Szerző: GADÓ GÁBOR
2022.11.04.
(Ferge Zsuzsa – 2022. augusztus)
Az Orbán Viktor egyszemélyi vezetése mellett működő „választási autokrácia” a munkaalapú társadalom fogalmának bevezetésével a szociális támogatások, segélyek radikális visszaszorításához próbált magának ideológiát fabrikálni. Az alkotmányozó hatalom a közterületen „életvitelszerűen élők” esetében nem a segítségnyújtást, hanem a hajléktalanok fenyegetését tartotta fontosnak. (Lásd az Alaptörvény XXII. cikkének [3] bekezdését.) A Fidesz–KDNP-koalíció „morális hárítást” deklaráló Alaptörvénye rögzíti, hogy „[m]indenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni”. (Lásd az Alaptörvény Ö) cikkét.) Az elmúlt évtizedben aztán kiderült, elsődleges állampolgári kötelességünk abban áll, hogy adóforintjainkkal közreműködjünk a „nemzeti konzultációkhoz” szükséges milliárdok előteremtésében, finanszírozzuk a Fidesz-közeli oligarchák cégvásárlásaihoz a központi költségvetés hozzájárulását, vagy épp ellenkezőleg, gondoskodjunk veszteséges beruházásaik szanálásáról. Nem csoda, hogy a regnáló hatalom a mind súlyosabb gazdasági válság idején sem foglalkozhat az országban élők krízishelyzetével, kell a pénz a plakátkampányra, és a „megbonthatatlan” orosz–magyar barátság fenntartása sincs persze ingyen.
Ilyen körülmények között Szabó Tímea (Párbeszéd) és öt frakciótársa sem számíthatott a kétharmados többség támogatására, amikor október 10-én beterjesztették az Alaptörvény tizenkettedik kiegészítésére irányuló indítványukat. (Lásd a T/1493. számú törvényjavaslatot.) A kormánytöbbség várhatóan napirendre sem veszi a tervezetet, amely kimondaná, hogy minden „(...) életvitelszerűen Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárnak joga van az emberhez méltó lakhatáshoz”. Ezenfelül állami kötelezettséggé tennék, hogy a közigazgatás legalább „törekedjen” arra, hogy mindenki számára biztosítsa „a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést”. A Párbeszéd képviselői beadványuk indokolásában hivatkoznak arra, hogy „(...) 2019-ben, a válság előtti utolsó évben a magyar háztartások legszegényebb ötödének közel a 15 százaléka az összes jövedelme több mint 40 százalékát költötte lakhatásra”. Az elmúlt három évben a helyzet nem javult, de tovább romlott. A hajléktalanság felszámolása, a „lakhatási szegénység” mérséklése alaptörvényi szintű rendelkezést igényel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.