Szerző: Rezeda
2022.11.16.
Országos kezdeményezést indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) „Fogadj örökbe egy keresztet!” címmel a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására. Cserepes a szánk, emiatt nem nevetünk, és azért sem, mert e hír első olvastakor valami egészen elemi erejű ordítás tört volna fel belőlünk, megérezve benne a morális mélypontot, a taknyos pátoszt és az üres szavakat, a felcicomázott lelki ürességet és mindazt a szellemi nyomort, amit ez a hír tartalmaz. Nem tegnapi, vártam, hogy valaki szól, hogy ezt azért nem kéne, egy útszéli kereszt nem állatkerti árva pingvin ugyanis.
Senki meg sem mukkant az ellenzék köreiből, liberális gondolkodók vagy írástudók sem emlegették, és ebből is kitetszik, Orbán azzal, hogy a kereszténységet bevette a hatalmi buliba, játszmába mint aduászt, olyat húzott, ami ellen senki szólni nem mer. Még mindig mindenkiben él az a hamisság, hogy valakinek a hite valami szent és felsőbbrendű dolog, holott csak magánügy. Úgy menekülnek a hit mögé, ahogyan a katonák húzódnak iskolák menedékébe, hogy oda senki nem lő, egy egész csoportot totemizálnak, aminek a legkiteljesedtebb hazugsága a keresztényüldözés, aminek már államtitkársága is van.
A KDNP-ben az a jó, hogy nevéhez méltóan abban a szövetségen, amellyel a Fidesszel együtt uralja hazánkat, a lelkiismeretet képviseli. Nincsen nehéz dolga, mivel ilyen készsége párthaverjának egyáltalán nincsen, így a legminimálisabb moralitással ő lehet a bajnok a nemes versengésben, amellyel kies hazánk lakóinak jólétéért dolgoznak. Ez a törekvés a mai helyzetben úgy minimalizálódott azonban, hogy lehetőleg minél kevesebben haljanak éhen vagy fagyjanak meg. Idáig jutott az ország uralkodásuk tizenkét éve alatt, és minden külön értesítés helyett ezzel el is mondtuk az összegzést és az ítéletet.
Különleges telünk lesz, aminek a végére csődbe jutott háztartásokkal, cégekkel, önkormányzatokkal, a létezés peremére került lakossággal számolhatunk, aminek az első jelei márt mutatkoznak. De senki nem törődik vele, a KDNP pedig különösen nem. Krisztus mást tanított, mint amilyen szellemben és erkölcsökkel a párt tagjai élnek, az előbb pár szóban felvázolt országhelyzetben egy, a kereszténységet nevében hordó párt legfőbb feladata az volna, hogy az elesetteket gyámolítsa, ehhez képest a KDNP kereszteket fogadtat örökbe, és az adófizetők pénzén építtet aztán üresen kongó templomokat. Ennyi benne a kereszténység.
Ebben a formájában méltatlan arra a feladatra, amire nem választások, hanem Orbán kijelölése révén jutott, jelesül, hogy beleszóljon egy ország irányításába. Még az a minimális kontroll sincs meg bennük, hogy direkt ne ártsanak, ha segíteni nem tudnak, de még ezt sem veszik figyelembe. A KDNP olyan üres, mint egy kotyogó vízfej, s ebbéli kognitív állapotában azt hiszi, ha pátosztól csöpögő szavakat rak egymás mellé, akkor létezése már igazolást nyert, és tizenkét éve senki meg nem kérdezte tőlük, elgondolkoztak-e már egyáltalán, mivégre vannak ezen a kajla világon. Ilyen azonban nem történt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.