A KÖRNYEZETI KATASZTRÓFA MÁR ITT VAN, NEM A MEGFOGHATATLAN, TÁVOLI JÖVŐBEN

TELEX
Szerző: FEHÉR JÁNOS
2022.11.08.

Bár egyre több jele van a klímaváltozásnak, az emberiség még mindig nem érzi elég fenyegetőnek ahhoz, hogy drasztikus változásokat hozzon életmódjában. Garamszegi László, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója szerint a viselkedésünk játékelméleti modellekkel is leírható, és ha másért nem, gazdasági okokból lesz muszáj változtatnunk. A főigazgató egyébként a környezeti katasztrófák esetében inkább a megelőzés híve, de szerinte így is várhatóak új kórokozók vagy járványok. Igazgatóként nem a hangos véleménynyilvánításban és a lájkok gyűjtésében hisz, hanem a határozott szakmaiságban, ahogy azt az erdőrendelet esetében is nyilvánvalóvá tették.

Mostanában egymás után kellett szembesülnünk az olyan jelenségekkel, mint a járvány, illetve idén az aszály, ezekből mindenki felismerhette, hogy nagyon sok múlik azon, milyen a viszonyunk a környezeti rendszerekkel. Egy tavalyi publikációjukban azt írták a járvány kapcsán, de talán ez más környezeti problémáknál is igaz, hogy a társadalomban alapvető és sürgős viselkedés- és gondolkodásbeli változásra lenne szükség. Tényleg lehet változtatni ezeken a struktúrákon, amikor az emberek alapvetően önzően cselekszenek a mindennapokban?

A klímaváltozás problémájához való viszonyulásunkat egy evolúciós dilemma írja le: egyéni szinten áldozatokat kell hoznunk annak érdekében, hogy ez valamiféle hasznot hozzon a közösség számára a jövőben. A kollektív haszon az a környezeti katasztrófákkal szembeni védelem, ami csak úgy érhető el, ha a társadalom egésze egy bizonyos szintű forrást hajlandó beletenni egy közös kalapba, amiből aztán például egy hatékony klímavédelmi programot tud finanszírozni, vagy egy bizonyos szintű „zöld” vállalást teljesítünk együttesen, ami megakadályozza környezeti fenyegetettség eszkalálódását. Ez az úgynevezett kollektív rizikó szociális dilemma, amelyben nincs szabályozva, hogy az egyes résztvevőknek mennyivel kell hozzájárulniuk a közös cél eléréséhez. Viszont, ha a kitűzött közös szintet nem sikerül elérni, akkor a védelmi program univerzálisan bukik meg, aminek mindenki egyformán kárvallottja lesz.

Amikor a klímaváltozásról, vagy bármilyen ember által okozott környezeti hatásról gondolkodunk, akkor valójában azt mérlegeljük, hogy egyéni szinten mennyire mondunk le kényelmi dolgokról a jelenben annak érdekében, hogy a távoli vagy közeli jövőben ne szenvedjünk közösen egy drasztikus környezeti változás káros hatásaitól. Ez nemcsak globálisan, de lokálisan is fennálló dilemma, ha például azt vizsgáljuk, hogy egy tó körül megéri-e szállodákat építeni. Ha azt szeretnénk, hogy a beruházás hosszú távon is kifizetődő legyen, akkor az is fontos szempont, hogy a tó vízminősége stabil maradjon. Így a turizmusból befolyó profit egy részét érdemes lenne a szállodáknak a tó ökológiai védelmére fordítaniuk, és közös erővel gondoskodni a tó fennmaradásáról. Egy ilyen „zöld” adó befizetése fájdalmasnak tűnhet, de ha ezt az összeget az érdekeltek nem áldozzák be, akkor idővel az összes vállalkozás garantáltan megbukik...

ITT OLVASHATÓ 

LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN