2022. november 16., szerda

A MAGYAR “JOGÁLLAMBAN” AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG UTÓLAG AZT KIFOGÁSOLHATJA, HA NEM PAPÍROZTAK LE EGY TÖRVÉNYTELENSÉGET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.11.15.


Miközben Orbán, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, eltörölte a fékek és ellensúlyok rendszerét és felszámolta a jogállamot, az Európai Unióban trükkök százaival próbálja elhitetni azt a hazugságot, hogy Magyarország jogállam, a jogállam pillérét jelentő alkotmánybíróság 2017 óta most tartott először nyilvános határozathirdetést. Már azt hittük, nem is létezik. pedig az illiberális fasiszta Orbán-modell lényege az, hogy megtartja a demokrácia külső látszatát (kereteit), de belül a lényege önkényuralom.

Az alkotmánybíróság működése ennek megfelelő, az Orbán által összeállított testület az önkényuralmat szolgálja. Már az is egy vicc, hogy a törvénytelen és illegitim alaptörvénynek való megfelelést vizsgálja a testület, miközben magát az alaptörvényt kellene érvénytelenné nyilvánítania. De azon belül is egy bohózat, amit a taláros testület (csak nevében alkotmánybíróság) művel, miután nem akadályoz meg semmiféle törvénytelenséget, hanem évekkel később mond véleményt, aminek semmi jelentősége nincs, s ügyesen találnak egy jelentéktelenséget, a lényeget pedig megerősítik.

Demokráciákban, a liberális jogállamokban, a legfelsőbb alkotmányossági kontrollt végző bírói testületek nem három év alatt hoznak meg egy ítéletet, mint a magyar “alkotmánybíróság” az MTA ügyében, hanem azonnal, az ítéletét azonnal végre kell hajtani, s amíg nem született legfelsőbb szintű bírói döntés, addig a rendelkezést nem lehet végrehajtani. Csak minden jogorvoslat lezárulása után léphet érvénybe bármi. Ez a jogállam. Magyarországon az Orbán-rezsim bármit megtehet, az érvénybe is léphet, s évek múlva mond valamit az “alkotmánybíróság”, ami semmit nem jelent...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.