2022. május 18., szerda

MINDENNÉL TRAGIKUSABB, AMI AZ OKTATÁSBAN TÖRTÉNIK (2. RÉSZ)

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.05.18.


A témával foglalkozó cikkünk első része ide kattintva olvasható: Magyarország elbutítása: az Orbán-kormány már 2012-ben elvetette az oktatásban a sárkányfogat

Az oktatás mélyrepüléséről szóló kétrészes sorozatunkban sorra vesszük azokat az intézkedéseket, amelyekkel az Orbán-kormány megreformálta az ágazatot. Mindennek eredménye az lett, hogy az oktatás mostanra még távolabb került a XXI. századtól. A következő részben a 2012-től érvényes változtatásokról és következményeikről olvashatnak. 

Hatásuk máig érezhető, s a jelek szerint meghatározza a jövőt is.

A 2010-től regnáló Orbán-kormány két év alatt jelentős változtatásokat indított el és hajtott végre az oktatásban. A minisztériumból államtitkársággá zsugorodó Szalay utcai épületben Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a legfontosabb jogszabályi változás a nemzeti köznevelésről szóló törvény elfogadása volt. Ennek bevezetésétől azt várták, hogy nő az oktatás színvonala, az iskolákból a fiatalok korszerűbb, versenyképesebb tudással kerülnek ki. Úgy vélték, a pedagógus-életpályamodell kiszámíthatóbb, átláthatóbb életutat ígér majd, a pálya nagyobb anyagi elismerését az ágazat egy, a jelenlegitől alapvetően eltérő szemléletű, új bérrendszerrel kívánja érvényre juttatni...

„NEM BIZTOS, HOGY A VÁLASZTÓPOLGÁROK ROSSZUL DÖNTÖTTEK” – KARÁCSONY GERGELY AZ ELLENZÉK HIÁNYOSSÁGAIRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2022.05.18.


„Nem akarok az a rabbi lenni, akinek még mindig lennének ötletei, holott már rég meghaltak a libák” – fogalmaz beszélgetésünk elején Karácsony Gergely a hatalmas bukta után kialakítandó ellenzéki stratégiával kapcsolatban. Aztán mégis hátra lép kettőt és elmondja: nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak megbízást az ország kormányzására. A főpolgármester azért az Orbán-féle verziónak sem lett híve: nem hiszi, hogy megérné a kormánynak tovább facsarnia a fővárost, szerinte akkorát nyert most a Fidesz, hogy „megpróbálkozhatnának most már az úgynevezett kormányzással is”. Meg is nevezi, miben lenne érdemes együttműködniük. Elárulja azt is, hogy áll az általa beígért „Tiborcz-adó”, meg még sok mást is pogácsázó baloldali értelmiségről, a Fidesz demokratikus leválthatóságáról, saját felelősségéről és újrázási esélyeiről, valamint arról, kiknek jár a Szürke kardigán-díj. Nagyinterjú...

HÁROMSZOR ANNYIÉRT VESSZÜK AZ OROSZ GÁZT, MINT A ROMÁNOK, ÉS NEGYEDÉVEL DRÁGÁBBAN, MINT AZ EU-ÁTLAG

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2022.05.18.


Egyetlen olyan uniós tagállam volt februárban, amely drágábban vásárolta az orosz gázt, mint Magyarország: a főbb európai útvonalaktól eléggé elzárt Litvánia. Miközben a kormányzat már tavaly a kedvező árral kampányolt a Gazprommal kötött hosszútávú szerződés mellett, és a háború kitörése óta ez a narratíva még hangsúlyosabb lett, hazánk nemcsak a korábbiakhoz, hanem más országokhoz képest is nagyon sokat fizet az orosz gázimportért.

A régióban a legdrágább

Korábban már írtunk róla, hogy februárban köbméterenként nagyjából 394 forintos átlagáron érkezett Magyarországra az orosz földgáz. Ez szinte pontosan a hatszorosa annak, amennyit a lakosság fizet ugyanezért, és több mint a hétszerese az egy évvel korábbi szintnek...

ORBÁN VIKTOR ÉS SZIJJÁRTÓ PÉTER IS HAZUDIK AZ OLAJEMBARGÓRÓL – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.05.18.


Vagy csak a pénztárcájukat féltik…

Szakértők szerint a szokásosnál is méretesebb valótlanságokon és csúsztatásokon alapulnak az uniós orosz olajembargó elleni magyar kormányzati érvek.

Ezt a parlamentet csak két dolog hagyja hidegen: a nép, meg a képviselete

“Ha bárkinek bármilyen illúziója lett volna akár a hatalom, akár az ellenzék szándékait illetően, az legkésőbb a kormányalakító ülésen elengedhette hiú ábrándjait. A két oldal olajozott munkamegosztásban hozza a semmit sem felejtő, semmit sem tanuló egykori Bourbon-politikát. A Fidesz nem felejtette el, mi a célja a parlamenttel, az ellenzék meg nem hajlandó tanulni a bukásból.”

A Schadl-botrány ellenére a helyén maradhatott Rogán kabinetfőnöke

Egyelőre. (Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke közbenjárhatott a Pécsi Tudományegyetemen annak érdekében, hogy az ott jogot tanuló Nagy Ádámot átengedhessék egyes vizsgáin.)

„Beszéltem a Petivel”

Hetei Zoltán egy aranybánya volt a nyomozóknak, nagyon szeret telefonon csacsogni, hiába szólt rá üzlettársa, hogy a kéket (Signal alkalmazás) használja, rá sem hederített. Meg is lett az eredménye.

Oroszbarát konteók is megjelennek Toroczkai megszólalásaiban

A Mi Hazánk elnöke szinte kritikátlanul osztja az orosz dezinformációt egy tényellenőrző oldal szerint.

Mi ez a nagy európai lakosságcsere-elmélet, amit Orbán emlegetett

Ha a beszédet úgy tekintjük, mint egy hosszú távú miniszterelnöki víziót, olyan aggasztó mondatokat is találhatunk benne, melyeket nem emeltek ki a tudósítások.

Úgy tűnik, állami szinten inkább senki nem fogadja Novák Katalint

A román államfő hivatalos programjában – egyelőre – nincs nyoma, a román média sem adott hírt arról, hogy Bukarestbe várnák Novák Katalint.

A fővárosi építési és fejlesztési ügyek átkerülnek Lázár minisztériumához

A Budapest Fejlesztési Központ és a Fürjes Balázs által vezetett fővárosi fejlesztésekért felelős államtitkárság grandiózus, több ezermilliárd forintos budapesti fejlesztési terveit eddig a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség felügyelte.

Több tucat vállalkozás vár pénzére a gödi Samsungnál

50 százalékos kifizetést akarnak lenyomni a torkukon.

Oltalom Rádió néven indít médiaszolgáltatást Iványi Gábor közössége

Idővel azt szeretnék, hogy minden nagyobb településen kialakulhasson egy-egy Oltalom-sziget, olyan helyi kisközösségek, amik megteremtik annak a lehetőségét, hogy az emberek szóba álljanak egymással.

Mariupol elesett

Kétségkívül az ukrán hadsereg egyik legfájdalmasabb vereségéről beszélhetünk. Lélektanilag azonban, hála Mariupol hős védőinek, a vereségnek nincs akkora hatása, mintha a háború elején történt volna.

És ha még mindez nem lett volna elég:

Ufótámadásról tartottak az USA-ban rendkívüli kongresszusi ülést

Egyelőre nem világos, hogy hajlandóak lesznek-e a nyilvános fórumon minderről beszélni.

MÁRKI-ZAY PÉTER: ÖRÜLÖK, HOGY CSAK ÉN HIBÁZTAM, MINDENKI MÁS TÖKÉLETES VOLT

NÉPSZAVA
Szerző: NEPSZAVA.HU
2022.05.18.


Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje „máshogy emlékezik” a bukás okaira, mint a tényfeltárók, akik szerinte számos hazugságot írtak róla.


Talán természetes, ha egy nagyarányú bukásból senki más nem akarja kivenni a részét, talán természetes, hogy amiatt számos pontatlanság, sok hazugság, „máshogy emlékezés” szerepel a cikkben – reagált a Direkt36-nak a Népszava által is ismertetett, az ellenzék hatalmas választási kudarcáról szóló tényfeltáró cikkére Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán.

A korábbi közös miniszterelnök-jelölt az „Örülök, hogy csak én hibáztam, mindenki más tökéletes” címmel közzétett írása elején ugyanakkor megjegyezte, megütközött azon, hogy kiderült, a kampánystáb hogyan verte át őt magát is egyes esetekben. A bejegyzésben öt pontba szedte, hogy szerinte „miről nem szól” a cikk, amely „egyáltalán nem tér ki a pozitívumokra, valamint alig utal a rajtam túlmutató okokra”...

ORBÁN ELVTÁRSNAK SZERETETTEL

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.18.


Ha a CÖF nem volna, ki kellene találni. Muszáj lenne, mert azok az örömök, amelyekkel ők gazdagítják sivár életünket, semmilyen más helyről nem érkezhetnének, csakis az ő szellemi műhelyükből, ha ezzel a „szellem” fogalmát nem járatnánk le. Egy azonban bizonyos, ha a CÖF-ről van szó, nem hegeli értelemben használjuk a fogalmat. De emlékezhetünk, ebből az éji homályból származnak mindenféle levelek különféle elnököknek és kormányfőknek, megróva őket és fölhívva a figyelmet arra, hogy ők is szeressék a NER-t és rajongjanak Orbán Viktorért. Nem szoktak.

De ugyanígy nem feledkezhetünk azokról a boldogságokról (felhőtlen) sem, amelyeket a békemenetek szereznek és okoznak, mostanában az első sorokban már Gáspár Győzikével és hasonló szellemi nagyságokkal, méteres, barokk stílusú aranyfeszülettel a kézben. A CÖF tehát olyan nekünk, akárha falat kenyér, megnyilatkozásai megjelölik nekünk a jövőbe vivő biztos utat, bátorításukkal pedig Orbán elvtárs rendszeréhez adják a fundamentumot, és egyben jellemzik is azt, elborzasztva minket ráismervén, hol is muszáj élnünk. Ez itt a nihil, de nem a Nirvana.

A CÖF ezúttal nyílt levelet fogalmazott meg Orbán elvtársnak szeretettel újraválasztása alkalmából benne olyan szövegel, amely sok lapot elborzasztott, és nem is voltak képesek egyébre ennek kapcsán, mint lehajtva fejüket, megadva magukat a tébolynak kijelentették, hogy kommentár nélkül adják közre, és mindenki gondoljon róla azt, amit csak akar. Olvasván aztán olyan ismerősnek tűnt a stílus és a mondanivaló, a szófordulatok és a pátoszos rajongás, mintha láttunk volna mi már ilyet valahol, és akkor rájöttünk. Megvilágosodtunk mintegy, mit is ismétel és mire hajaz.

Könnyű és nehéz is a dolgunk erre a belátásra jutva, krónikási kötelességünknek szerkesztési és szövegalkotási szempontból pedig akkor felelünk meg a legjobban, ha innentől fogva idézetekre hagyatkozunk, egymás mellé téve mondatokat, szervilizmusokat, egy segítséget adva az értelmezéshez, hogy annyit elmondunk, egyes szövegrészletek Gerő elvtárs Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára írott köszöntőjéből, míg mások a CÖF-nek Orbán elvtárs újbóli győzelme alkalmából fogalmazott lelkendezéséből valóak. Megdöbbentő, amit tapasztalunk.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal. Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű, vezetésével hazánkban a népfelség elvének követése immáron ötödször vívta ki a szavazópolgárok többségi bizalmát. A felbolydult világ tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt kíván. Magyarország e tekintetben szerencsés. Szeretném megerősíteni, hogy a CÖF-CÖKA szellemi honvédői, a békemenetek hű katonái az Ön szilárd támaszai.”...

„KÖSZÖNJÜK, BEER MIKLÓS, KÖSZÖNJÜK, HODÁSZ ANDRÁS!” – VÁLASZ A BÍRÁLATRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: GÉGÉNY ISTVÁN
2022.05.17.


Hol van a maradék pár ezer „megszólaló”, „képviselő”, akinek ugyancsak küldetése lenne kiállni az evangélium szellemében egyházi kérdésekben a nyilvánosság elé? – teszi fel a kérdést lapunknak küldött írásában Gégény István. A Szemlélek magazin lapigazgatója a Válasz Online Hodász András-interjúja után született bírálatra válaszolva kifejti: a kormányzati sajtóban gyakran támadott klerikusok igenis élnek a lehetőséggel, használják evangelizációs képességeiket, így „korunk prófétáiként szolgálják a társadalmat, azon belül az egyházat is”.


Érdeklődve olvastam Bódy István véleménycikkét a Válasz Online felületén. Különösen az keltette fel a figyelmemet, hogy egyazon közösség, a katolikus egyház tagjaként mennyire másként tekintünk saját lelki családunkra, másrészt két olyan személyt nevezett meg valamiféle elszalasztott lehetőségek alanyaként, akik épp nem arról ismertek a nyilvánosság terepein, hogy ne élnének igencsak aktívan a mások által elszalasztott lehetőségekkel.

Bevallom, sajátos örömmel találkozom olyan – ritkának tűnő – megnyilvánulásokkal, amelyek korunk indulattól fűtött közbeszéddel terhelt valóságában higgadtan, érvekkel alátámasztva állítanak olyasmit, amivel nehéz egyetértenem. Bódy István írása tele van az én tapasztalatommal és világlátásommal nehezen összeegyeztethető kijelentésekkel, mégis hálás vagyok neki, mert párbeszédképesen fogalmazta meg talán nem csupán saját álláspontját, hanem egy olyan nézőpontot, amelyet többen képviselhetnek. Ugyanezen párbeszédbe hívás szándékával, a tévedés lehetőségét fenntartva szeretném megvilágítani, mit és miért látok másként...

ORBANIZÁLÓDUNK, ORBANIZÁLÓDGATUNK? – A 444 NÉGY CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2022.05.18.


Csősztök, kovászos uborka gang! Május 18. van, 150 éve ezen a napon született Bertrand Russell.

4 cikk a 444-ről:


„Beszéltem a Szijjártóval és mondta, hogy ki van adva ilyen Pest megyei minden lófaszság, és írjunk bele mindent”

A közelgő recesszió előtt utoljára kozmetikázta a magyar gazdaságot a járvány utáni újraindítás és a választási osztogatás

Egyre nagyobb a morgolódás orosz oldalon a nagy keleti offenzíva kudarca miatt

Szokatlanul tágas odút nyitott Orbán Ráhel, a megnyitón a nagypapa is ott volt

ITT OLVASHATÓ
Ez a 444 napindító hírlevele, a többivel együtt feliratkozható.