Szerző: DANÓ ANNA
2022.11.16.
Bár a szakmai fórumokon Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár rendre elmondta, hogy „amiben nincs egyetértés, azzal nem megyünk a kormány elé”, kedden éjjel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes valamivel 11 óra után benyújtotta a parlamentnek az egészség átalakításról szóló törvénycsomagot. A Magyar Orvosi Kamara kedden délután közleményében jelezte: nem támogatja a törvénycsomag benyújtását.
A legújabb, a döntéshozók elé kerülő változatban a főváros mégis kimarad az ügyeleti rendszer átalakításából, minden más egyéb pontban megegyezik a tervezet szövege a lapunk által korábban ismertetett változattal.
Azaz a tartós ápolási feladatok, épületek és az ott dolgozók is átkerülnek a szociális ellátórendszerbe, továbbá átalakítják az alapellátást és az ügyeleti rendszert, valamint a szakrendelők és a városi kórházak szakmai integrációja is megtörténik, azaz megyei kórházak irányítása alá kerülnek, éppúgy, mint a védőnők.
A tervezettel módosítják az önkormányzati törvény az alapellátással összefüggő helyhatósági kötelezettségeivel kapcsolatos részeket. Például az egyes ellátásokat (pl. védőnői ellátás), illetve egyes ellátásokhoz kapcsolódó részfeladatokat (pl. alapellátási körzetek meghatározása) önkormányzati feladatkörből állami feladattá tesz. A jogszabály javaslat szerint jövő év júliusától – a főváros kivételével - az állami mentőszolgálat látja majd el az alapellátási ügyeletet. A feladatra a helyhatóságok nem köthetnek újabb szerződést, és a meglévők is 2024. januárjától hatályukat vesztik. (Az egészségügyi alapellátási ügyeletet jelenleg több mint 200 mikrovállalkozás és néhány nagyobb szolgáltató biztosítja. Ők most nyilván lehúzhatják a rolót.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.