HOLODA ATTILA: FOLYAMATOSAN BEDŐLÜNK AZ OROSZ KERESKEDELMI BLÖFFÖKNEK

MAGYAR NARANCS
Szerző: BAROTÁNYI ZOLTÁN
2022.06.06.

A gázelzárással való orosz fenyegetés és zsarolás különösen súlyosan érint egy olyan országot, amelynek a vezetői fokozták az energiafüggőséget, amelyben a lakosság jelentős része él energiaszegénységben és ahol államilag bátorítanak energiapazarlásra.

Az alábbi interjút munkatársunk, Barotányi Zoltán készítette, aki a napokban a Magyar Energiakereskedők Szövetsége 2022-es energetikai díjának különdíját nyerte el.

Magyar Narancs: Mennyire lepte meg, hogy az oroszok egyik percről a másikra fegyverként használják a gázcsapot?

Holoda Attila: Erre már hamarabb számítottam. Az orosz támadás nyomán a nyugati országok közül mind többnél vetették fel az embargó lehetőségét, majd jött Putyin a szigorú tekintetével és a fenyegetőzés az atombombával – már akkor azt gondoltam, hamarosan várható egy demonstratív gázcsapelzárás. Már csak azért is, hogy Putyin megmutathassa: meg meri tenni. Ő kifejezetten szeret magáról ilyen képet sugározni, és efféle hatást akart kelteni a rubelben fizetés előírásával is. A gázelzárással büntetett Lengyelország, illetve Bulgária vezetése jelenleg nem a szíve csücske Putyinnak. A lengyelekkel hagyományosan nincsenek jóban, a bolgárok pedig az új, immár nem Putyin-barát kormány megválasztásával estek ki a pixisből. Ugyanakkor a bolgároknak nemigen van más importlehetőségük, mint az orosz gáz. Sőt korábban még ez sem létezett vagy csak alig volt: de az is jellemző, hogy a bolgár gázellátottság azért messze nincs olyan szinten, mint a magyar. Amikor 2009-ben az oroszok leállították Ukrajna felé a gázszállítást, ugyanazt mondták, mint most: a tranzitszállítás mehet Európába, de az ukránok részét nem küldjük – ott ugyanis két vezetéken ment a gáz. Mindez télen történt, az ukránok fáztak, az akkori ukrán kormányzat sem hagyhatta, hogy megfagyjon sok millió polgára, így azután megcsapolták a tranzitvezetéket, és leszedtek valamennyit az Európába tartó mennyiségből. Úgy kalkuláltak, hogy utólag majd csak elszámolnak az oroszokkal. Akik erre meg demonstratívan lezárták a tranzitszállítást is – mindez talán másfél hétig tartott. Magyarországon már megvolt a stratégiai földgáztároló, mivel a korábbi, 2006-os orosz–ukrán gázvita idején az akkori magyar országgyűlés gyakorlatilag ellenszavazat nélkül határozott egy stratégiai föld alatti földgáztároló létrehozásáról 1,2 milliárd köbméteres kapacitással, ami legalább 40 napig képes naponta 20–25 millió köbméter gázt beadni a rendszerbe. Amikor 2009-ben az oroszok lezártak, már készen volt az új földgáztároló, és nagyon büszkék voltunk arra, hogy mi még a szerbeknek, bosnyákoknak is tudtunk adni az ott tárolt gázból...

ITT OLVASHATÓ 

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYARORSZÁG ÚTJA LATIN-AMERIKA FELÉ

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: GYENGE DÁNIEL
2022.06.03.

Kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a „Magyarország előre megy, nem hátra” kampányszlogenen nem a nyugati jólétet és szabadságot, sokkal inkább Latin-Amerika bal-populista autokráciái felé való sodródást kell érteni. Az elmúlt hónapokban ugyanis a kvázi jobboldali magyar kormány olyan irányba kormányozta az országot a populistábbnál populistább látszatintézkedéseivel, s olyan közállapotok kezdtek eluralkodni, hogy úgy látszik: a kormány egy államszocialista rendszer kiépítésére tesz kísérletet. Persze a kádári pártállami diktatúrával való összehasonlításra is érdemes fenntartással tekinteni. Nincs nyílt diktatórikus kormányzás, sem egypártrendszer, és egyelőre nincs tervgazdaság sem – habár erősen közeledünk felé.

Magyarország a maga ingatag demokráciájával, a politikai elit vadpopulista szólamaival, a gigakorrupcióval és a politikai-gazdasági szereplők oligarchikus összefonódásával sokkal inkább a latin-amerikai banánköztársaságokra emlékeztet. Legyen szó Venezueláról, Bolíviáról, Peruról, Nicaraguáról vagy Argentínáról, ezekben az államokban van egy közös ellentmondás. Az, hogy látszólag adott lenne a szabad választások lehetősége, adott lenne a parlamentarizmus intézménye és a hatalmi ágak szétválasztása. Ezeknek az országoknak mind van köztársasági alkotmányuk, amely garantálja a nemzeti függetlenséget és a polgári szabadságot. Azt is láthatjuk, hogy bár a többségükben a múltban tartósan fennálló pártállami diktatúrák nem épültek ki, de ideiglenesen fennálló puccsista katonai junták működtek, s a nép felfogása is általában rendszerellenes. Borzasztóan elégedetlenek sokan a status quóval, számtalan tömegtüntetés és vérre menő barikádharcok zajlanak a legkaotikusabb krízisbe süllyedt országok nagyvárosaiban. A valóságban mégis úgy látszik, hogy ezekben az országokban tekintélyelvű autokrácia működik, ahol mindig csak a népvezérek akarata érvényesül – alkotmány, parlament, törvények ide vagy oda. Mindez azonban korántsem véletlen, ugyanis az egykoron „nemzetmentő” hősöknek titulált, választók millióinak bizalmát elnyerő politikusok is kiépítették a maguk korrupt nómenklatúráját...

ITT OLVASHATÓ 

AZ ÉS 2022/22. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

AZ ÉS 2022/22. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

TELEX: A NŐK HELYZETE MAGYARORSZÁGON

TELEX
Szerző: Telex
2022.06.

5 cikk a témában:

A mindennapos hatalmaskodásról nehéz orvosi látleletet venni

Nappal óvónő, este műkörmös, hogy valahogy meg tudjon élni

„A fiatal roma nőkben van jelenleg a legnagyobb elfecsérelt társadalmi tőke”

„Úgy viselkedett velem, mintha elítélendő lenne, hogy a testem teszi a dolgát”

A mostani családpolitika választóvonalat húz az „érdemesek” és „érdemtelenek”közé

ITT OLVASHATÓ 

LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN

A 2036-OS OLIMPIA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKÓ BEÁTA
2022.06.05.

2017-ben a Nolimpia népszavazásra (a 2024-es bp-i olimpia megrendezése ellen) 266 ezer aláírás gyűlt össze. Ennyien gondolták úgy, hogy azt az irdatlan összeget, amennyibe ez a sportesemény kerülne, esetleg másra is lehetne fordítani. Persze most nem az egészségügyre gondolunk, mert azzal minden rendben, olajozottan és precízen működik. Egyes vidéki kórházakban újabban előírják, hogy a gyermeket váró nőknél, mely napokon indulhat be a szülés, mert akkor szokott arra kószálni egy orvos, és az oktatással sincs semmi gond, a tanulóknak csak 30%-a funkcionális analfabéta, amikor elvégezte az iskolát.

Ennyi tiltakozó aláírás láttán az ötletgazda – na ki? – visszavonatta a pályázati jelentkezést. Nem mintha megrettent volna, mert ő egy valódi utcai harcos, mégis inkább azokat a népszavazásokat szereti, amiket ő rendez meg és amelyeknek az lesz a végeredménye, amit ő akar. Nem is volt 12 éve az álellenzék által kezdeményezett népszavazás.

Az viszont eléggé bántó, hogy ez a 266 ezer ember semmibe vette az egykori felcsúti kisfiú álmát az olimpia rendezésről! Nem is értjük, hogyan képzelték?! Ám utcai harcosunknak nem szegte kedvét az ellenkezés. Tudjuk, hogy nem szeret veszíteni, sőt, mindig minden harcából győztesként kerül ki, ami a nevében is benne van. Hatalmas építkezésekbe kezdett a magyar főváros különböző pontjain. Gomba módra nőttek ki a stadionok, sportcsarnokok, arénák, uszodák, velodrómok, evezős központok és egyebek, vagyis az olimpiához szükséges létesítmények.

Eltelt néhány év, és – nyilván teljesen véletlenül, mintegy magától – ismét feléledt a régi-új gondolat: pályázzuk meg a 2036-os Olimpiai Játékok megrendezését! Mi tagadás, Európában nemigen tudunk más és méltóbb színhelyet elképzelni a náci Németországban rendezett 1936-os berlini olimpia centenáriumának megünneplésére, mint a fasiszta diktatúra Magyarországán...

ITT OLVASHATÓ

MIRE EMLÉKEZZÜNK JÚNIUS TÁJÁN? TRIANON-KÚRA KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK

MÉRCE
Szerző: RIGÓ MÁTÉ
2022.06.05.

Bár a covid-világjárvány számos üzletet megtépázott és a magyar lakosság egy jelentős része állás nélkül maradt, az emlékezetpolitika rendületlenül dübörög, még Trianon százéves évfordulójának megünneplése sem maradt el, igaz, a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének (lásd: Trianon-emlékmű) felavatása 2020-ban augusztusra került: végül is legalább az évszak stimmelt.

Kérdés persze, hogy érdemes-e kiemelni 1920. június 4-ét a huszadik század eleji magyar társadalmat ért megpróbáltatások sorából több mint száz év távlatából, és mesterségesen élővé tenni a jelenben?

A dilemmára nem egyszerű a válasz: az eredetileg a két világháború közötti keresztény középosztály köreiben ápolt és a Horthy-korszakban az állami kultúrpolitika szerves részévé váló Trianon-emlékezet és áldozattudat 1989, de különösen 2010 után a társadalom széles rétegeiben gyökeret vert, visszahatott a családi emlékezetre is – ezek létjogosultságát megkérdőjelezni tehát egyfajta empátianélküliségnek, érzéketlenségnek minősülhet, főleg, ha szorosan a trianoni békeszerződés rendelkezései kerülnek szóba.

A sokszor anakronisztikus, részben EU-s támogatásokból felállított Trianon-emlékművek mára a magyar falvak és városok tereinek (szerves vagy szervetlen) részévé és egyben az emberek tértapasztalatának alakítóivá váltak. Idén pedig a balatoni strandokról és strandokra érkezőket június 4-től ismét részben Trianon-tematikájú magyar versek köszöntik majd a peronokon – talán ennek is lehetnek pozitív, akár idegnyugtató hatásai is, főleg, ha idén is sokat késnek majd a balatoni járatok.

Vannak azonban a Trianon-emlékezetnek kifejezetten problematikus válfajai is. A torzító és egyben tragikomikus színben megmutatkozó Trianon-emlékezet egyik csúcsa a leginkább „nemzeti BDSM”-nek nevezhető performansz volt Gaál József, az MMA-tag képzőművész a százéves évforduló kapcsán megnyitott „Trianon heraldikák” című kiállításán a Godot Galériában. Ennek során Gaál levetkőztette, és egy piros kötéllel megkötözte a betömött szájú Béki István performert, majd több helyen megvágta a kötelet, miközben a védtelen, földön ülő Békit befröcskölte a (mű)vér.

Vajon az ehhez hasonló előadások, vagy a közterekre kirakott magyar szenvedést megjeleníteni hivatott szobrok leírják a magyarság élményvilágát az 1920 körüli időszakban?

Igazat adhatunk-e a sokszor Trianon-kérdésben is frappánsan és kritikusan nyilatkozó Ungváry Krisztiánnak, aki szerint Trianon „etnocídiumot,” azaz a magyarok által elszenvedett népirtást eredményezett volna? Politikai meggyőződéstől függetlenül számos társadalomtudós árnyalta az ezekhez hasonló sarkos véleményeket Ablonczy Balázstól, Egry Gáboron, Gyáni Gáboron, Romsics Ignácon, Kovács Éván át Zeidler Miklósig. Ahogy Feischmidt Margit rámutatott, „Trianon emlékezete (…) leginkább egy elhúzódó társadalmi válság kifejeződése, illetve a megoldására tett kezdeményezés”, azaz
a Trianon-kultusz azért lehet ma is olyan sikeres, mivel jól csatornázza be a nagyon is valós társadalmi feszültségeket, miközben az áldozati narratíva nem vár szinte semmit a társadalomtól e problémák megoldása érdekében.

A „valóságos időben és valóságos térben való cselekvés helyett” emlékművek, táncelőadások, szervezett kirándulások vagy akár az említett „nemzeti BDSM” performanszon keresztül helyeződik a múltba a jelen problémáinak forrása, és ezzel válik megoldhatatlanná. Messzire vezetne feltenni a kérdést, hogy miért is vált összeegyeztethetővé a nagyhatalmaknak alávetett áldozat-Magyarország képe a 2010 utáni magyar kormányzat legalábbis retorikájában „utcai harcos” attitűdjével és közép-európai szövetségépítési terveivel, illetve hogyan vált a névleg a „tömegeket elbutító” „liberális” tömegmédia ellen fellépő hatalom legmegfoghatóbb jelképévé az útszéli, tömeges Trianon-giccs.

Az alábbiakban történészként azonban inkább amellett szeretnék röviden és közel sem a teljesség igényével érvelni, hogy

a Trianon-évforduló kapcsán érdemes a magyar állam helyett az egykori Nagy-Magyarország társadalmának különböző csoportjai által megélt korabeli tapasztalatokkal foglalkozni. Ezek segítségével ugyanis eltávolodhatunk a sokak által feloldhatatlannak vélt „traumatikus” Trianon-értelmezésektől is.

Hogyan élték meg a családok, gyerekek, nők, idősek, munkások, parasztok, a magyar vezetőrétegek, a gazdasági életre akkoriban különösen nagy befolyással rendelkező gyárosok és bankárok ezeket a változásokat, vagy akár maguk az 1918 előtti nemzetiségek tagjai?

ITT OLVASHATÓ

KITÉPETT LAPOK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.06.06.

A gyurcsányista Niedermüller haladéktalanul távozzon a közéletből. Ez a Fidesz óhaja, mert a polgármester belegázolt a nemzeti önbecsülésükbe. A nemzeti önbecsülés rohadt komoly dolog, ő szokott testet ölteni a túrórudiban, meg akkor, amikor Prüsszel, aki, amikor nekünk már alkotmányunk volt, még írástudatlanul, törzsi szinten tengetőzött-fetrengett a mocsokban. Innen eredeztethető a nemzeti önbecsülésünk nekünk, ami aztán a székely himnusz részeg óbégatásában szokott manifesztálódni.


Niedermüller, a gyurcsányista polgármester őszinte bejegyzést tett a nemzeti összetartozás napján, miszerint a határon túl rekedt magyari véreink Trianonnal jól jártak, mert „ennek köszönhetően jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon, Magyarországon”. Illetve még hozzá tette, hogy plánesőt nem kell Orbán uralma alatt senyvedniük, és emiatt meg ezzel ez a Niedermüller belegázolt a nemzeti önbecsülésbe (vö.: túrórudi). És haladéktalanul távozzon.

Illetőleg, lehetőség szerint kösse fel magát. Nem Niedermüller kéretlen prófétájaként, de igazat mondott, ha gyurcsányista, ha nem, mert a környező országokban anyagi értelemben tényleg jobban élnek a népek (tótok, székelyek, magyarok). Az pedig, hogy ki miképpen éli meg Orbán atyuska uralmát, gusztus kérdése. Aki a szabadságot szereti, rabnak érzi magát alatta, a szervilis szolgalélek meg ettől boldog, így, hogy szellemi értelemben hol jobb, odakint vagy idebent, az neveltetés és olvasottság dolga. Sokan vágynak már Romániába (is)…

A gyurcsányista Niedermüller pragmatikusan szemlélte a világot, ez azonban fideszi szemszögből értelmezhetetlen, ráadásul falkaidegen. A fideszi lélek a „trianon” hangalakot meghallva óbégatásban tör ki, zokog a dicső múlt, kies hazánk gyásza és romlása felett, nemzeti emlékező gödröket ás, és népviseletbe képzeli magát, a világra mindeközben nemzeti színű égbolt borul, a felhők mögül pedig a székely himnusz szól mondjuk Vikidál tolmácsolásában. Vagy újabban a Tóthgabi és hasonlók.

Nem akarnánk teljesen porba rántani itt a nagy nemzeti érzelmeket kokárdával átkötve, csak teli van a zacsink a műpátosszal, a nemzeti hörgésekkel és a rádióban közvetített zokogással, a fájdalomtól fönnakadt szemekkel, és mindazzal a hamis cirkusszal, amit a Fidesz szavazatszerzési szándékkel elkezdett, csak közben egészen úgy maradt. Beledermedt mintegy a hazugságba, ilyen hamis, műanyag, világítós Szűz Mária kulcstartó lett belőle, amelyik Miatyánkat mormol, bár nem tudja a szöveget.

Ezt az egész ganyét egyébként Antall J. szabadította ránk tizenöt millió magyar miniszterelnökének vizionálva magát. Ami akkor elkezdődött, mára szökkent szárba egészen, amúgy Antall J. bűnei számosak, ez csak az egyik közülük, de a szelleme azóta itt lengedez, igaz, a formája romlik. Viszont a Fidesz is volt Niedermüller, ráadásnak Orbán meg sorosista, ezt nehéz volna letagadni, pedig a buzgalom a múlt eltüntetésére hatalmasan erős. Ilyen, a Niedermüllert kiherélni óhajtó kijelentések után pedig már muszáj is...

ITT OLVASHATÓ

A LÁTSZATEGYSÉG FENNTARTÁSA MÉG SOKBA KERÜLHET, AZ ORBÁN-KORMÁNY SZAVAZATI JOGÁNAK FELFÜGGESZTÉSE A MEGKÖNNYEBBÜLÉS LENNE EURÓPA SZÁMÁRA

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IMRE
2022.06.05.

Ezt azért jó volna elkerülni, mert már a jelenlegi párialét is egész Magyarország szégyene.

Az európai háborúk sokáig provinciálisak voltak. Igaz, Róma fénykorában elfoglalta a Földközi-tenger medencéjét és csaknem 60 millió ember felett uralkodott. Napóleon seregei Moszkváig hatoltak, Spanyolországban is kalandoztak, de a Szent Szövetség végül csak a megtámadottak nevében diadalmaskodott. Adolf Hitler már világuralomra tört, revansista szándékain a Csehszlovákiát feldaraboló müncheni egyezmény (1938) sem változtatott. Ha az 1940-es amerikai elnökválasztáson az izolacionista és nácibarát szupermen, Charles Lindbergh indul és a választást – Roosevelttel szemben – esetleg megnyeri, Hitlert biztosan nem lehetett volna megállítani.

Ukrajna orosz inváziója azonban mindenképpen korszakhatárt jelent. Ez a történelem első, valóban globális háborúja, s csak súlyosbítja a helyzetet, hogy a harcot Putyin hagyományos fegyverekkel vélhetően nem nyerheti meg. Ráadásul a történelem riasztó módon ismétli önmagát: Hitler a hatalmát az I. világháborút követő weimari köztársaság cselekvőképtelenségének is köszönhette. Jó száz évvel később a „liberális” Nyugatot újra a szélsőséges nacionalisták (populista neonácik) támadják, s megfékezésükért Európa megint nem tett semmit...

ITT OLVASHATÓ

SZAKMAISÁG NÉLKÜL NEM LEHET(NE)

A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L. RITÓ NÓRA
2022.06.05.

Már nem tudom, melyik évben, de arra jól emlékszem, jó pár embert magamra haragítottam, mikor a közmunkaprogramok nagy kirakodóvásáráról egy kritikus posztot írtam. Akkor persze még mindenki ezerrel tolta ezt vidéken, hiszen sok pénzt lehetett kapni rá, az infrastruktúrára is, a munkabér meg nem volt gond, hiszen közmunkában foglalkoztatták az embereket. Akkor még sokan hittek abban, hogy ez megoldás lesz.

A sértődés oka különben az volt, hogy a kirakodásban-bemutatásban rengeteg olyan terméket láthattunk, ami rémes volt, funkciótlan, giccses, vagy épp minőségen aluli, és én ezt szóvá tettem.

Azóta sok minden változott. Sok vonalat elengedtek az önkormányzatok, sok gép áll használaton kívül, vagy már eladásra is került, és egyre többen belátják, fenntarthatatlan így az egész. Közmunkabérért nehéz minőségi munkát elvárni, és ha még ezt is ki kellene termelni, a béreket, nem menne. Próbálnak ügyeskedni persze, hogy menjen, hiszen más megoldás nincs, erre van lehetőség, ehhez kapcsolódik a központi elvárás, aminek jobb megfelelni, mint ellenkezni vele. Biztatják a benne dolgozókat, hogy ha beindul, majd minimálbért is kaphatnak. De ez a pillanat nem akar eljönni.

Az értékesítés külön gond, próbálnak összefogni a települések, hogy szélesebb termékpaletta legyen ott, ahol üzletet is nyitottak, és persze becsatornázódik pl. a száraztészta, vagy a csalamádé a települési étkeztetésbe, ellátásba, juttatásokba, de a sikeres képhez való elvárt és kényszeres ragaszkodás mögött ott van a küzdés, a kínlódás, a tervek, melyek nem tudnak megoldást adni.

Amikor a társadalmi vállalkozásunkat elkezdtük, mi eleve nem a közmunkára építettünk. Leginkább azért nem, mert ahhoz olyan munkamorál kapcsolódott, amit nem tudtunk volna megváltoztatni. A mi elvárásaink mások voltak, sokat küzdöttünk és küzdünk ma is azért, hogy értsék, a miénk egy igazi munkahely, szabályokkal, teljesítményekkel, felelősségekkel, igaz, nem is közmunkabérrel.

A mi munkahelyteremtési elképzelésünkben az első a kézművesség volt, ezzel sikerült a legtöbbre jutnunk, bár még mindig nem tudja eltartani magát, de ígéretesen alakul. Azért ezzel kezdtük, mert ehhez némileg konyítottunk, a művészeti iskola révén, de hamar kiderült, nem eleget. Kellett olyan szakember, akinek ez a szakmája. A tervezés, a dizájn. Aztán ebben is pontosítottunk: a szociális dizájn. Mert ez nem egyszerű tárgytervezés, hanem egy fejlesztést is magában foglaló komplex munka.

Nem tudom összehasonlítani az első táskáinkat a mostani Szuno termékekkel. A különbséget a szakember hozza. Az asszonyok egyre ügyesebbek, egyre pontosabban dolgoznak, láthatóan örömük is van ebben. Izgatottan várják az újabb termékeket, amit betanítunk nekik, amibe azzal a munkafázissal kapcsolódhatnak, amiben a legjobbak.

A héten voltam egy kézművességgel foglalkozó szociális szövetkezetben, az egyik faluban. Szerencsére a polgármester itt olyan, aki számol is. Ráfordítást, eladási árat, szeretne brandet építeni ezekből, ami a település védjegye is lehet.

Ám itt is autodidakta a tervező, sok ötletet a Pinterestről vesznek le, és próbálják a termékeiket eladhatóvá tenni. A piachoz igazodnak, a vidéki piachoz, a hangsúly az eladáson van, hiszen muszáj a felmerülő költségeket kitermelni, még, ha az infrastruktúra pályázatokból is van, és közmunkások dolgoznak is benne.

Én óriási lehetőségnek látom ezt a területet, mert pontosan tudom, hogy akik a kézművesség mentén foglalkoztatottak, ők minőségi termékek létrehozására is képessé tehetők. A baj az, hogy ebben a témában a szociális dizájn fogalma ismeretlen. A dizájn nemkülönben. Nincs jelen ez a fajta szakmaiság. Így elvész az érték, amit ez a tudás adna, és hajlik el minden, a vidéken, a piacokon, vásárokon eladható irányba.

Az, hogyan jöhetett az létre, hogy ezekhez a kézművességhez kapcsolódó munkahelyteremtésekhez nem kapcsoltak szakmaiságot, akik ezt kitalálták, kidolgozták, teljesen érthetetlen számomra. A legtöbb helyen csinálta, vezette egy-egy ügyes kezű valaki, aki vagy saját ötletből, vagy az internetről próbálta úgy, ahogy tudta. Segítség nélkül.

Így készültek torz, eladhatatlan mesefigurák, csálé párnák, táskák, stb. Amelyeken világosan látszott, annak, aki a munkát irányította, betanította nincs tudása a technikára, a szabásra, varrásra. De lettek technikailag szépen kivitelezett dolgok is, emlékszem, nem tudtam, sírjak, vagy nevessek, mikor profi csipkeverést láttam, bekeretezve, jegesmedvét ábrázolót, vagy Nagymagyaroszágot. Itt az történt, hogy a technikai tudás megvolt, de a tervezői nem, így ezt találták ki…

Sokszor eszembe jutnak a Háziipari Szövetkezetek. Amelyek becsatornázódtak a turisztikába, az volt a piaca. Ma, ha bemegyünk egy turinform irodába, vagy egy hotel shopjába, láthatjuk az emlékként kínált tárgyakat. Nagyon vegyes kínálattal, a kínai termékektől a helyi dolgokig. A legtöbbnek az ismertetőjele, hogy nem funkcionális, nem esztétikus, nincs összhang az anyagok között, sok közülük ál-népieskedő kacat. És nekem nem mentség, hogy “ezt viszik” mert vinnék azt is, ami értékes. Ha lenne.

Szóval, lehetne ezzel kezdeni valamit. Hiszen azok a (zömében) asszonyok, akik nem mobilizálhatók, a gyerekeik miatt nem tudnak messzebb munkát vállalni, a településeken meg tudnák profi módon tanulni a tárgyak előállítását.

De azokat a tárgyakat meg kell tervezni. Olyannak, aki ehhez ért. Olyannak, aki ezt tanulta, ez a szakmája. És egyszerűen nem értem, hogy fecsérlehetünk el ilyen erőforrást, lehetőséget a vidék gazdasági stabilizálásában.

A MOME-n létezik ez a képzés. Mi dolgozunk az egyetemmel, egyre szorosabb szakmai kapcsolatban, épp azért, hogy a szociális dizájn hasznosan épülhessen be a mai magyar valóságba. A nemzetközi gyakorlat ebben is elhúzott mellettünk. Minden megbeszélésem emlegetem a vidékfejlesztést, a közmunkaprogramokban, szociális szövetkezetekben fellelhető szakmaiatlanságot, az erőforrást, a marketing hiányát, stb. Hogy mennyire jó lenne összekapcsolni dolgokat. Szakembereknek. És erre kiírni a pályázatokat. Segíteni annak, aki ki meri mondani, hogy nem ért hozzá, segítség kell neki ezen a területen. És a marketingben is. Mert elkészíteni egy dolog, meg is kell találni a helyét, hol értékesíthető. Ez is egy szakma…

Ehhez egy másfajta szemlélet kellene. Azt hiszem először ott, azok között, akik döntési helyzetbe kerültek. Elismerni, hogy nincs teljes körű tudásuk, és segítséget kérni azoktól, akiknek van. Mielőtt sok-sok millióért bevezetnek egy olyan fejlesztést, amiből a legfontosabb hiányzik: a szakmai tudás. Kapcsolódni az egyetemekhez. Azoknak kapcsolódni egymáshoz. De nem úgy, hogy a döntéshozók a saját képükre, saját tudásukra formálják, hanem úgy, hogy a problémát elemzik, amiben ott van az is, aminek a megoldásához a szakemberképzés nélkülözhetetlen.

De ettől nagyon messze vagyunk. Tudom, nekem sem kellene már tipródni ezen. El kellene engedni, mint mást, annyira esélytelennek érzek mindent. De fáj a szívem a befektetett munkáért, az emberekért, a leszakadókért. Az elszalasztott lehetőségekért.

ITT OLVASHATÓ

ÉLETEKET MENTHETNEK, MÉGIS TÖBB ÉVET KELL VÁRNIUK A MAGYAR BETEGEKNEK AZ ÚJ GYÓGYSZEREKRE

G7.HU
Szerző: NAGY ZSOLT
2022.06.06.

2019-ben az egész ország szurkolt Zentéért, a gerincvelő eredetű izomsorvadással (SMA) diagnosztizált másfél éves kisfiúért, akinek élete egy olyan gyógyszeren múlt, melyet sem Magyarországon, sem Európában nem törzskönyveztek még, ezért csak saját zsebből finanszírozva lehetett hozzájutni – 700 millió forintért. A történet szerencsésen végződött, a pénz összegyűlt, Zente szervezete jól reagált a terápiára, mára pedig már óvodában játszik a barátaival. Gyógyszer nélkül tulajdonképpen semmi esélye sem lett volna a túlélésre, az izomsorvadás miatt az SMA-s betegek általában még azelőtt meghalnak, hogy a kétéves kort elérnék, mert a légzőizmokat is megtámadja a kór.

Zente története csak egy azon ritka vagy épp gyakoribb, de hasonlóan súlyos betegségektől szenvedő emberek sorsaiból, akiknek az életét már meg lehet menteni vagy jelentősen megkönnyíteni, mert van rá gyógyszer, csak itthon túl sokáig kell várni arra, hogy azok a társadalombiztosítási rendszerbe is bekerüljenek.

Magyarországon az Európai Unióhoz képest ugyanis háromszor annyi ideig tart, amíg egy innovatív terápiát befogad a társadalombiztosítás. Onnantól kezdve, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezi a forgalomba hozatalt, a gyógyszer átlagosan 511 nap, tehát közel másfél év múlva jelenik meg finanszírozott módon az európai országok többségében,

Magyarországon viszont akár 1400 napnál is tovább tart, amíg a normál támogatási rendbe kerülnek ugyanezek a készítmények...

ITT OLVASHATÓ

SZOMORÚ FELNŐTTMINTÁT IS KAPTAK AZ ÉLMÉNY MELLÉ A GYEREKEK A MAGYAR-ANGOL MECCSEN

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.06.06.

Harmincötezer gyerek, háromezerötszáz kisérő, jó idő, szép hely, magyar győzelem a magyar-angol Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Sokuknak biztosan hatalmas élmény volt. Vannak, akik szerint ez a fontos, és kevéssé számít, hogy a gyerekek egy része pfújolt akkor, amikor a rasszizmus elleni tiltakozásul az angol válogatott játékosai féltérdre ereszkedtek. „Lehet, hogy egy felnőtt kezdte el, a gyerekek csak utánozták. Szomorú voltam, amikor láttam. Mi pedagógusok nem ezt tanítjuk nekik, de számukra a felnőtt társadalom és a közhangulat a minta” – nyilatkozta a Hírklikknek egy iskolaigazgató. Lehet. De a mai Magyarországon az is szomorú, hogy az iskolaigazgatónak azt kell kérnie, ne írjam le a nevét, nehogy a nyilatkozata miatt bántódása essék. Ami pedig mindennek a dacára mégiscsak kérdés marad, ha már egy ilyen rangos eseményen is a rasszizmus ellen tiltakozók pfújolása lehet a minta–- akár csak a gyerekek egy részének is –, milyen lesz Magyarország jövője?

ITT OLVASHATÓ