Szerző: VÁRHEGYI ÉVA
2022.12.22.
Az Orbán-rezsim ezeregy éjszakán messze túlnyúló mesefolyamának emblematikus pillanata volt, amikor 2012 nyarán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a válságos helyzetbe juttatott országot egy könnyed mozdulattal áthelyezte a tündérmesék birodalmába. A CNN kérdésére, hogy vajon tévednek-e azok, akik szerint Magyarország gazdasági katasztrófa felé halad, kijelentette: „Teljes mértékben. Ez képtelenség. Ez képtelenség. A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz.”
Mondta ezt akkor, amikor már jól látható volt a 2010-től folytatott „szabadságharc”, a befektetőket elriasztó, a jogbiztonságot súlyosan csorbító, diszkriminatív politika kudarca. A recesszióba süllyedt ország addigra Európa sereghajtójává vált: nálunk zsugorodott legjobban a gazdaság, miközben gyengült a forint és erősödött az infláció.
A magyar „tündérmese” később sem igazolódott be, amikor Matolcsy György már a jegybankelnöki székből jobbíthatta országát. A kamatcsökkentések önértékké vált folyama és a parttalanná terebélyesedett, „unortodox” monetáris politika gyorsan erodálta a jegybank hitelességét, tovább rongálva a már „bóvli” adóskategóriába sorolt magyar állam iránti bizalmat. A vezetői által szépnek felfestett országot a befektetők térségünk egyik legkockázatosabb gazdaságának minősítették, miközben a versenyképességével is hátul kullogott a mezőnyben. Ám Matolcsy hitét saját meséjében még a forint gyengülésének vészjelzése sem ingatta meg: rendíthetetlen ólomkatonaként állt a süllyedő papírhajón.
Egyensúly és növekedés címmel 2015-ben kiadott „mesekönyvében” az Orbán-éra gazdasági éceszgébere nem kevesebbet állított, mint hogy az előző négy évben folytatott gazdaságpolitika a megelőző száz év (!) gazdaságtörténetének „kivételes sikere” volt. Mindezt Matolcsy csodafegyverével, az „új közteherviseléssel” érték el: azzal, hogy a magas jövedelműek adóterhét a főleg a szegényeket sújtó áfa-emelés és az ágazati különadók rovására mérsékelték. A nagy mesemondót láthatóan nem zavarta, hogy a hitelminősítők éppen a „magyar modell” installálásának idején, 2011/2012 fordulóján vonták meg országunktól a befektetésre ajánlott minősítést, s baljóslatú értékítéletükön csak 2016 végén változtattak.
A felzárkózás sztorija sem tudott mindmáig kilépni a mesék birodalmából. A nagy álmodozó Matolcsy 2016-ban állt elő azzal, hogy 25 év alatt sikerülhet felzárkózni Ausztriához, majd Orbán Viktor is csatlakozott hozzá, ő még az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé is föl kívánta emelni országunkat. A papír persze sok mindent kibír, a valóságban azonban a nagyszabású tervhez legalább arra volna szükség, hogy Magyarország gazdasága negyedszázadon keresztül évi 2,5 százalékponttal gyorsabban növekedjen nyugati szomszédjánál, aminek még az elméleti valószínűsége is csekély. Az esélyt ráadásul tovább rontja, hogy vezetőink a „termelő tőke” felsőbbrendűségét hirdető, „munkaalapú” gazdaság meséjével ámítják magukat ahelyett, hogy a XXI. század sikeres országainak a tudásra alapozott gyakorlatából merítenének példát. Így az a célkitűzés is a vágyálmok világában marad, hogy Magyarország 2030-ra az öt legversenyképesebb gazdaság egyike legyen.
Mesébe illő az a sztori is, mely szerint a magyar gazdaság 2013 utáni meglódulása a kormány és a jegybank kiemelkedően jó politikájának köszönhető. A valóság az, hogy a 2013–2019 között elért, évi 4 százalék körüli átlagos növekedési ütem legalább fele részben a GDP évi 4-5 százalékára rúgó uniós pénzbeáramlásnak volt köszönhető; nélküle a magyar gazdaság bővülése nem haladhatta volna meg az uniós átlagot. A felzárkózási versenyben még a kimagasló uniós támogatás mellett is csak gyenge-közepes eredményt ért el országunk. A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP alapján Magyarország az uniós átlag 69 százalékáról a 74-re jutott el, vagyis 5 százalékponttal lépett előre 2013–2019 között, míg a három balti állam és Csehország 7–9, Románia pedig 14 százalékponttal ugrott előrébb...
Mondta ezt akkor, amikor már jól látható volt a 2010-től folytatott „szabadságharc”, a befektetőket elriasztó, a jogbiztonságot súlyosan csorbító, diszkriminatív politika kudarca. A recesszióba süllyedt ország addigra Európa sereghajtójává vált: nálunk zsugorodott legjobban a gazdaság, miközben gyengült a forint és erősödött az infláció.
A magyar „tündérmese” később sem igazolódott be, amikor Matolcsy György már a jegybankelnöki székből jobbíthatta országát. A kamatcsökkentések önértékké vált folyama és a parttalanná terebélyesedett, „unortodox” monetáris politika gyorsan erodálta a jegybank hitelességét, tovább rongálva a már „bóvli” adóskategóriába sorolt magyar állam iránti bizalmat. A vezetői által szépnek felfestett országot a befektetők térségünk egyik legkockázatosabb gazdaságának minősítették, miközben a versenyképességével is hátul kullogott a mezőnyben. Ám Matolcsy hitét saját meséjében még a forint gyengülésének vészjelzése sem ingatta meg: rendíthetetlen ólomkatonaként állt a süllyedő papírhajón.
Egyensúly és növekedés címmel 2015-ben kiadott „mesekönyvében” az Orbán-éra gazdasági éceszgébere nem kevesebbet állított, mint hogy az előző négy évben folytatott gazdaságpolitika a megelőző száz év (!) gazdaságtörténetének „kivételes sikere” volt. Mindezt Matolcsy csodafegyverével, az „új közteherviseléssel” érték el: azzal, hogy a magas jövedelműek adóterhét a főleg a szegényeket sújtó áfa-emelés és az ágazati különadók rovására mérsékelték. A nagy mesemondót láthatóan nem zavarta, hogy a hitelminősítők éppen a „magyar modell” installálásának idején, 2011/2012 fordulóján vonták meg országunktól a befektetésre ajánlott minősítést, s baljóslatú értékítéletükön csak 2016 végén változtattak.
A felzárkózás sztorija sem tudott mindmáig kilépni a mesék birodalmából. A nagy álmodozó Matolcsy 2016-ban állt elő azzal, hogy 25 év alatt sikerülhet felzárkózni Ausztriához, majd Orbán Viktor is csatlakozott hozzá, ő még az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé is föl kívánta emelni országunkat. A papír persze sok mindent kibír, a valóságban azonban a nagyszabású tervhez legalább arra volna szükség, hogy Magyarország gazdasága negyedszázadon keresztül évi 2,5 százalékponttal gyorsabban növekedjen nyugati szomszédjánál, aminek még az elméleti valószínűsége is csekély. Az esélyt ráadásul tovább rontja, hogy vezetőink a „termelő tőke” felsőbbrendűségét hirdető, „munkaalapú” gazdaság meséjével ámítják magukat ahelyett, hogy a XXI. század sikeres országainak a tudásra alapozott gyakorlatából merítenének példát. Így az a célkitűzés is a vágyálmok világában marad, hogy Magyarország 2030-ra az öt legversenyképesebb gazdaság egyike legyen.
Mesébe illő az a sztori is, mely szerint a magyar gazdaság 2013 utáni meglódulása a kormány és a jegybank kiemelkedően jó politikájának köszönhető. A valóság az, hogy a 2013–2019 között elért, évi 4 százalék körüli átlagos növekedési ütem legalább fele részben a GDP évi 4-5 százalékára rúgó uniós pénzbeáramlásnak volt köszönhető; nélküle a magyar gazdaság bővülése nem haladhatta volna meg az uniós átlagot. A felzárkózási versenyben még a kimagasló uniós támogatás mellett is csak gyenge-közepes eredményt ért el országunk. A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP alapján Magyarország az uniós átlag 69 százalékáról a 74-re jutott el, vagyis 5 százalékponttal lépett előre 2013–2019 között, míg a három balti állam és Csehország 7–9, Románia pedig 14 százalékponttal ugrott előrébb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.