azzal számolt a kormány, hogy a gyógyításra, megelőzésre szánt kiadások csökkennek.

Sopronban megszűnt a gyermekkardiológia

A Soproni Gyógyközpontban eddig heti 8 órában volt gyermekkardiológiai szakrendelés, amit egy megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvos tartott közreműködői jogviszonyban. A rendelés azért szűnt meg, mert az orvos a továbbiakban nem kívánja ellátni ezt a feladatot.

Döntöttek a mozdonyvezetők: nem lesz sztrájk szeptember 5-én

A március 9-i sztrájkmegállapodás feltételeit nem teljesítette a MÁV a mozdonyvezetők felé, de az egyeztetésre szánt idő így is túl kevés volt a munkáltatónak, ezért a szeptember 5-i sztrájkot sem tartotta jogszerűnek pénteki döntésében a Fővárosi Törvényszék.

Százezres sztrájk bénítja meg a brit postát az elégtelen bérek miatt

Ez az elmúlt hónapok legnagyobb sztrájkja az Egyesült Királyságban. Elmúlt hónapok… legnagyobb…

Újabb fideszes átverés

Ha a kormány az elmúlt években teljesítette volna, amit nagy propagandával és nemzeti mázzal leöntve vállalt, akkor mára nagyjából 1,1 millió lakás komplex felújítása megtörtént volna, és ezek az otthonok most jóval több védelmet nyújtanának lakóiknak a magas energiaárakkal szemben.

És akkor lekapcsolták a Tilos Rádió FM-frekvenciáját

A búcsúzás perceiről készített (szívszorító) videófelvétel szerint nem sokkal a lekapcsolás előtt bejelentették, hogy Csabai Gábor Papó ügyvezető igazgató 16 év után visszavonul a Tilos Rádió éléről.

Kína óhajára titkosította Szijjártó Péter a Budapest–Belgrád vasút hitelszerződését

De Brüsszel nekik ne diktáljon. Azt kell megnézni, hogy melyik viszi, s melyik küldené a pénzt.

A lengyelek már békülnének velünk

A V4 kormányfői utoljára az országcsoport magyar elnöksége során, március 8-án találkoztak Londonban, az Egyesült Királysággal bővített formátumban. Hivatalosan meg nem erősített lengyelországi értesülések szerint a V4 soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia október végére tervezi a visegrádi miniszterelnökök csúcstalálkozóját.

Merénylet volt Gorbacsov öröksége ellen a Putyin-barát Orbán részvétele a moszkvai temetésen

Akárhogyan is, az biztos, hogy az út látványos különakció volt Orbán részéről, amit semmi nem indokolt.

ORBÁN ELFELEJTI, HOGY EZEK A DIÁKOK EGYSZER FELNŐNEK, ÉS RENDSZERÉNEK ELLENFELEI LESZNEK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.09.03.


Nem használhatók mindenben a klasszikus fasiszta állam és az azt megelőző középkori vallásos feudális állam receptjei. Ilyen az oktatás tudatos leépítése: néhány elitiskola volt a hatalmasok gyerekeinek, és a tömegek tudatlanságban tartása. Az internet és az uniós mozgásszabadság révén a mai diákok (szándékosan nem azt írjuk, hogy “gyerekek”, mert érettebben gondolkodnak, mint sok magyar felnőtt) benne vannak a világ vérkeringésében, pontosan tudják, hogyan működik egy jó iskola, mi az oktatás szerepe és mire van szükségük ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.

Az Orbán-rezsim frontális támadást indított az iskola és az oktatási rendszer ellen. Az egészségügyet csak elhanyagolják, lepusztítják, kivonják belőle a pénzt, elüldözik a színvanalas orvosokat és nővéreket, hogy ne kelljen pénzt pazarolni másokra, felesleges, öreg és beteg emberekre. Ők haljanak meg. De az oktatás egésze ellen szándékos támadást indítottak, legendás iskolákat vertek szét, átalakították az egyetemi képzést, megszüntettek és korlátoztak szakokat, központosították, fideszes ideológiai és pártirányítás alá helyezték őket. Az SZFE kivételével érdemi ellenállás nélkül.

Az általános- és középiskolák is átfogó terv alapján veszítik el iskola jellegüket. Megszüntették a tanszabadságot, uniformizálták a tananyagot és a tankönyveket, ideológiailag megbízható, párthű vezetőket tettek az iskolák élére. A kontraszelektált komisszároknak az a feladatuk, hogy gyökeresen irtsanak ki minden egyéniséget, szabadságot és tudást, az iskola a rendszer szűk keretei között működjön, és engedelmes alattvalókat neveljen a rendszernek, akik ellátják azokat a munkákat és feladatokat, amire Orbánnak és oligarcháinak, strómanjainak szüksége van.

Minden fasiszta rendszernek, így az Orbán-rezsimnek is a kiművelt emberfők a legnagyobb ellenségei és veszélyforrásai. Ezért a céljuk az, hogy néhány generációs átmenet után a lebutított iskolák ideológiailag képzett, rendszerhű, indulókat jól éneklő, fizikailag erős, a hadseregben bevethető golyófogókat, az átmeneti békeidőben szakmunkásokat, a háztartást vezető, sok (de nem kevertfajú) gyereket szülő nőket képezzenek (ők ne matematikát, hanem horgolást és hímzést tanuljanak, hogy úgy tudjanak hímezni, mint Novák Katalin a pápának), amit Adolf Hitler is megirigyelhetne.

Az Orbán-rezsim nem erőszakkal, puskatussal távolítja el a felkészült, lelkiismeretes és szakmájuknak elkötelezett tanárokat (sem), hanem kiéhezteti őket, hogy hagyják el a pályát, ha lehet, akkor az országot is, helyükre pedig jöjjenek kevésbé képzett, kevésbé nagy tudású oktatók, akiknek elég ennyi pénz is, ennek a rendszernek köszönhetik, hogy egyáltalán tanárok lehetnek, ezért hűséges kiszolgálói lesznek. Az igazi személyiségek, a kiváló tanárok, a nagy tanáregyéniségek pedig hagyják el az iskolákat, különben éhenhalnak. Ha nincs tanár, az sem baj...

„AZ ORBÁN-RENDSZER SZINTE ÖNKÉNYURALMI FORMÁT ÖLT, ÉS NEHÉZ LESZ MÁS ÍGÉRETTEL FELVÁLTANI” – INTERJÚ RAINER M. JÁNOSSAL

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN
2022.09.04.


Az Orbán-rendszer kialakított egy integrált keretet, amely hierarchikus és alapsejtjeiben szinte önkényuralmi formát ölt, adományoz és jutalmaz, és nagy szerepet játszik benne a kény és a kedv. De vajon olyan távol áll ez a magyar integráció történeti típusaitól? Rainer M. János történész tette föl e költői kérdést lapunknak adott interjújában. Az elismert, mégis hányatott sorsú, 1956-os Intézet Alapítvány néven működő műhely kuratóriumi elnöke, a forradalom történetének szakértője az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában. Arról is kérdeztük: a múlt példái alapján milyen feltételei vannak egy „ellenzéki kerekasztalnak”, hiszen az Orbán-rendszer ellenzéke rendre nem találja a hatékony ülésrendet...

KI ÉLI TÚL A VÁLSÁGOT, ÉS KI ZÁR BE?

TELEX
Szerző: ÁCS BORI
2022.09.05.


Ahány vendéglátós, annyiféle megküzdési stratégia és jövőkép: van, aki szerint a büfék szenvednek majd a legjobban, más szerint a középkategóriás éttermek vannak a legnagyobb veszélyben. Egyikük új alapanyagokban, másikuk új étterem nyitásában, harmadikuk a kitartásban és kreativitásban látja a megoldást. Hogyan fognak spórolni az emberek? Milyen helyekre járnak majd, ha kevesebb lesz a pénzük? Lesz-e munkaerő, hogyan fogják kimatekozni sokszorosára növekvő rezsijüket az étterem-tulajdonosok?


Ahogy kimászunk az egyik válságból, jön a másik. Ha végre felállunk, az egyik lábunkat újra kirúgják alólunk. Fogalmunk sincs, mi lesz. A jövő nem túl fényes. Az egész egy nagy nem tudom. – Ilyen mondatokkal kezdi a beszélgetést mostanában mindenki, aki a vendéglátásban dolgozik. A helyzet valóban elég extrém, mi pedig egy cikksorozatban járjuk körül a több menetben begyűrűző, egyre növekvő bajt, ami éttermek, cukrászdák sokaságának fennmaradását kérdőjelezi meg. A sorozat első részében alkalmazottak, szakácsok, üzletvezetők és felszolgálók meséltek munkájukról, a válság okairól és tüneteiről, majd a második részben ezeknek a gazdasági vetületeit vizsgáltuk meg. Kiderült, hogy sok probléma a koronavírus-járványnál, a berobbanó inflációnál és energiaválságnál jóval korábbról származik: nagy gondok vannak az oktatásban, a szakma általános hozzáállásában, mentalitásában, a szervezettségben és a keretrendszerben is.

Sorozatunk záró részében most a hazai vendéglátás különböző szektorainak szereplőit kérdeztük arról, hogyan látják az előttük álló időszakot, és milyen megküzdési stratégiákkal próbálnak életben maradni. Különböző vendéglátós modellek képviselőivel beszélgettünk, és a leglátványosabb első tanulság az, hogy egészen másképp látja a jövőt a reggeliző-kávézós (Horváth Zsolt – Kicsi Zso, Bodrog Smoker), a spanyol éttermes (Beck Márton – Architecto Pitpit, Padron), a pizzázós (Vidó Nóri – Igen, Ide), a sörözős-burgeres (Kondorosi Dániel – Bölcső Bar&Food) és a cukrász (Gerő Eszter – Sütizz)...


UKRÁN KÜLÜGY: NEM A HÁBORÚ GYENGÍTETTE MEG AZ UNIÓT, HANEM A MAGYAR KORMÁNY

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.09.05.


Fogy a levegő az autoriter vezetők körül, mi vár Orbán Viktorra? - írja Deutsche Welle. A nemzetközi sajtó bőven foglalkozik a diákok tüntetésével és azzal, hogy európai kormányfők közül egyedül Orbán vett részt Gorbacsov temetésén. Más célja is volt az utazásnak? Az ukrán külügy szerint Budapest az, ami folyamatos ellenállásával megbontja az EU egységét. Nemzetközi lapszemle.

Orbán Viktor az európai vezetők közül egyedüliként vett részt Mihail Gorbacsov temetésén, a Le Figaro szerint a magyar kormányfő újabb gázszállításokat járt ki a Kremlnél, a Gazpromnál, és így e téren is egyedüliként nem törekszik az orosz energiafüggőség felszámolására.

CNN felhívta a figyelmet arra is, hogy még azok a nyugati vezetők sem utazhattak Oroszországba, , akik elismerték Gorbacsov érdemeit, hisz a szankciók miatt ki vannak tiltva az országból. Így fordulhatott elő az, hogy kormányfőként egyedül Orbán tudta leróni tiszteletét a Szovjetunió, a Szovjetek házának oszlopcsarnokában nyitott koporsóban fekvő utolsó elnöke előtt.

A pénteki, budapesti, nagyszabású diáktüntetéssel kapcsolatban a France 24 összehasonlítást végzett: az OECD-országokban a tanári bérek a hasonló diplomával, de a gazdaság más területein dolgozó képzett munkaerő fizetésének a 60%-át teszik ki. A fejlődő országokban ugyanez az arány a tanároknál 90%.

A tudósítások idézik a kormány álláspontját, miszerint csak akkor tudnak fizetésemelést adni, ha az EB elutalja Magyarországnak a Covid-féle helyreállítási alapot. Amire mindeddig azért nem kerülhetett sor, mert a kormány egy sor olyan feltételt nem tudott teljesíteni, amire 26 uniós tagállam képes volt. Nem beszélve a korrupciós vádakról. A megvesztegetések felszámolására még mindig nem tudott garanciát adni az Orbán-kormány.

Voice of America terjedelmes beszámolót tesz közzé a tüntetésről, de hozzáteszi, hogy Lengyelországban is katasztrofális tanárhiánnyal köszködnek, ahogy Magyarországon is.

Fogy a levegő az autoriter vezetők körül – állapítja meg a Deutsche Welleben a bolgár Evgenii Dainov akadémikus. Szerinte ez egy természetes folyamat is, a történelem tapasztalata, hogy nem tartható fenn egyszerre a diktatúra és gazdasági növekedés. Vagy a diktátor megy, ha nem, akkor a gazdasági növekedés áll le. Kína rejtett és ismert deficitje együttesen eléri a 350%-ot, a bankok képtelenek nemcsak hitelezni, de likviditásuk fogytán, és az ügyfeleket sem tudják kiszolgálni. Ugyan Hszi Csin-ping az újraválasztásáért küzd, de az önkényuralmi rendszer hanyatlik, és pánik jelei észlelhetők.

Oroszország tíz éve hegemón geopolitikai státusz kiépítésén dolgozik, és bár a BRIK-s-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) összefogása alapot teremtett ennek eléréséhez, de 2020-ra már látszott, technológiai fejlődésben lemaradtak és saját valutáikat sem tudták a nyugatival szemben megerősíteni. Az autokráciákhoz sorolható Magyarországon és Lengyelországban pedig az önkormányzati választások gyengítették meg a központosított hatalmat.

Az EU-ban sem tudták a szélsőségesek megerősíteni képviseletüket. Bulgáriában is kiszorították őket, és Németországban is jelentősen veszítettek erejükből. Ahogy gyengült az úgynevezett soft hatalom, Putyin számára nem maradt más, mint a hard hatalom – azaz a háború, mint eszköz geopolitikai hatalma megerősítésére. Ám az, hogy még a Krímben is védekezésre kellett az elmúlt napokban berendezkednie az ukrán taktika megváltozásával, azt mutatja, aligha éri el célját. Nem beszélve a háború nyomában járó fokozatos gazdasági hanyatlásról. Trump 2016-os hatalomra kerülésével ugyan Amerikában is hanyatlásnak indult a demokrácia, viszont talajt veszít, mert hamarosan vádat emelhetnek ellene – véli a bolgár akadémikus.

Az ukrán külügyminisztérium szóvivője válaszolt Szijjártó Péter pénteki kijelentésére, miszerint az orosz-ukrán-háború meggyengítette Európát és az Uniót. Az ukrán külügy szerint Budapest az, ami folyamatos ellenállásával megbontja az EU egységét. Szijjártó szerint őszintén ki kell mondani az igazságot: az EU vezetői nem tudták elérni, hogy ne az uniós lakosság fizessen rá az orosz háborúra. Az ukrán külügyi tárca erre azt felelte, hogy az ukránok saját életükkel fizetnek, hogy Európa többi részén ne legyen háború. Sőt, mondja a szóvivő, a magyar kormány azt hangoztatja, hogy ő a háborún kívül akar maradni, de hogy lenne ez lehetséges, miközben állandóan azt hangoztatja, hogy mennyire aggódik a 150 ezer kárpátaljai magyarért – írja az orosz Interfax hírügynökség.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

OSZTÁLY, VIGYÁZZ!- 1. RÉSZ - AZ ISKOLARENDÉSZET GAZDASÁGA

MÉRCE / TETT
Szerző: TETT
2022.09.02.


Fa*kabát: Jó reggelt, hova-hova? Nem az iskolában lenne a helyed?
Kisdiák: Szombat van, köcsög!
Kőbánya, 2018

Ha a rothasztó délutáni hőségben hazavánszorgó kisiskolástól megkérdezed, hogy mi volt a suliban, akkor az a nagy „semmi” nagyjából annyit tesz, hogy ne kérdezzél már hülyeségeket (asszem Vekerdy mondta mindig, hogy ezek a leghülyébb kérdések: 
Mi volt az iskolában? Mi volt az ebéd? Miből van házid?).

Szerencsétlen gyerek épphogy leszerelt aznapra, de te már az első kérdéseddel visszarugdosnád a maradék képzelőerejét a fantáziagyilkos tangyárba. Ha viszont azt a kérdést teszed fel, hogy mi az iskola, azzal valami olyan közös, generációkon átívelő létélmény ütőerére helyezheted az ujjadat, amely talán még benned is ott lüktet; hogy az iskola valamiféle börtön.

Ezt bizony sokan sejtik, Horn György is például évek óta hajtogatja, hogy az iskola eredendően erőszakszervezet. Pintér bástya bevezénylése a tanügyi kiképzőbázis élére innen nézve nem túl meglepő: sőt, igazából a maga perverzitásában őszinte mozzanat is egyben, hiszen köntörfalazás nélkül ordítja az arcunkba azt a sok száz éve kísértő igazságot, hogy a tangyári sorkötelezettség fegyelmi kérdés.

Ezzel viszont azért nehéz szembenézni, mert elképesztő mítoszteremtő meló van abban, hogy a fennáló rend iskoláit ne fegyelmező, felügyelő, megfigyelő intézményekként lássuk: az általunk ismert modern iskola és tömegoktatás pár száz éves történetét (mely egyben osztályharcok története) úgy is meg lehetne írni, mint az iskolai fegyelmezés és felügyelet cicomázgatásának, díszdobozolásának, mézes-mázosításának históriáját. Innen nézve pedig nem csoda, hogy sokan rendesen kiakadtak, hogy a gyerekeiknek lassan tányérsapka és fa*kabát lesz a jele oviban.

Nem mintha az iskolai zsernyákok nyálcsorgató gumibot-izgatása nem lett volna már így is elég. És amúgy mindenkinek, akire rájött a rendőrpara, igaza is van, mert az iskolának nem kell szükségszerűen rendőrakadémiának, vagy katonai kiképzőtábornak lennie. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy Pintér báttya miért masírozik be ennyire simán egy szociálisnak és jólétinek gondolt intézménybe; hogy a tőkés társadalmak iskolái miért hordozhatják magukban parazitaként a rendvédelem traumatikus magvait.

Ez azoknak is érdekes lehet, akik mostanában olyan marhára büszkék saját iskolázottságukra, hogy a kevésbé iskolázottakat simán kizárnák az amúgy is röhögnivaló, választásnak csúfolt valóságshow-ból. Elöljáróban elmondanám, hogy ez a pökhendi csendőrpertu sok esetben épp a marhanagy iskolázottságuknak köszönhető...

AZ ALFÖLD SIVATAGOSODÁSA MEGÁLLÍTHATÓ – VÍZÜGYES ÉS GEOFIZIKUS VITÁJA FÖLDJEINK ÉS FOLYÓINK JÖVŐJÉRŐL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2022.09.05.


Meg kell építeni a Csongrádnál régóta tervezett tiszai keresztgátat, az így felduzzasztott vízből lehet mérsékelni a leginkább sivatagosodó alföldi területek szárazságát – mondja Mészáros Csaba vízépítő mérnök. Újra előidézhetők a nyári alföldi zivatarok, de ehhez vissza kell vadítani másfél megyényi területet – vallja Timár Gábor geofizikus. Pusztító aszályt hozott a nyár, sokak szerint a szárazság kezelése lehet a következő 50 év egyik legfontosabb ügye Magyarországon, a megoldási lehetőségekről még sincs érdemi párbeszéd. A Válasz Online a nagy vízügyi vitával ezen szeretne változtatni. Páros interjúnkból kiderül: a „gátpárti” és a „fokgazdálkodás-párti” szakértők között több egyetértési pont lehet, mint hinnénk...

EGYRE BIZONYTALANABB A MAGYAR ALMA SORSA, AZ IDEI TERMÉS ÉVTIZEDES TÁVLATBAN IS A LEGROSSZABB

G7.HU
Szerző: MOHAI DOMINIK
2022.09.04.


Évtizedes mélységekben van a 2022-es almatermés – mondta a G7-nek Kelemen Péter, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetének (FruitVeB) ügyvezetője. A szervezet becslése szerint idén 300-350 ezer tonna almát gyűjthetnek a gazdák, ami tetemes elmaradás a tavalyi 520 ezer tonnától.

Kelemen Péter a csökkenést alapvetően környezeti körülményekre vezeti vissza, de van más oka is a visszaesésnek. 2021 augusztusa óta nincs elég csapadék Magyarországon: Kelemen szerint csak az elmúlt három-négy hónapban 130-150 milliméter eső hiányzik a hatékony termesztéshez. Emellett a késő tavaszi fagyok is erősen rostálták az almatermést, illetve korosodik az ültetvényállomány, ami miatt fokozatosan csökken a termékenység.

A magyar gyümölcstermesztésben meghatározó szerepe van az almának. A gyümölcs termőterületek egyharmadán termesztenek almát, így az Európai Unió éves almatermésének 4-6 százalékát adják a magyar gazdák. Idén ez a részesedés csökkenni fog, hiszen a magyarországi visszaeséssel szemben az EU-ban az elmúlt 15 év harmadik legnagyobb termése, 12 millió tonna várható...

ÖT LÉPÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT: 1, 2

RÖNTGEN BLOG
Szerző: Rezeda
2022.09.05.


Ölbe tett kézzel, szörnyülködve és persze átkozódva nézzük egyenes adásban az M1-en az egészségügy összeomlását.

Pedig a matematika már rég bizonyította, hogy elkerülhetetlen a káosz. Hasonlóan az Alapítvány című sorozathoz, amely az Isaac Asimov Foundation történetei alapján készül. Igaz, hogy szemben a ma már nyilvánvaló egészségügyi összeomlással, ott még a Birodalom látszólagos tündöklése alatt nyer matematikai bizonyítást, hogy elkerülhetetlen a bukás, és minél inkább késleltetik, annál lassabban fog rendeződni a helyzet.

Az egészségügyünkben sajnos a tündöklés talán sohasem volt ismert fogalom, azonban a tény az tény marad. Melynek ékes bizonyítéka a leállás, vagyis az, hogy ebben az évben immár több, mint 250 esetben kellett - leginkább személyi, vagy tárgyi feltételek hiánya miatt - kórházi osztályokat, szakrendeléseket, illetve egyéb egészségügyi ellátást hosszabb-rövidebb időre szüneteltetni. Éppen úgy, ahogyan ezt most is láthatjuk például a Szolnoki Hetényi Géza Kórházban, ahol a szülészeti ügyelet a legalább hónap felében már a nyár kezdete óta nem érhető el, és a stroke-ellátás is akadozik. Ez utóbbi egyébként azt is jelentheti, hogy a még menthető, akár teljesen rehabilitálható betegek rosszabb esetben meghalnak, vagy életük végéig ágyhoz kötöttek maradnak, hiszen a stroke-os betegeket sokkal távolabb kell szállítani, így a kezelést is csak később lehet megkezdeni.

Sajnálatos módon a politika és a Pintér Sándor alá vezényelt egészségügyi irányítás nem tudja és nem is meri a feszítő és nyilvánvaló megoldásokat meglépni.

Pedig ez lenne az első lépés.

Be kell zárni egyes kis forgalmú kórházakat és ezzel is koncentrálni a munkaerőt, a kapacitást!

Ez nem kerülhető meg, még akkor sem, ha politikai áldozatokkal jár. Jól felépített kommunikációval és valós fejlesztéssekkel, például olyan ingyenes kisbuszjáratokkal, amelyek a járóbetegeket, illetve hozzátartozóikat be tudják szállítani a megyei kórházba. Akárhogyan is, ez nem megkerülhető és alapvetően fontos lépés az egészségügy jövője szempontjából.

Alapvetően fontos azt megérteni, hogy a kis forgalmú, kisebb betegszámú ellátó intézmények betegbiztonsága sokkal alacsonyabb szintű, mint a nagy forgalmú intézményeké - ahol a gyakorlat, ott a rutin is. Kiváló példa erre az a kutatás, amely bebizonyította, hogy abban az intézményben, amelyben a szülések száma kevesebb mint évi 500,

az újszülött-halandóság három és félszer magasabb,

mint az évi 1500 szülést levezető intézményben (Heller és mtsai). (Ezeket a kérdéseket ennél bővebben és közérthetően, remek példákkal mutatja be Ferenci Tamás biostatisztikus ebben a dolgozatában. )...

VARGA JUDIT ÉS AZ IDŐK KEZDETE

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.09.05.


Nem hinnénk, hogy Varga Judit hazudik, mert ismerjük a jámbor természetét, dekázótudományát plusz muzikalitását, és egy futballista, pláne prímás akkor sem hazudik, ha épp miniszter. A nemzeti szaporodás üteméről értekezett a nagyságos asszony elalélva a NER ebbéli teljesítményétől, lányaink és asszonyaink termékenységétől, akárha mindahányan második Aureliano Buendia (plusz Petra Cotes) hálószobájából léptek volna elő. Akinek annyit matatnak a bugyogójában, mint a NER teszi azt szüntelen a mi lányainkkal és asszonyainkkal, mást nem is tehet, mint reggeltől estig szül, vasár-, és ünnepnapokon is minduntalan.

Varga Judit tehát összegzett, elővette az előző kettő készségéhez adandó matematikai zsenijét is, megvillantotta mintegy mit tanult a számológép golyóit tologatva, és kijelentette, soha annyi magyar gyerek nem született, mint tavaly. Érthető, hiszen abban az évben még Novák, kijelölt államfő gondozta a családokat minálunk, lelkének összes éjfekete pátoszát feléjük sugározta, ebből fakadóan a lányok, asszonyok szültek doszt. Ez idáig annyira gyönyörű, mint az elmúlt száz év legsikeresebb tíz esztendeje, amely Orbán nagy fejedelem második és végzetes országlásához köthető, amit most nyögünk okádva.

No most viszont, amennyire sikeres volt Orbán nagy fejedelem említett uralma, annyira szültek rengeteget a magyar lányok és asszonyok. Mert nem kell messzire menni az időben visszafelé, elég az eltelt tizenkettőt megelőző elmúlt nyolcig, amelyben a mumus, minden Fidesz bajok okozója és maga a ludvérc (meg minden) állt országunk élén liberális módszerekkel, amiről jobb már nem is beszélni. No de, még a KSH is azt mutatja nekünk, de Varga Juditnak is, hogy azokban a vészterhes időkben is, nem egy évben több gyerek született, mint amit most Varga Judit rekordként ünnepel.

Hogy is lehet ez a skandalum, ez az eltérés a nézőpontban, mert azt leszögeztük, hazugságról a fentebb részletezett okok miatt szó sem lehet. Akkor vajon mi történhetett, hogy ez az egész így alakult. Mert azt nem tételezzük, hogy a Gyurcsány idején világra jött kis magyari lurkók nem érnek annyit, mint az Orbán nagy fejedelem országlása alatt születettek. Nem lehet más, egyszerűen egyéb okot nem látunk és találunk, mint azt, hogy a miniszteri asszony azt a nem is oly messzi időt, egyáltalán nem letűnt kort – még emberi léptékkel sem – nem veszi figyelembe, mintha meg sem történt volna.

Vargának ez a nézőpontja arra enged következtetni minket, és minden más földi halandót is, hogy számára az időszámítás, egyáltalán maga az élet akkor vette kezdetét, amikor Orbán nagy fejedelem – akkoriban inkább még porbafingó kis dugasz, csak azóta felfújta az egója – másodjára, és most már úgy tűnik, véglegesen megkaparintotta a hatalmat, és meghirdette a sikert sikerre halmozó NER-t. Hogy el ne feledjük, Nemzeti Együttműködés Rendszere, Alaptörvény Asztala és minden más cirkuszi jószág. Szóval, hogy azelőtt nem volt semmi a kerek egy világon, Magyarország meg pláne nem.

Csak ilyen avítt köztársaság. De hol van már az az ősrégi formula, olyannyira nincsen is, hogy egyáltalán nem van, és amikor mindezt leírva látjuk a saját kezünktől ugyan, de mégis rácsodálkozva a rettenetre, arra kell jutnunk, hogy Varga nagyságos asszony ebbéli felfogása egyáltalán nincsen egyedül. Sőt, a Fideszben és folyományaiban más felfogás nincsen is. Ha valami mégis előkerül a múltból, akkor az rögvest átalakul, valahogyan az jön le, hogy amikor Fidesz még nem is volt, akkor is volt valahogyan, a Fidesz genezise valahová Szent István környékére datálható, jobb napokon tán az első emberpár paradicsomába.

Orbán előbb volt mint Ádám, a mimagyari asszonyokat az ő bordájából farigcsálta a teremtő, benne és bennük a mindenség DNS-ével. Ez az uralkodó szemlélet és eszme, de az ilyenek szoktak a leginkább pofára is esni. Akkor ugyanis, amikor lekerül róluk a hatalom burka, elkezdenek ők is vécére járni, mint akármely panelproli, elmúlik a műpátosz, Isten sokadjára is meghal, de nekik különösen, és akkor lesz a fogaknak csikorgatása. Nem biztos, hogy ezt megérjük, de valaki csak látja majd, ha meg nem, akkor már nem is érdemes látni sem. Csak ez: hogy a mi életünket így beszövi a hülyeség, hogy ordítanunk kellene.

24 PONTOS REGGELI HÍRLEVÉL

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2022.09.04.


24 fontos cikk a 444.hu-n.