2022. június 16., csütörtök

GYANÚS ÖSSZEFONÓDÁSOKAT TALÁLT HADHÁZY ÁKOS ROGÁN ANTAL KABINETFŐNÖKE ÉS A VÉGREHAJTÓKTÓL INGATLANT VÁSÁRLÓ CÉG KÖZÖTT

444.HU
Szerző: HASZÁN ZOLTÁN
2022.06.16.


...Nemcsak Rogán kabinetfőnöke, hanem az apja is ingatlanban utazik. Sőt, Rogán Antal propagandaminiszter éppen tőle bérli azt a Csalán úti lakást, ahová a válása után költözött. De ugyanúgy Nagy Ádám apja volt az is, aki a válás után 143 millió forintért megvette Gaál Cecília balatoni nyaralóját. A Nagy család ingatlan-porfóliója akkor is bővült, amikor Nagy Ádám felesége megszerzett egy 131 négyzetméteres önkormányzati lakást az V. kerületi Mérleg utcában, amihez a hitelt maga az önkormányzat biztosította. (2006 és 2014 között Rogán Antal volt a Belváros polgármestere.) Ennyi összefonódás után már az sem meglepő, hogy

2012-ben Nagy Ádám lett Rogán Antal legkisebb fiának keresztapja.A kabinetfőnöknek jól megy a lakberendezés-biznisze is. Az Asztalkultúra Kft. 267 milliós hasznot hozott tavaly, ebből 90 millió osztalékot ki is vett Nagy Ádám, aki egy évvel korábban a 31 milliós nyereségből 25,5 millió osztalékot vett ki...

A REND FELBORÍTÁSÁVAL AKAR PUTYIN ERŐSEBBNEK MUTATKOZNI, DE A KIRÁLY MEZTELEN

G7.HU
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2022.06.15.


Egyelőre nehéz megítélni, hogy az immár negyedik hónapja tartó ukrajnai háború milyen következményekkel jár, és az hogyan érinti majd Oroszországot. Nem látszik a háború vége, és még az sem, hogy a szemben álló felek milyen feltételek mellett lennének hajlandók fegyverszüneti megállapodást kötni. Az ugyan tudható, hogy az ukránok jelenleg mit tekintenek egy majdani megállapodás alapfeltételének, de hogy az oroszok mikor és milyen feltételek mellett hagynának fel a háborúval, az továbbra sem világos.

Ennek pedig az az oka, hogy míg az ukránok következetesen kitartanak amellett, hogy addig harcolnak, amíg nem szerzik vissza a február 24-e után elvesztett területeiket, addig az oroszok folyamatosan változtatják háborús céljaikat. Kezdetben Ukrajna „demilitarizálása” és „nácitalanítása” volt a meghirdetett cél, ám mára az utóbbi szinte teljesen eltűnt Moszkva szóhasználatából, helyét a tengermellék megszállt területeinek – Herszon- és Zaporozsje megye – Oroszországgal való egyesítése vette át. De ez is változhat, ahogy eddig is nem egyszer láthattuk.

Miután nem tudjuk, hogy mikor és milyen feltételek mellett zárul le a háború, annak következményei is nehezen felmérhetőek. Most épp úgy tűnik, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei sem egységesek abban, hogy miként kellene a háborúnak véget vetni. A németek, a franciák és az olaszok számos jelből ítélve azt tartanák jónak, ha a háború – akár még azon az áron is, hogy Kijev lemond bizonyos területekről – minél gyorsabban befejeződne. Emellett ugyan számos érv hozható fel, de egyben azzal a kockázattal is jár, hogy

egy olyan újabb átmeneti megállapodás születik, ami továbbra sem garantálja Ukrajna biztonságát.

Lehet, hogy ideiglenesen elhallgatnának a fegyverek, de Moszkva bármikor gondolhatna egyet, és újabb ukrán területeket próbálna megszerezni...

„A KÖZOKTATÁS TRIANONJA” – PINTÉR SÁNDOR ÉS CSÁK JÁNOS NEM VOLT KÍVÁNCSI A PEDAGÓGUSOK TANÉVZÁRÓ HELYZETJELENTÉSÉRE

MÉRCE
Szerző: KŐSZEGHY FERENC
2022.06.15.


Pedagógusok, oktatók, gyógypedagógusok, pályakezdők és nyugdíj előtt állók számoltak be a közoktatás helyzetéről a Pedagógusok Szakszervezetének tanév végi kerekasztalán abban a reményben, hogy a kormány ezúttal meghallgatja őket. A kormány illetékesei nem jelentek meg a szerda délelőtti rendezvényen.


Tanévzáró kerekasztalt tartott a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerda délelőtt. A rendezvényen megjelent a szakképzéstől a tehetséggondozásig minden terület egy-egy képviselője, hogy beszámoljanak a közoktatás egyre csak mélyülő válságáról.

A közoktatásban dolgozók a magyar társadalmat, kiváltképp a kormányzat képviselőit igyekeztek tájékoztatni, az eseményre hivatalos volt Pintér Sándor köznevelésért felelős belügyminiszer és Csák János szakképzésért felelős miniszter is, azonban ők egyéb elfoglaltságaikra hivatkozva nem jelentek meg a sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetésen.

Jelzésértékű távolmaradásuk erősen kérdésessé teszi, hogy vajon ezúttal hallgat-e a kormány a közoktatásban dolgozókra?
...

TÓTH ZOLTÁN: VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY ÚTJÁN ELKÖVETETT VÁLASZTÁSI CSALÁSRA KÉSZÜL A FIDESZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.06.16.


Kizárt dolog, hogy spórolás a célja annak a javaslatnak, hogy 2024-ben egy napon tartsák az európai parlamenti és az önkormányzati választást. Tóth Zoltán választási szakértő úgy látja, Kocsis Máté erről szóló bejelentésének hátterében a Fidesz pártpolitikai érdeke áll. A Hírklikknek azt is elmondta, a kormányzó párt a választási törvény útján elkövetett választási csalást akar megvalósítani, és erre már most készülnie kellene az ellenzéknek. Mielőbb tárgyalniuk kell egymással arról, hogy milyen formációban akarnak indulni 2024 júniusában.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy háttérbeszélgetésen közölte, hogy 2024-ben először – és azután mindig – egy napon lehet az európai parlamenti és az önkormányzati választás. Az indoka az volt, hogy az állam így 9-10 milliárdot spórolhat. Volt már arra példa, hogy spórolás miatt összevontak szavazást?

– Igen, hiszen költségvetési takarékosság ürügyén az idén áprilisban összevonták az országgyűlési választást és az országos gyermekvédelmi népszavazást. Két héttel azután azonban, hogy kihirdették, mindez milyen spórolással jár, a 10 milliárdos választási költségvetést megemelték 17 milliárdra. Vagyis, valótlanságot állítottak. Most ugyanez a helyzet. Kizárt dolognak tartom ugyanis, hogy összeget lehetne így megtakarítani. Ez egy porhintés, könnyű mondani. Ugyanez a módszer érvényesült, amikor csökkentették az országgyűlési képviselők létszámát. Akkor is azt mondták, hogy rengeteget spórolnak, ha a majdnem 400 fős parlamentet a felére csökkentik. Most már csak 199 képviselő van, de ehhez képest, ma az Országgyűlésre fordított állami költségvetési összeg kétszerese annak, mint amit korábban a 400 fős Országgyűlésre költöttek. Így spórol a Fidesz...

KÉTSZER RONTOTTUK EL: 1990 ÉS 2010 UTÁN – VENDÉGÜNK LÁNYI ANDRÁS [HETIVÁLASZ 128]

VÁLASZ ONLINE / PODCAST
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2022.06.16.


Nemrég jelent meg polihisztor barátjáról szóló könyve. A 80-as években ismerkedtek meg, együtt szervezték a Bős–Nagymaros vízlépcső ellen fellépő Duna Kört, a mozgalom által is katalizált rendszerváltástól viszont egyikük sem azt kapta, amit remélt. Ahogy a 2010 után hatalomra került Fidesz-kormányzástól sem. HetiVálasz podcastunk vendége Lányi András, aki a 2015-ben elhunyt Karátson Gáborra emlékszik legújabb kötetében. Ki volt Karátson, és miért releváns ma is írói-festői-irodalmi-közéleti munkássága? Mi köze Bős–Nagymarosnak ’56-hoz, s ki és hol rontotta el az elmúlt 30 évet? Lányi Andrást Stumpf András és Vörös Szabolcs kérdezi...

A KORMÁNY KÖVEZTE KI AZ UTAT A 400 FORINTOS EURÓHOZ

TELEX
Szerzők: WEILER VILMOS, BAKRÓ-NAGY FERENC
2022.06.16.


Az orosz–ukrán háborúra és világgazdasági okokra hivatkoznak kormánypárti oldalon, amikor a 400 forintos euróárfolyamot kell megmagyarázni. Ezt viszont nem támasztja alá, hogy a háború kitörése óta a régióból csak a forint gyengül, mind a lengyel złoty, mind a cseh korona tartja korábbi értékét. Megnéztük, milyen tényezők állnak a forint rohamos értékvesztése mögött, és miért lehet kijelenteni: hosszú távú gazdaságpolitikai stratégia, valamint tudatos politikai döntések következménye a gyenge forint.


Globális okai vannak annak, hogy 400 forintra gyengült a forint az euróval szemben

– mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy keddi háttérbeszélgetésen, amelyről a Portfólió számolt be. A forint értéke először pénteken zuhant nagyot (399-re), Nagy szerint ennek az oka az volt, hogy az Egyesült Államokban a vártnál magasabb lett a májusi inflációs eredmény. A lélektani határnak számító 400 forintos árat aztán hétfőn ütötte át az euró, a frissen kinevezett miniszter szerint azért, mert akkor jelent meg az egyik legnagyobb presztízsű gazdasági lapban, a Financial Timesban egy olyan jelentés, amely szerint szinte biztosan recesszió jön az Egyesült Államokban.

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint tehát a gyenge forint (azaz a drága euró) oka, hogy romlanak az amerikai és ezzel a globális gazdaság kilátásai, relatíve pedig erősödik az euró. Ezzel az érveléssel az első probléma viszont rögtön az, hogy nemcsak az euróhoz, hanem a dollárhoz képest is gyengül a forint, ami már június elején olyan keveset ért az amerikai valutához képest, mint soha korábban.

Az euró–forint árfolyam alakulását friss amerikai gazdasági adatokkal magyarázni amúgy is furcsa elgondolás, főleg ha számba vesszük, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta közel 50 forintot, azaz több mint tíz százalékot drágult az euró. Erre persze lehetne azt mondani, hogy Magyarország mégis közel van Ukrajnához, függ az orosz piactól, kis gazdaságként pedig érzékenyebb a változásokra, mint a nagy valutákat használó országok...


KUBATOV: A FUTBALLGYŐZELEM JOBBAN FÁJT A KOMMUNISTÁKNAK, MINT ÁPRILIS 3. – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.06.16.


A Fidesz alelnöke feltárta a történelmi diadal egyik rejtett összefüggését

Szóltunk, hogy ez lesz. Abszurdisztán jobban teljesít.

“Megáll az eszem, hogy politikai kérdést csinál mindenki az egyébként tényleg történelmi 4:0-ás győzelemből”

“Nagyon, nagyon remélem, hogy azok, akik messzemenő politikai következtetéseket vonnak le ebből a győzelemből, nem felejtik el, hogy azért ez egy játék. És pont azért játsszák nemzeti színekben, mert mindenkié.”

Hatalmas állami leépítés jön Magyarországon, sok embert kirúgnak

Ezeket az embereket kevésbé fogja lelkesíteni a 0:4.

„Az embereknél el fog szakadni a cérna”

Sok kisvállalkozó már hivatalos értesítést is kapott a szolgáltatótól, s júliustól van, akinek háromszorosra, másnak ötszörösre emelik a villanyszámláját.

A Völner-ügyhöz kötődő kilakoltatásokat vizsgáló bizottságot kezdeményez az ellenzék

Amíg ezek az ügyek nincsenek tisztázva, addig hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot.

A kormány kövezte ki az utat a 400 forintos euróhoz

Az orosz–ukrán háborúra és világgazdasági okokra hivatkoznak kormánypárti oldalon, amikor a 400 forintos euróárfolyamot kell megmagyarázni. Ezt viszont nem támasztja alá, hogy a háború kitörése óta a régióból csak a forint gyengül, mind a lengyel złoty, mind a cseh korona tartja korábbi értékét. nyilván a mimagyaroknak ezt hiába mondja bárki is…

Orbán Viktor válaszlevelet írt 44 európai parlamenti képviselőnek

“Magyarország alkotmánya védi a vallásszabadságot, ezért egyházi vezetők szankciós listára helyezését, a hívektől való elszigetelését Magyarország soha nem fogja támogatni. A béke az egyházak tevékeny szerepvállalásával állhat csak helyre.”

Majd ők megmondják, mely egyházi vezetők kerülhetnek a medve listájára (Iványi).

Magyarország a sereghajtók között a hírekbe vetett bizalom kapcsán

A legmegbízhatóbb magyarországi médiamárkák dobogóján a HVG, az RTL Klub és a Telex áll.

“Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna”

“Hatalmas csúsztatások hangzanak el tőle, s mind kommunikációs produktum. Most ugyan kimondta az unió nevét – hiszen általában Brüsszelt emlegeti –, de annak, amit állít, pontosan az ellenkezője igaz.”

Csendben meggondolta magát az Orbán-kormány: bárhova fegyveres erőket telepíthet a NATO

Ez azt jelenti, hogy a NATO az ország bármely területén végezhet csapatmozgásokat, hadgyakorlatot, kiképzéseket bonyolíthat le, valamint fegyveres erőket is telepíthet. Bizonyára mindez megjelent a Magyar Nemzetben és az Origo-n is. (Nem. Még ebben a cikkben SEM említik meg.)

Putyinnal tárgyalt Hszi Csin-ping

Kína kész a továbbiakban is hozzájárulni az ukrajnai helyzet megfelelő rendezéséhez – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán, amikor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Vlagyimir Putyin állítólag ma fontos bejelentést tesz

Orbán is így szokta a képernyő elé matricázni a népet…

MAGYARORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG AZONNALI TŰZSZÜNETET ÉS BÉKETÁRGYALÁST KÖVETEL - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.06.16.


Európa kezd belefáradni a háborúba, azonban a többség úgy véli, az azonnali tűzszünet Ukrajnát hozná kedvezőtlen helyzetbe, pontosabban csak rossz békét lehetne kötni, ha engedményeket tenne Zelenszkij a háborút kirobbantó agresszornak, Putyinnak. Csernyánszky Judit nemzetközi lapszemléje.

Az UEFA Nemzetek Ligájában elért bravúros magyar győzelemmel még mindig tele a nemzetközi sajtó, általában az angolok csúfos vereségének okait elemezve. A brit Daily Star viszont azzal foglalkozott, hogy az angol szurkolók ’rasszista f..szfejek’ kiabálással zavarták meg a magyar himnuszt. Amihez tudnunk kell ugyebár az előzményeket is: a magyar szurkolók három meccstől is el voltak tiltva, miután az ellenfél játékosait rasszistáknak nevezték, akik letérdepeltek a pályán a mérkőzés előtt, épp azért, hogy kifejezzék szolidaritásukat a rasszizmus elleni globális küzdelem iránt. A legutóbbi budapesti magyar-angolon pedig 30 ezer gyereket ültettek be a szervezők – mintegy kijátszva a világkupa szabályait, s még a gyerekek is fújoltak, fütyültek látva a térdelő angol válogatottat. Nyilván a felnőttekről, szüleikről véve példát. Nos, erre válaszoltak az angolok sértő bekiabálásokkal kedden. A cikk a tények ismertetésén kívül nemzet- és lélekelemzésre nem vállalkozott.

600 millió dollárt nyer Magyarország az orosz olajra kivetendő adóból – olvasom a Forbes magazin orosz kiadásában, amelyre az Eurointelligence intézet most közzétett kutatásaiból derült fény. Таиса Мельник cikkében azt írja, miután Magyarország nem csatlakozott az olajembargóhoz, 25%-os adót vet ki az orosz olaj és a világpiaci olajárak közti különbségre. Ez amolyan burkolt profit a kormány számára, ami egy ilyen méretű gazdaság számára, mint a magyar, nem is olyan rossz bevételi forrás. Az írás emlékeztet arra, hogy az olajembargós tárgyalások során a magyar külügyminiszter először 700-750 millió dolláros kompenzációt kért az Uniótól, kisvártatva új összeget jelentett be: öt évre 15-18 milliárdra emelte a tétet, amennyiben megtiltanák Magyarországnak az orosz olajimportot. Ami végülis nem következett be.

Az orosz Argumenti portálról megtudtuk, hogy Magyarországra vezényelték Илларион Алфеев metropolitát. A moszkvai patriarchátus nemzetközi kapcsolataiért felelős egyházvezetőnek háborúellenes nézetei miatt kellett hazánkba jönnie, hogy itt vezekeljen bűnéért. Ugyanakkor az írás megemlíti, hogy Magyarország harcolta ki Brüsszelben, hogy Kirill pátriárka ellen ne vezessen be az EU semmilyen büntető intézkedést az Ukrajna ellen indított háború miatti megtorlásként. Hogy ezek után itt lenni hazánkban, büntetés-e vagy sem Illarion metropolitának – nem tudni. Az eleve büntetésnek tekinthető, hogy alig több mint 10 fő hazánkban a rendszeres pravoszláv ortodox egyházba járó hívők száma.

A hónap végére akár el is nyerheti/ki is érdemelheti Ukrajna az uniós tagjelölti státuszt. Ennek kapcsán a kanadai Geopolitical Monitor portál összehasonlítást végez. Valószínűleg a demokratikus berendezkedés, a jogállami, azaz a koppenhágai kritériumoknak már most jobban megfelel Ukrajna, mint például Magyarország, amelyik csatlakozása óta fokozatosan építi le demokratikus intézményrendszerét. Az írás ugyan kitér arra is, hogy problémák vannak Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában is, utóbbiaknál legfőképp az elharapódzott korrupció miatt, azonban az ezekkel való összevetésben is Magyarország az, amelyik kilóg a sorból, ha az uniós értékrendről van szó.

Tovább bomlik az európai egység az orosz-ukrán konfliktus megítélésének a kérdésében – ezúttal nem a szankciók miatt, hanem – az azonnali tűzszünet és tárgyalások követelése okán. Magyarország és Olaszoroszág utóbbit követeli, különvéleményt megfogalmazva a többséggel szemben – írja többek között a szerdán Brüsszelben tartott NATO-tanácskozást összegezve a Washington Times, de az orosznyelvű News.ru portál is. Ez egyrészt érthető - látva az egyre nagyobb és súlyosabb ukrán illetve orosz veszteségeket, másrészt a háború globális gazdaságra gyakorolt hatása szempontjából is elfogadható álláspont. Európa kezd belefáradni a háborúba. Azonban a többség úgy véli, az azonnali tűzszünet Ukrajnát hozná kedvezőtlen helyzetbe, pontosabban csak rossz békét lehetne kötni, ha engedményeket tenne Zelenszkij a háborút kirobbantó agresszornak, Putyinnak. Az ukrán elnök azonban mind a mai napig ahhoz tartja magát, hogy egy zsebkendőnyi területet sem akarnak átengedni az oroszoknak, sőt még a Krím visszaszerzését is szóba hozza általában. Az Egyesült Államok és a NATO álláspontja: akkor fognak bármilyen békekötést támogatni, ha az Zelenszkij kormánya számára is elfogadható. Biden elnök nemegyszer üzent Putyinnak, távozzon a hatalomból.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

KI A HÜLYE?

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.06.16.


Nem mintha jobb dolgunk nem akadna, de ha már korábban nekiláttunk, csak figyelemmel kísérjük, mi zajlik a Ryanair légitársaság és a kormány között extraprofitadó ügyben. Mert, ha épp nem a mi bőrünkre menne ez az egész, hatalmasan jól szórakozhatnánk rajta. De egy kicsit így is. Ismeretes, és mi is tudjuk, de azért idézzük meg, hogy pártunk és kormányunk extraprofitadóval sújt jónéhány ágazatot a gazdaságban, köztük a légitársaságokat is, hogy tömnék be azt a méretes lukat a költségvetésen, amit Orbán választások előtti eszetlen pénzszórása, valamint az ütött, hogy az Unió nem utal kies hazánknak apanázst arra hivatkozva, hogy azt itt ipari mennyiségben ellopják.

Ennyit az indokokról és kormányunk rablóbanda jellegéről, amely látens állapotból átfordult mainfesztbe, azaz, egészen látványosan fosztogatnak, mert mindenkit hülyének néznek maguk körül, de ez nem megy a végtelenségig, és a jelek szerint most érkeztünk el a határhoz. A Ryanair ugyanis – mint már arról is elmélkedtünk – nagy hangon kijelentette, hogy ő az utasonkénti uszkve tíz eurót tovább passzolja annak, akinek tudja, azaz reánk. Kormányunk azonban ilyen nergőzös és fostos karikás ustoros lendülettel ráküldte a fogyasztóvédelmet a röpcsisekre, illetve vizsgálják az árképzésüket is, hogy mennyire dolgozó népünk ellenségei, amit viszont végképp nem tehetnek. Mindenki olyan árat szab meg, ami neki jó.

Illetve, amennyiért az árut – esetünkben a röpülést – el tudja adni. Ahhoz semmiféle államnak semmiféle köze nincsen, s hogy mégis megtették ez udvariatlan lépésre késztette a Rynairt, jelesül, hogy lehülyézte Nagy Márton a valagán tojáshéjat hordó gazdaságfejlesztési minisztert. Erről az új fejezetről beszélgetünk máma, és a végén nagyon jól fogunk szórakozni, erről kezeskedem. Vagy pedig sírdogálunk kicsit kínunkban, illetve együtt a kettőt, ami maga a groteszk. A Ryanair ráhozta a döbbenetet az egész NER hóbelevancra, amelyik meg van győződve a saját zsenijéről és tévedhetetlenségéről, ami valahonnan onnan eredhet, hogy még Mészáros is okosabb mint Zuckerberg. És akkor innen nézvést képzeljük el a többit.

Látjuk őket? Köszönöm. Nos, nekik, illetve név szerint a tojáshéjas Nagy miniszternek üzente azt a Ryaniar, hogy: „Küldeni fogunk neki egy új könyvecskét, a Közgazdaságtudomány a hülyéknek címűt, reméljük, hogy tanulmányozni fogja, és meg tudja magyarázni, miért vetettek ki extraprofitadót egy olyan veszteséges iparágra, mint a légitársaságoké”. Delikát, Nagy miniszter minden bizonnyal azóta is kapkodja a levegőt, mert ilyenhez ők szokva nincsenek, de még ezt is lehet fokozni. Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója ugyanis egy interjúban nem kevesebb, mint ötször hülyézte le ezt a mi miniszterünket, ráadásul akkor, amikor az angolok legyőzésével nemzeti öntudatunk kiverte a plafont a hold felé haladva...

MILLIÓS UKRÁN MENEKÜLTTÖMEGRE HIVATKOZIK A KORMÁNY, VÉDELMET CSAK TÖREDÉKÜK KÉR A MAGYAR HATÓSÁGOKTÓL

24.HU
Szerző: VASKOR MÁTÉ
2022.06.15.


A kormány szerint már meghaladta a 1,3 milliót az Ukrajnából – akár Románián keresztül – Magyarországra érkezett menekültek száma. A hazai hatósághoz ehhez képest – a június 9-i hivatalos közlések alapján – 24 615 ukrán állampolgár fordult menedékes (ideiglenes) védelemért, ebből 17 076-ot már el is fogadtak. A Magyar Helsinki Bizottság érdeklődésünkre közölte, uniós országokban eddig több mint 3,2 millió ukrán regisztrált ideiglenes védelemért, szóval a magyar részvétel a menekültek érdekében tett uniós erőfeszítésben nem éri el az 1 százalékot sem. Úgy értékeltek, hogy ukrán menekülő (ebbe beleértik az ukrán-magyar kettős állampolgárokat is) 100 ezernél nemigen lehet több az országban, és 50 ezernél aligha vannak kevesebben. Pontosabb adatok majd az őszi népszámlálás után lesznek.

A háború kirobbanása óta meghaladta a 700 ezret az Ukrajnából közvetlenül Magyarországra érkezett menekültek száma a kormányzati statisztikák szerint, arra vonatkozóan viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre pontos adatok, hogy közülük mennyien maradtak itt. Ugyan a rendőrségi tájékoztatók szerint továbbra is naponta több mint tízezren lépik át a határokat Ukrajna felől, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a menekültek közül rengetegen szinte azonnal továbbállnak nyugat-európai országokba, hogy ott kezdjenek új életet, de az idő előre haladtával egyre többen inkább visszatérnek a hazájukba.

Hogy mi a valóság a Magyarországon maradt ukrán menekültek számával kapcsolatban, arra az őszi népszámlálás adatait követően lehet majd következtetni. Bár a Magyarországon tartózkodás jogcímére a népszámlálási kérdőív nem kérdez rá, a magyar állampolgárok mellett a hazánkban élő külföldieket is megszámlálja...

HADINAPLÓ – UKRAJNAI HELYZETKÉP A HÁBORÚ 111. NAPJÁN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: OSW
2022.06.15.


Az ukránok még tartják magukat a Donbaszban, de a védelmi tárca információi a hadianyag-tartalékok kimerülésére utalnak. Amerikából alig érkezett nehézfegyverzet a védőknek. Lépések történtek az ukrán gabona exportjának felgyorsítására. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 111. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerzők: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski, Krzysztof Nieczypor. Fordította: Zeöld Zsombor.


A legfontosabbak röviden:

- Ukrajna nyugati megyéit is érték rakétatámadások.

- A Donbaszban az ukránok még mindig tartják magukat.

- Összesített jelentés érkezett a Kijevnek átadott fegyverszállítmányokról. Az ukrán vezetés a nyugati szállítmányok felgyorsítását és mennyiségi növelését kéri.

- Lépések történtek az ukrán gabona exportjának felgyorsítása érdekében – a középhosszú távú probléma az Ukrajnában lévő tárolókapacitás nagysága.

Részletes helyzetkép:

Luhanszk megyében az orosz erők folytatják a támadásokat a védők állásai ellen az ukrán ellenőrzés alatt fekvő településeken: a Szjevjerodoneckben lévő „Azot” üzemben, a Liszicsanszktól délre található Toskivkában [Тошківка], Zolotében [Золоте] és Vrubivkában [Врубівка]), illetve Szlavjanszktól északra, a Harkivból a Donbaszba tartó M03-as autópálya nyugati oldalán, Krasznopilljánál [Краснопілля]. Bahmuttól északra és délkeletre, a Bahmut–Liszicsanszk országúton fekvő Beresztove [Берестове] és Novoluhanszke [Новолуганське] településeken, illetve a Donyeck, Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyék határterületén Novopalivka [Новопавлівка] irányában található Sevcsenko [Шевченко] ellen végrehajtott támadásokat az ukránok visszaverték. Az orosz tüzérség és légierő a teljes harcérintkezési vonalon támadja az ukrán állásokat és azok hátát – a harctérségeken kívül elsősorban Harkiv és Mikolajiv térségében, illetve a Krivij Rihtől délre fekvő területen (Mikolajiv környékén ukrán ellentámadással találkoznak). A Csernyihiv és Szumi megyék államhatár menti járásait szintén lövik [tüzérséggel]. Rakétatámadásokra kerülhetett sor a Hmelnickij, a Lemberg és a Ternopil megyében (a lembergi területen Zolocsiv [Золочів] közelében). A védők a rakéták egy részének lelövéséről tájékoztattak. Az ukrán hadsereg Légierejének Parancsnoksága felhívja a figyelmet arra, hogy hiányzik az a rakétavédelmi rendszer, mely hatékonyan tudná megállítani az orosz támadásokat..
.

LŐRINC GAZDA TEJBEN FÜRDIK, ÉS SAJNOS MI VAGYUNK A TEHÉN - A 444 NÉGY KIEMELT CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2022.06.16.


Jó reggelt! Alapvetően szép időnk lesz, bár az OMSZ előrejelzése szerint némi jégeső se lehetetlen estefelé.

4 fontos cikk: