HOGYAN LÉGY SIKERES?

QUBIT
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2022.12.11.

„Aki ekkoriban, huszonhárom esztendős korában nem halt meg, huszonnégy éves fővel nem fulladt a vízbe, és akit huszonöt éves korában nem öltek meg, az adjon hálát az Istennek a csodáért” – jellemezte az orosz író, Valerij Brjuszov az embert évezredeken keresztül körülvevő világot 1908-as regényében, a Tüzes angyalban. Ilyen körülmények között legfeljebb a társak kínáltak némi biztonságot és kevéske örömet, cserébe azért, hogy valaki elfogadta a számára kijelölt helyet. Ám az elmúlt századok politikai, gazdasági, kulturális és technikai forradalmai alapvetően átalakították a világot. Az élet lassacskán kellemesebb lett, és egyre több minden szolgálta az ember kényelmét. Sőt, szemben a korábbi időkkel, amikor a kiemelkedés a szülők státuszán múlt, a forradalmak mindenkinek teret nyitottak. Az élet fokozatosan olyan versennyé vált, ahol bárki rajthoz állhatott, és a mindenkire kötelező szabályok mellett a kiemelkedést az „életversenyben” elért helyezés határozta meg.

A forradalmak nyomán elindult a termékek, a gondolatok és az emberek szabadabb áramlása, ami megnyitotta a korábban egymástól elszigetelten élő kis közösségek zárt világát. A kapitalizmus intézményei – a pénz, a piac, a magántulajdon, valamint a cserét és a rendet biztosító törvények – dinamikus és hatékonyan működő rendszerré fűzték össze a távoli közösségeket. Az egymást jól ismerők közötti kapcsolatot sokáig a kölcsönösség ösztöne és a partnerek reputációjának emléke vezérelte. A kapcsolatok egyre távolabbra terjedtek ki, és az embert egyre gazdagabb tárgyi világ vette körül. Mindennapi tapasztalattá vált, hogy ahhoz, amire szükségünk van és ami örömtelivé teszi életüket, csere útján juthatunk hozzá. A csere útján megszerezhető dolgok mennyisége pedig a siker mércéjévé is vált.

A születésünktől a halálunkig tartó adok-kapok játék azonban nem csak a pénzről és materiális javakról szól. Épp így, cserebere keretében jutunk hozzá a tisztelethez, a barátsághoz, a megbecsüléshez, sőt még a simogatáshoz is. Ám ahhoz, hogy megkapjuk, amire vágyunk, nekünk is adnunk kell valamit, amire partnerünknek éppen szüksége van. Hamar megtanuljuk azonban, hogy van itt egy rejtett csapda. Azzal, hogy átnyújtottuk partnerünknek, amire vágyott, még nem lehetünk biztosak abban, hogy ő is betartja a megállapodást, és hozzájutunk-e, amire mi számítunk. A történelem hajnalán ez kevésbé jelentett problémát, hiszen cserepartnereink döntően közvetlen családtagjaink voltak. Őket ugyan készen kaptuk, de hozzájuk elszakíthatatlan kötelékek fűztek, így szinte már az anyatejjel magunkba szívjuk a mindenki egyért, egy mindenkiért szabályát...

A kis közösségekben már lazábbak voltak a személyes szálak, ezért az együttműködést stabilizáló és az önzés ösztöneit felülíró szabályok bevezetésére kényszerültünk. A faluban fontos lett a múltbeli viselkedés emlékein alapuló és a megbízhatóságot előre jelző reputáció. A személyre szóló szeretetet és figyelmet ugyan továbbra is a társakként számon tartott személyektől kapjuk, akiknek ugyanilyen valutával fizettünk, mégis egyre szélesebb lett a mindenkit körülvevő közösségi kapcsolati háló. Lassacskán az életünkhöz nélkülözhetetlen termékek és szolgáltatások túlnyomó részét döntően idegentől szereztük be, méghozzá pénzért vagy viszont-szolgáltatásért cserébe. Eközben mindennapos élményünk lett az a frusztráció, amit a csereügyleteket fenyegető potyautasok okoztak, akik a közösség stabilitását is veszélyeztették...

ITT OLVASHATÓ