Szerző: NAGY KÁROLY
2022.01.11.
Magyarországon december 15. óta van lehetőség az 5-11 éves korosztály védőoltására. A napokban kapják meg az elsőként oltott gyermekek a védőoltási sorozat második dózisát. Így ők január vége felé számítanak majd teljesen védettnek, de a súlyos szövődmények ellen már most is védettnek tekinthetők...
"A gyermekek fokozott érintettsége már a delta hullám esetén is nyilvánvaló volt, azonban nagyon közeleg az omikron berobbanása"
- mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke a Portfolio megkeresésére. „Minél hamarabb, minél szélesebb körben, a házi gyermekorvosoknál és az oltópontokon is biztosítani kell a gyermekek védőoltását, mert az omikron hullám alatt a várható nagyszámú megbetegedések miatt egyre több gyerek lesz beteg, kerül majd kórházba, akár intenzív osztályra is. Akkor már sokkal nehezebb lesz az oltási programot kivitelezni” – mondta a szakember, kiemelve:
AMERIKAI TAPASZTALAT, HOGY MINDEN KORÁBBI REKORDOT MEGDÖNT AZ OMIKRON MIATT KÓRHÁZBA KERÜLŐ GYERMEKEK SZÁMA.
Havasi Katalin megemlítette azt is, hogy a gyermekek oltásával kapcsolatban vegyesek a tapasztalataik. A decemberben kapott oltóanyagokat mind felhasználták, de az oltási hajlandóságban rendkívül nagy földrajzi és kulturális különbségek észlelhetők...