TÓTH ISTVÁN JÁNOS: ORBÁN EBBEN AZ ELKÉPZELÉSÉBEN ADDIG FOG ELMENNI, AMÍG A VÁLASZTÓK TOLERÁLJÁK

MAGYAR NARANCS
Szerző: BAROTÁNYI ZOLTÁN
2022.11.03.

A jelenlegi magyar rezsim a haveri rendszerek közé tartozik, s mint ilyen, korántsem páratlan a világban. A NER égisze alatt létrejött céghálózat örökös növekedésre van ítélve, ha megáll a burjánzásban, az a halálát is jelenti – erről is beszélt nekünk a Korrupciókutató Központ Budapest vezetője.

Magyar Narancs: A magyar modell látszólagos magánya felveti a kérdést: a politikai gazdaságtan tényleg nem ismer hasonló rendszereket? Ha nem is Európában, de a világ más részein léteznek előképei?

Tóth István János: A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) nevezett magyar szisztéma nem ismeretlen a kutatók számára, megvannak az előképei is, a politikai gazdaságtan jól leírja őket. Ezek olyan rendszerek, amelyek többnyire Közép- és Dél-Amerikában, illetve Afrikában fordulnak elő nagyobb számban – Európában Magyarország a példa erre.

MN: Hová sorolható be a NER a korrupcióelméletek, tipológiák alapján?

TIJ: Amikor korrupcióról beszélünk, akkor a közgazdaságtan által régóta tárgyalt jelenségről szólunk – ebben a tekintetben úttörő jelentőségű volt Susan Rose-Ackerman, aki a hetvenes években megjelent könyvében már elemezte a korrupció jelenségét a politikai gazdaságtan szemüvegén át. A korrupció elterjedtsége persze országról országra eltérő mértékű: mondjuk Dániában vagy Hollandiában ritka, esetleges jelenség. A korrupció – corruptio – latin eredetű kifejezés, és megromlást, romlást, romlottságot, megrontást jelent. A közgazdasági definíciója azt a jelenséget írja le, ha valaki egy állami szervezetben vagy cégben betöltött pozícióját az arra vonatkozó előírások megszegésével magánhaszon szerzésére használja fel. Innen nézve ez mikroszintű jelenség: egyedi szereplőkről és közöttük zajló tranzakciókról van szó, amiből még nem lesz rendszerszintű viszony. Vannak olyan országok, ahol a korrupció rendszeresen előfordul, és mindig adódnak olyan szereplők, akik szokásszerűen korruptak – ebből már kialakulhat rendszerszintű korrupció. A közgazdász és politológus Mancur Olsonnak van egy, a westernekből ismerős példája: e szerint van a portyázó rabló, a roving bandit, és van a letelepedett, stationary rabló. Az előbbi mindig máshol rabol, állandóan vetélkedik a többi portyázó rablóval, kiszámíthatatlanul fosztogatja a társadalmat, anarchiát teremt. Az utóbbi letelepszik és rendszeresen, kiszámíthatóan szedi a sápot – de nem visz mindent. Biztonságot, kiszámíthatóságot nyújt a teljes anarchiát előidéző portyázó rablókkal szemben. A korrupt rendszerekben vannak olyan szereplők, akik letelepedett rablóként viselkednek. Elfoglalnak egy-egy pozíciót, és onnan sápot húznak, ráadásul ezt a pozíciót hosszú távra bebetonozzák, viszont eközben kiszámíthatók, bizonyos védelmet is nyújtanak azoknak, akik „lefizetik” őket. Innen már csak egy lépés, hogy eljussunk a rablóállam fogalmához.

MN: Ez, ha jól sejtem, már egy újabb szintje a korrupciónak is.

TIJ: Bizony, akkor már maga a politikai vezető kezd letelepedett rablóként viselkedni: a kóborló rablók vetélkedésével, illetve anarchiájával szemben kiszámíthatóságot kínál. Egyedül ő és az általa kijelöltek fognak sápot szedni a gazdasági szereplőktől, illetve a köztulajdonból, ezzel együtt biztonságot is nyújt, mert előre kialakított szabályok szerint, kiszámítható módon fog lenyúlni. Az irodalom ezt hívja kleptokrata államnak vagy rablóállamnak: a magyarországi NER-t ennek egy megvalósult formájának is lehet tekinteni. Amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy az autópályákat magánkoncesszióba adja NER-közeli „vállalkozóknak”, közöttük a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó cégeknek, akkor innen kezdve, aki jövőre autópálya-matricát fog venni, az voltaképpen egy sajátos NER-adót is fog fizetni. Ez már nem része a közösségi közgazdaságtan által leírt adózási alkotmánynak, amelynek értelmében mint állampolgár önkéntesen lemondok jövedelmem egy részéről, de a befizetett adóm fejében az államtól elvárom, hogy biztosítson nekem közjószágokat, szolgáltatásokat, szavatolja a személyi szabadságot, a közbiztonságot, a tulajdonjogok biztonságát. Egy rablóállamban viszont a politikai vezető képes arra, hogy járadékot, kvázi adót szedjen a társadalom tagjaitól saját magának – strómanjain keresztül –, vagy a hozzá politikailag lojális vállalkozóknak. Úgy tűnik, ez most megvalósul a NER-ben...

ITT OLVASHATÓ