Szerző: SZELE TAMÁS
2022.12.23.
A tavalyi és tavalyelőtti évek meghatározó élménye a világjárvány volt, az idei évé kétségbevonhatatlanul az Ukrajna elleni orosz invázió. Amit – épp úgy, mint a világjárványt – Európa lakosságának nagy része csak annyiban fog fel, hogy az számára kellemetlenségeket okoz vagy okozhat. Nagy tanulsága az idei évnek, hogy az emberek, de főként a politikusok többsége számára sokkal fontosabb a tulajdon véleménye és világképe, mint bármilyen tény, és mérhetetlenül zokon veszi, ha akár a legkisebb kényelmetlenséget is el kell szenvednie.
A világjárvány idején a legtöbbünk nem rajongott a lezárásokért, kijárási tilalomért, maszkviseletért – kényelmetlen is volt, szentigaz, de a maszkot nem szeretni kellett, hanem viselni, a tilalmakat sem kedvelni kellett, hanem elviselni. Mivel a járványnak még nincs teljesen vége, sőt, Kínából igen rossz hírek érkeznek, korai volna megvonni a mérlegét, de egyelőre azt mondhatjuk, hogy Európát „csak” közepesen sújtotta – főként a szigorú zárlatok és az oltások miatt nem lett nagyobb baj. Az teljesen érthető, hogy az intézkedések idején munkába vagy bevásárlásba indulva morgott az ember, mikor felvette a maszkot, hiszen nem volt kellemes viselet. De a legtöbben felvettük. Viszont Európa-szerte sokan a leghajmeresztőbb összeesküvés-elméletekkel álltak elő mérgező vakcinákról, oltással beadott chipekről, fertőző maszkokról. Ők máig hisznek azokban a hazugságokban, amiket annak idején azért hittek el – sőt, részben ők maguk találták ki, a propaganda-híroldalak hazugságait tovább tódítva – mert kényelmetlennek találták a maszkot, a zárlatot.
Fiat iustitia, pereat mundus, mondta a latin közmondás, „Legyen igazság, ha összedől is a világ”. Ma fordítva szólna sokaknak: „Pereat iustitia, fiat mundus”, „Vesszen az igazság, csak a világunk maradjon meg” – és ezen a világon a megszokott, kényelmes életüket, világképüket értik sokan, amiért a tényeket is érdemes feláldozni.
Hogyan kapcsolódik ez a háborúhoz?
Úgy, hogy a háború is kényelmetlenségeket okoz. Egyelőre az Unió területén akkorákat nem, mint sokan gondolták, nem fagyunk meg, nem halunk éhen, az élelmiszer és az energia kegyetlenül drágul, de annak inflációja már az orosz támadás előtt meglódult (tehát nem az okozta, és főleg nem a szankciók), de azért érezzük a hatásait, és a háborús aggodalom ugyanúgy rátelepszik az ünnepeinkre, mint korábban a járványtól való félelem.
És ha lehetett tagadni annak idején a vírust, miért ne lehetne tagadni a háborút? Vagy felhasználni mindenféle propagandára, ahogyan a világjárványt?
Aki az egyiket túlélte, mert szerencséje volt, most hittel hiszi, hogy a másik sem veszélyes, nyugodtan forgolódhat az ostoba elméletek uszályában, örvényeiben, adhat hitelt szélhámos politikusoknak és más csalóknak. Ez a politika hibája is: ha olyan játéknak tekintik a hetvenhét éve békében élő európai társadalmak, ami csakis a rendszeres választási győzelmekről szól, akkor ne csodálkozzunk, ha a művelői mindent adnak a győzelmükért, akár az igazságot is. Európa keleti felén inkább igaz ez, mint a nyugatin, de valamennyire mindenhol érvényes: el kéne gondolkodnunk azon, miért alakulhatott így a helyzet.
A vírus és a háború között viszont van egy nagy különbség.
A vírus arctalan, személytelen jelenség, végső soron természeti csapás volt, amit vagy elkapott az ember, vagy nem, és ha elkapta, akkor is kigyógyulhatott belőle. Az már egyéni döntés kérdése volt, hogy kerüli-e az ember az oltást, orvost, kórházat: ha megtette, romlottak az esélyei. A háború nem ilyen. A háború egy emberek által tudatosan tervezett folyamat, kifejezetten pusztító, gyilkos célja van, és egy járványnál ezerszer hatékonyabban öl: egy frontvonalba, kereszttűzbe, bombázás célkeresztjébe került civilnek töredék százaléknyi esélye van a túlélésre még a járványban megbetegedettekhez képest is.
Tavaly év végén a vírustól tartottunk, idén év végén egy kiterjedő háborútól. Rossz helyen élünk mostanság mi, európaiak, túl közel ehhez a tűzhöz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.