2022. január 14., péntek

A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYET IS ROSSZ SZÍNBEN TÜNTETHETIK FEL KÁSLER BEMONDOTT JÁRVÁNYADATAI

TELEX
Szerző: FEHÉR JÁNOS
2022.01.14.


Az egészségügyért felelős miniszter számai alapján úgy tűnhet, hogy a negyedik hullámban minden második ember meghalt, aki koronavírus miatt kórházba került, és súlyos betegek még az intenzívre sem jutottak el. Persze nem ilyen tragikus a helyzet, a miniszter mondhatott rossz számot.


Sok szakértő sokszor elmondta már, hogy ha a kormány vagy az operatív törzs részletes járványügyi adatokat közölne, folyamatosan, transzparens módon, akkor nemcsak a közbizalom erősödhetne, hanem ennek révén a járványügyi védekezést is segíthetnék vele.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter vasárnap az Inforádiónak olyan adatokat is elmondott a koronavírus negyedik hullámáról, amelyeket egyébként nem szoktak közölni, de az ő számaiból vagy arra lehet következtetni, hogy közük sincs a valósághoz, vagy arra, hogy a kórházba került betegek ijesztően nagy hányada hal meg. Nézzük, mit mondott Kásler a 2021. szeptember 7-e és 2022. január 3-a közötti időszakról! Állítása szerint:

- 456 ezer magyar fertőződött meg koronavírussal;

- közülük 17 ezren szorultak kórházi kezelésre, 60 százalékuk nem kapott oltást korábban, 40 százalékuk oltással került be;

- intenzív osztályon 1850 embert kezeltek, közülük 70 százalék nem volt oltott;

- a fentebb említett időszak alatt 9485-en haltak meg a koronavírussal összefüggésben.

Kásler kiemelte, hogy a megelőző hullámokhoz képest az áldozatok aránya jóval kisebb volt. Míg korábban a fertőzöttek közel 4 százaléka halt meg, addig a negyedik hullámban csak 2,1 százalékuk...


AHOGY BIZONY...CSAKHOGY

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.01.14.


A homoszexualitás is jelen van a világban „aztán, hogy ez elvezet-e a pedofíliához vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita” - mondta Arany János nyelvén és a hipotetikus következtetés ócskán manipulált módján a magyar miniszterelnök.

Ahogy a heteroszexualitás is jelen van a világban, és ez is elvezethet pedofíliához.

És ahogy a miniszterelnökség is jelen van a világban, és ez is elvezethet az aljassághoz, a gazemberséghez és a gátlástalan lopáshoz.

És ahogy a miniszterelnök-helyettesség is jelen van a világban, és ez is elvezethet a teljes szellemi leépüléshez.

És a kézilabda edzőség, meg a színházi rendezőség és a színészség is jelen van a világban, és ezek is elvezethetnek, minden tudományos teljesítmény nélkül, a professzorsághoz.

És a sokmilliós órát viselő kéz is jelen van a világban, és ez is elvezethet a csirkefarhátra kecsesen rámutató kis kacsóig.

És Putyin ánusza is jelen van a világban, és ez is elvezethet annak fényesre nyalásához.

És az oroszokat az imaginációjában Magyarországról kiűző is jelen van a világban, és ez is elvezethet a kazahsztáni véres diktatúra és az orosz megszállás lelkes támogatásához.

És baromi sok dolog van még jelen a világban, ami minden reményem szerint elvezethet minden idők egyik legmocskosabb magyarországi hatalmának jól kiérdemelt bukásához.

És jól kiérdemelt bukottak is jelen vannak a világban, és ez is elvezethet az őket megillető cellákig.

Csakhogy az általam említettekről – úgy tűnik – egyre nagyobb a konszenzus, vagyis nincs “egy nagyon nagy vita”.

A HÜLYESÉG DIADALA

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2022.01.14.


„Az amerikai legfelsőbb bíróság leállította azt a programot, amely előírta volna a 100 fősnél nagyobb amerikai vállalatok dolgozóinak, hogy vagy oltassák be magukat, vagy rendszeresen teszteljék magukat és hordjanak maszkot a munkahelyükön. A döntés komoly politikai pofon Joe Biden kormányának, az oltási előírás ugyanis fontos pontja volt Biden koronavírus elleni stratégiájának. A konzervatív többségű testület 6-3 arányban szavazta le a kötelező oltási programot.” 
(kiemelés tőlem)

Működik a politika, a konzervativizmus és a demokrácia. Így együtt. Az emberiség legkártékonyabb képződményei egyenként is elég borzalmasak, ha összeadódnak, az tömeghalálhoz vezet.

Nem hiszem, hogy ki kell fejtenem, miért hozta ezt a döntést az a néhány iszonyatosan buta ember.

Remélem, azt sem kell magyaráznom, miért nincs helye semmiféle világnézetnek akkor, ha milliók életének megóvásáról van szó. Mint ahogyan talán azt sem, miért tartom förtelmesnek a „politikát” kiváltképpen abban az esetben, amikor az dönt a szakemberek helyett. Akik a vakcina megjelenésének másnapján világossá tették, ezt az oltást kötelezővé kell tenni, másképp a vírus tarolni fog – ez nem „demokratikus döntés” kérdése, az emberiség túl hülye ahhoz, hogy a „véleményét” hagyhassuk érvényesülni...

HUMAN RIGHTS WATCH: AZ ORBÁN-KORMÁNY FOLYTATTA, AHOL ABBAHAGYTA - KIJÖTT AZ EMBERI JOGI SZERVEZET 2021-ES ORSZÁGJELENTÉSE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2022.01.14.


Semmilyen előrelépést nem tapasztal a magyar kormány jogállami teljesítménye ügyében a Human Rights Watch. A nemzetközi civil szervezet éves országjelentéséből az tűnik ki, hogy az összes vizsgált területen 2021-ben is az ment tovább, mint korábban, azaz folytatódtak a támadások a jogállam és a demokratikus intézmények ellen. A hatalom meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt válsághelyzetet, ily módon változatlanul rendeletekkel irányíthatja az országot, amibe beletartozik, hogy korlátozhatja a gyülekezés és a tájékozódás jogát. Emellett továbbra is célkeresztben vannak a nemi kisebbségek, zajlik a független sajtó zaklatása, érvényesül a hátrányos megkülönböztetés a romákkal szemben, szorulnak vissza a nők jogai. Szinte lehetetlen menedékjogot kapni
.

Ami az egyes részterületeket illeti, a jogállamiság ügyében az országértékelés emlékeztet, hogy a pandémiára hivatkozva az Orbán-kabinet felfüggesztheti az Országgyűlés által hozott törvényeket, eltérhet a jogszabályoktól, különleges intézkedéseket hozhat. 2020 márciusa óta 250 ilyen döntés született, és nem csak a Covid–19-járvány miatt. Ráadásul ez a helyzet addig maradhat fenn, amíg a Fidesz jónak látja, mert fél évenként prolongálhatja kivételezett jogkörét. 

Az Orbán-kormány továbbra is a zaklatja a független médiát, elnyomja a szólásszabadságot. A legtöbb orgánum így vagy úgy, de a kormány ellenőrzése alatt áll, és ennek vérfagyasztó hatása lett az elfogulatlan újságírásra. Az Alkotmánybíróság helyben hagyta, hogy a Klubrádiótól elvették a frekvenciáját. Több kritikus újságírót is lehallgattak a Pegasusszal. 

Nem jobbak az állapotok a tudományban és az oktatásban sem. Az egyetemeket magánalapokba viszik ki, az irányító testületek hatalomhű emberekből állnak, a nyilvánosság nem nézhet utána, hogy miként működnek ezek az alapítványok.

Ahhoz, hogy a pandémiának Magyarországon ennyi halottja van, alighanem hozzájárult, hogy ily mértékben lepusztult az egészségügy.

Már olyan alapvető dolgok is hiányoznak, mint a szappan és a fertőtlenítő. Ennélfogva – állítja a HRW – az EU-n belül Magyarországon volt a legmagasabb az áldozatok aránya 2020 januárja és 2021 szeptembere között...

160 EZER FORINT EGY TANÁR ALAPFIZETÉSE AZ ORSZÁG EGYIK LEGJOBB GIMNÁZIUMÁBAN

444.HU
Szerző: PÁSZTOR TAMARA
2022.01.14.


„Sokáig azt gondoltam, hogy nem szeretnék a fizetésemről beszélni”
- kezdi Facebook-posztját Varga Sára, aki az egyik legjobb fővárosi gimnáziumban, az Eötvös József Gimnáziumban tanít. Mégis úgy érezte, fontos írnia a pedagógusbérekről.

A posztban leírja:

negyedik tanévében, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus életpályamodellben gyakornoki szintet meghaladva jelenleg 178.193 forint a nettó fizetése.

Ez ráadásul a szakmai ágazati pótlékkal kiegészült fizetését jelenti, mert az alapfizetése nagyjából 160 ezer forint. Februárban az újabb pótlékemelés miatt már 207 ezer forint lesz a nettó fizetése, de, ahogy írja:

Nem a fizetésem nő tehát, hanem a pótlékom. A pedagógusbéreket még mindig, most, a minimálbér emelése után is a 2014-es minimálbérhez kötik.”...

AHOL A KÓRHÁZ SORSA ELDÖNTHETI A VÁLASZTÁST

24.HU
Szerző: MOLNÁR ZOLTÁN
2022.01.14.


Az áprilisi választásra is hatással lehet a Veszprém megyei 3-as körzetben, hogy az utóbbi években, hónapokban többször került a címlapokra az ajkai Magyar Imre Kórház. A térség politikai térképét egy hasonló ügy egyszer már átrajzolta, a tapolcai kórház átszervezése miatt a Fidesz helyben jelentősen meggyengült. Az ajkai intézmény története megmutatja, mik a magyar egészségügy Achilles-sarkai: elöregedő műszerek, elfogyó és bérfeszültségben élő dolgozók és a minderre rátelepülő Covid-világjárvány. A kórház életére is rálátó forrásokkal jártuk körbe Veszprém megye egyik legfontosabb egészségügyi intézményének ügyét. Igaz az, hogy egy város onnantól város, hogy meg lehet születni és meg lehet halni benne?

BOKROS AZ ÁRAK BEFAGYASZTÁSÁRÓL: A FIDESZ SZIDJA A SZOCIALISTA RENDSZERT, DE MÓDSZEREIT MÁSOLJA, EZ IS AZ ŐRÜLET KATEGÓRIÁJA

KLUBRÁDIÓ
Riporter: PÁLINKÁS-SZŰCS RÓBERT
2022.01.14.


Bokros Lajos szerint az árstoppal – amely a szocialista gazdaságpolitika alappillére – csak azt éri el a kormány, hogy az infláció más termékeknél jelentkezik, a befagyasztott árú termékek eltűnnek a piacról, hiánygazdaság áll be.

Orbán Viktor szerdán bejelentette az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árak maximálását. Egy nappal később a kormányinfón az is kiderült, hogy az üzleteknek a saját októberi áraikhoz kell visszatérniük, és biztosítaniuk kell az akkori készletet is. Kompenzáció nem lesz. A hat korábban bejelentett termék mellett a csirkefarhátra is vonatkozik.

Bokros Lajos közgazdász, a Horn-kormány második pénzügyminisztere a Klubrádióban azt mondta az árak befagyasztásával kapcsolatban: "Ha hőség van egy szobában, két dolgot tehet az ember, bekapcsolja a légkondit, vagy kinyitja az ablakokat és szellőztet. De attól, hogy összetöri a hőmérőt még nem lesz hidegebb. A kormány pedig pontosan ezt teszi." Szerinte az árstoppal  – amely a szocialista gazdaságpolitika alappillére – csak azt érik el, hogy az infláció más termékeknél jelentkezik, ezek árának emelésével igyekeznek a kereskedők kompenzálni veszteségeiket, a befagyasztott áru termékek eltűnnek a kínálatból, tehát hiánygazdaság áll be újra. Az árak befagyasztását azért is tartja feleslegesnek a közgazdász, mert az mindig a jómódúakat támogatja, és sohasem a szegényeket.

Bokros arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz mindig hangosan szidja a szocialista rendszert, most pedig e rendszer legfontosabb eszközét, az árrögzítést alkalmazza. Nagyon közel került az az állapot, hogy "Szlovákiába és Romániába járunk át lisztért és cukorért".

"Abban az országban, ahol 6 százalékos a gazdasági növekedés, 7 százalékot meghaladó az infláció, felesleges volt 8 százalékos államháztartási hiányt létrehozni" – ismételte meg. Hozzátette, hogy az állami túlköltésekkel igyekszik a kormány fűteni a gazdaságot, amely már amúgy is gyorsan növekszik, de az anyag-, a szerszám-, és a munkaerőhiány miatt nincs miből. Ebből kizárólag infláció keletkezik. Ilyenkor Bokros szerint inflációs gazdaságpolitikát kell folytatni. Hat százalékos gazdaságnövekedés mellett a többletet kell megőrizni. Ez az anticiklikus gazdaságpolitika. Ez az, amit a Fidesz a jelek szerint nem ismer. "A kormány minden intézkedése az őrület kategóriájába tartozik."

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

ORBÁN VESZÍTHET – MONDJÁK AZOK, AKIKNEK TÖBBNYIRE BEJÖTTEK A TAVALYI PROGNÓZISAIK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.01.14.


Orbán Viktor választási vereségét – ám ennek ellenére, a hatalmon maradását – vetíti előre az Európai Külkapcsolatok Tanácsának minap nyilvánosságra hozott, a magyar sajtón is végigfutott idei prognózisa. De vajon higgyünk-e vagy sem az előrejelzésnek? Támpontot a prognózis komolyságának megállapításához egy módon talán kaphatunk: ha megnézzük, mi jött be a Tanács korábbi előrejelzéseiből. Egyet előre elárulunk: a 2021-re Magyarországgal kapcsolatban mondottak többé-kevésbé megvalósultak.


Habár a szerzők – Mark Leonard, brit politológus és író, valamint Jeremy Shapiro, korábbi amerikai külügyminiszter-helyettesi különleges tanácsadó – önmaguk egy évvel korábbi teljesítményét (nem kis iróniával) a tízes skálán nyolcasra értékelték. Mi azonban úgy gondoltuk, inkább magunk is megvizsgáljuk, hogy a 2021-es év elején, az arra az esztendőre közzétett 10 + 1 (bónusz) előrejelzésükből mi és hogyan vált valóra...

NÉMETH SZILÁRD ÖRÜLT AZ ÁRSTOPNAK, MAJD LAZACOT SÜTÖTT GARNÉLÁVAL – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: huppa.hu
2022.01.14.


Csak a gyerekek kedvéért…


Két órával korában arról posztolt, hogy hat terméknél is élelmiszerár-stopot vezet be.

A magyar helyett jöhet a brazil csirkemell

Raskó György agrárközgazdász szerint a jobb minőségű magyar áru külföldre mehet, a helyére pedig jöhet az olcsó importáru.

65 millió forintból szervez Gödöllőn fesztivált Áder János alapítványa

A köztársasági elnök alapítványa 2022. május 27-29. között rendezi meg a Gödöllői Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált. Ennek keretében zajlik majd a Nemzetközi Természetfilm és Környezetvédelmi Filmszemle, valamint a Kárpát-medence Természeti Értékei Filmszemle is.

Áder János történelmi látogatása Ghánában

A rendszerváltás óta sem Ghánában, sem Kenyában nem járt magyar államfő.

“Van a kezünkben egy aduász”

Orbán a rádióban. (Frissül.)

Orbán Viktor: A kórházi kapacitásaink fantasztikusak

Blikk: Feleslegesnek tartotta a röntgent az orvos: elküldték a kórházból a törött combú kisbabát (link)

Halálos iramban romlik az egészségügy

“Más országok a járvány első két hulláma utána alaposan kielemezték a helyzetet és a tapasztalatok alapján rengeteget változtattak az egészségügyi ellátórendszer, járványügy szervezetén, irányításán. Mi viszont nem gyűjtünk adatokat, nem elemezzük a tapasztalatokat, nem beszélünk a hibákról. Még az Operatív Törzs tanácskozásainak jegyzőkönyveit is tíz évre titkosították, ahelyett, hogy kiértékelték és elemezték volna a döntéseik következményeit, majd ezek alapján megfelelő változásokat léptettek volna életbe.”

Meghökkentő tények a kormányzati válságkezelésről

A tőkeerős vállalatok kaptak pénzt, ahogy a válság előtt is.

Olyan műsort vágott le két Fidesz-alapító az M1-en, hogy mind a tíz ujjunkról lenyaltuk a narancslekvárt

Lánczi Tamás már tényleg minden volt már a NER-ben, csak műsorvezető nem, és nem véletlenül hagyta ezt a végére.

Beigazolódott: előnyben részesülnek a kormányinfón a kormánypárti médiumok és újságírók

A telex alaposan végignézte az összes 2021-es kormányinfót, és feljegyezték, hogy az eseményt vezető politikusok milyen sorrendben szólították fel a jelen lévő újságírókat.

Az MTA tagjaiból létrejött civil kör is tiltakozik az Árpád-kori kiállítás einstandolása ellen

A Stádium 28 Kör támogatásáról biztosítja a vállalhatatlannak tartott változtatások miatt a projektből való kilépésükkel tiltakozó szakembereket.

Még itt:

Itt az újabb ORÖ-s hangfelvétel

„Ti fogjátok megmenteni a Fideszt!”

Különös figurákkal vág új üzletbe Pintér Sándor volt államtitkára

A történetben NAV-razziában érintett is szerepel, a szálak pedig Genftől Csengersimáig vezetnek.

Borotvaélen táncol Boris Johnson
    
Mikor is találkozott Orbánnal…?


FALUS ANDRÁS: NEM ÁRT A NEGYEDIK OLTÁS

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2022.01.14.


Megpróbáltuk kideríteni, hogy kapnak-e az orvosok szakmai iránymutatást arról, hogy kinek javasolják és kinek nem a negyedik vakcina felvételét. Valamint azt is, hogy kit milyen vakcinákra mivel oltsanak negyedikként.


Bárki kaphat negyedik oltást, miután konzultált az orvosával – jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón. A kabinet további döntéseit ismertetve beszélt arról is, hogy hét napra csökken a fertőzöttek karanténideje, de ha van negatív tesztjük, akkor már öt nap után is szabadulhatnak. Változik a védettségi igazolványok szerepe is, február 15-től már csak az oltottság bizonyítására szolgálnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti: már nem lesznek érvényesek azok a kártyák, amiket olyanoknak adtak ki, akik átestek a betegségen. A megfelelő oltottság definíciója is változik február középétől: attól kezdve csak az számít védettnek, akinek van már három oltása vagy két oltást kapott, de úgy, hogy a második beadása óta nem telt el több mint fél év. A védettségi igazolványok újraértelmezése nem jár okmánycserével: csak a kártyán található QR-kód tartalma fog megváltozni.

A negyedik oltásról meglehetősen hamar döntött a kormány, hiszen eddig nem sok országban tették ezt lehetővé. Elsőként Izrael kezdte el a negyedik oltás beadását a világon. Jelenleg a 60 év felettiek, az egészségügyi dolgozók és a gyenge immunitással rendelkezők vehetik fel az országban a negyedik, vagyis a második megerősítő oltást. A dél-amerikai országok közül elsőként Chilében hétfőn kezdték meg az újabb, negyedik koronavírus-vakcina beadását, amelyet elsősorban a gyengébb immunrendszerű emberek vehetnek majd fel...

FARHÁTKORMÁNY

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2022.01.14.


Elvtársak, elvtársak, de hol marad a csirkefarhát, a farhát kimaradt, nyüszíthetett föl valaki a propaganda-minisztériumban csütörtökön reggel, amikor állították össze a sorvezetőt Gulyás miniszternek a kormányinfóra. Ez az az aktus és alkalom, mint tudvalévő, amelyen Gulyás miniszter előadja azon ötletek halmazát, amelyeket szavazatmaximalizálási szempontból a legjobbnak tartanak, aztán később majd rendeletbe foglalnak. Ezt nevezik kormányzásnak, voltaképp az orrunk előtt kormányoznak a fiúk, toldozgatják a rendszerüket, hogy szét ne essen egészen, de már meglehetősen inog.

Szerdán Orbán nagy hangon bejelentette, úgy szándékszik letörni a vágtató inflációt az élelmiszerek frontján (vö: harc és ötéves terv), hogy hat élelmi cikk árát hatóságilag megszabja. De, hogy mért ez a hat (olaj, tej, csirkemell, disznócomb, cukor és finomliszt), és mért a tavaly októberi a vágyott és mérvadó ár, azt senki nem tudja. Valószínűleg még Orbán maga sem. Ez olyan közgazdasági nonszensz, ami tankönyvbe illene elrettentő példának, és innentől fogva egészen az abszurditásig facsarhatjuk a gőzös, szavazatszerzési ideát. Azaz, Orbán orrára koppinthatunk, mért nem egy 1985-ös árszintet lőtt be, vagy mért nem jelentette ki, hogy a kenyér mostantól háromhatvan.

Ilyen alapon azt is megtehette volna, sőt, mondhatná azt is, a krumplileves legyen krumplileves, és kacsinthatott volna Kádár apánk módján. De ne legyünk telhetetlenek. A hat élelmi cikk, amelyeknek hatósági ára lesz, semmit nem jelent. A nagymamáknak jobb lett volna a rétesliszt árát megszabni, mert a finomból sütni nem tudnak a kisonokának, és máris fejre áll a kifestőkönyvbe illő családi idill. De, hogy csirkemell és disznócomb, ez is delikát. És most visszatérünk a csütörtök reggelre, amikor Gulyás miniszter megkapta a kis eszmei motyóját a kormányinfóra, és valaki még átfutotta a papírokat, úgy látszik, akadt egy ember, akinek vannak emlékei a való világról.

Ekkor történhetett, amit indításként leföstöttem, hogy kerüljön bele a farhát is a listába, mert és ugyanis a való világból úgy rémlett a szakértőnek, hogy a nyugdíjasok nem tömik két pofára a csirkemellet, és beugrott a csinovnyiknak, hogy ez a réteg leginkább farháttal tartja életben magát. Kerüljön a listára, döntöttek, az is pár százezer szavazat, de jobbat mondok, még több szavazatot lehetne szerezni a csirkeláb hatósági árával, mert mostanában már nem a farhát, hanem ez a nyugdíjasok eledele. És még számtalan ötletem volna, amivel a népszerűséget hajhászni lehetne, azonban ez az egész annyira tragikusan röhejes, és annyira jellemző, hogy megér egy másik szemszöget is...