Szerző: Rezeda
2022.07.02.
Ott a párnán azonban azon elmélkedett, hogyan eshetett ez meg vele, és eszébe jutott az előző nap, amikor kijelentette, hogy galamb ő a héják között, de soha nem gondolta volna, hogy a szavaknak mágikus ereje is lehet. Nem olvasta ő a Kalevalát, mert jogász volt, és az ott, abban megszerzett tudásból élt, most pedig így járt. Majd elmagyarázza, mi történt – gondolta, és csak visszacsinálják valahogyan, mert így maradni nem lehet, így vélekedett, amikor kopogtak. Szabad, mondta, de csak ilyen galambhang jött ki belőle, amire az ajtó kinyílt, belépett a sofőr, aki vitte volna a rádióba. De a sofőr semmit nem tudott. Látta, hogy O. V. minielnök párnáján egy galamb ácsorog, ráadásul odaszart, úgyhogy hozzá akarta vágni a széket.
Röpült a szék, és a falon törött ripityára. Vitya fölrepült a csillárra, onnan nézte a sofőrt, és ordított neki, hogy én vagyok, én vagyok, de csak galambul tudott, a sofőr viszont nem tudott ezen a nyelven, ezért ordított ő is, mire bejöttek a testőrök. Tele lett velük a szoba, nyolc-tíz kopasz ugrált a csillár felé, de nem érték el, amikor az egyik fogta, elővette a pisztolyát, és lőni kezdett. Röpködtek a csillár darabjai, fröcsögött a malter a plafonból, ahogyan becsapódtak a golyók, Vitya félelmében megint odacsinált, és mindeközben bánatosan nézte a kevlár mellényt, amely ott nyugodott az egyik szék hátán a trottyos gatya mellett, ami szintén galambszaros lett. Ne rójuk meg ezért, tegye fel a kezét, aki nem szarná össze magát ilyenkor.
Viszont Vitya is szarban volt, ezt meg kell hagyni. Már egy egész testőrsereg hajkurászta, még szerencse, hogy a leglelkesebbnek kifogyott a lőszere, ezért a saját zakójával meg a hajrá magyarok sáljával űzték bútorról bútorra, és a helyzet kezdett egészen szorult lenni, amikor az ajtóban az egyik egy lepkehálóval jelent meg. Hogy ezt honnan szerezte, azt senki nem tudja, de most nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy az ajtó nyitva maradt, Vitya tehát vett egy nagy levegőt, kiröpült rajta, keresztül a folyosón, aminek a végén tárva volt az ablak, nyitva az út a szabadba. Megmenekült, gondolta, és a testőrök elől valóban, de jöttek aztán a többi veszedelmek, mint majd észrevesszük a nagy mesélésben aztán...
Szürketollas utcai galamb lett tehát. Elröpült a Kossuth térre már csak megszokásból, de itt gyerekek csúzliztak rá, macskák kergették és majd agyon taposták, mert mindenki csak leszegett fejjel ment előre. Szólni akart a többi galambokhoz, de rá se hederítettek. Megkóstolt egy száraz, és valószínűleg kutyaszaros kiflivéget, de kiköpte. Nem mehet ez így tovább, vélekedett, és úgy döntött, elrepül a helyetteséhez, a nagy vadászhoz, aki csak ért már az állatok nyelvén talán, csak tanult valamit azon a világkiállításon – így okoskodott Vitya, de rosszul gondolta. Ahogy röpült a helyetteséhez, föntről látta a várost, amely utálta őt. Gyűlölte minielnökként és most galambként is. Sírt volna már, de egy galamb sírni sem tud.
Nyitva volt a helyettese ablaka, jó ebédhez szólt a nóta odabentről, de Vitya annyit már megtanult, hogy nem lehet ebben a formájában csak úgy beállítani valahová, hogy szevasz röfi vagy nyolcvanezer, Feri bátyám. Ezért az ablakpárkányra telepedett, hogy megnézze, mire jut ezzel a helyettessel, ám semmi sem úgy alakult, ahogyan eltervezte. A helyettese fogta a sörétes puskát, és megcélozta Vityát, aki menekülni volt kénytelen, és gondolta, elmegy a parlamentbe, ott, a képviselők előtt tisztázza magát, de bejutva az ülésterembe, rájött, hogy ez hülyeség. Hogy is sikerülhetne, gondolta a függöny mögé bújva, így hát kirepült megint a szabadba, hogy csak lesz valami És ekkor érezte meg a feje fölött a héját. Sok ideje nem maradt. Kár volt annyi hülyeséget összebeszélni még erre gondolt, aztán mindennek vége lett.
