Szerző: SZELE TAMÁS
2022.10.09.
Sok pecsenye sül a kercsi híd lángjainál, akkor is, ha magát a tüzet már régen eloltották. Abból a szempontból, amelyből ma fogjuk vizsgálni az eseményeket, nagyjából mindegy is, a robbanás mekkora kárt okozott – különben sem nem jelentéktelent, sem nem katasztrofálisat, a híd helyreállítható, de nem azonnal – nekünk ma az a fontos, mi lesz a támadás következménye.
Ráadásul nem katonai szempontból. Katonai szempontból világos, hogy egy időre erősen meggyengül a Herszonban és általában Dél-Ukrajnában harcoló orosz erők utánpótlása – néhány napig mindenképpen, ugyanis a vasúti közlekedés fő feladata most a Krímben tartózkodó mintegy ötvenezer orosz turista evakuálása, utána is kérdéses, hogy a nehéz, lőszerekkel megrakott tehervonatok biztonságosan tudják-e majd használni a meggyengült szerkezetű hidat. Ha az ukrán erők ezzel a lehetőséggel képesek élni, nagy előnyökre tehetnek szert, ha nem – akkor náluk is vannak bajok. Ezt majd meglátjuk. A közúti közlekedés már biztos, hogy nem áll helyre egyhamar, elindultak az első kompjáratok, mármint a teherautók számára, viszont ne feledjük, hogy a kompközlekedés erősen függ az időjárástól.
De minket ma a történtek politikai következményei érdekelnek. Egészen pontosan az orosz belpolitikai konzekvenciák, ugyanis egy dolog bizonyos: hogy lesznek ilyenek. A hídrobbantás előtt is elindult egy folyamat, a harkivi vereség és Liman eleste, valamint a mozgósítás által kiváltott ellenérzés-hullám hatásai eljutottak a Kremlig is, és megindult a bűnbak-keresés. Korábban egy nagyon különös, háromoldalú sakkjátszma zajlott a háborúval kapcsolatban, melyben az első játékos a védelmi minisztérium volt, a veteránokból álló hivatalnok-gárdájával (kivéve Sojgut, aki életében sok minden volt, csak épp katona nem), ők a vereségekre megfelelő válaszlépésnek találták a részleges mozgósítást.
Velük szemben állt a háborúpárti szilovik-frakció, élén Kadirovval és a Wagner-csoport tulajdonosával, Prigozsinnal, akik azt mondták, hogy a megoldás inkább egy teljes átszervezés volna a védelmi minisztériumban, majd utána a nem hagyományos harcmodor és a taktikai nukleáris fegyverek bevetése. Ők a mozgósítást ugyan nem ellenezték nyíltan, de felhasználták: tekintsük a pár nappal ezelőtti belgorodi zendülés példáját, melynek során mintegy ötszáz, fegyverrel, lőszerrel ellátott újonc lázadt fel, ugyanis már egy hete várakoztak a régióban, de nem osztották be őket semmiféle katonai egységhez, valamint nem kaptak sem ételt, sem szállást. Az árkokban aludtak. Igaz, hogy a fegyvereik is az 1970-es évekből származtak, de még működőképesek voltak. Ez idáig a védelmi minisztérium bürokratái ellen szól, csakhogy a videofelvételeken felfedeztek a hangadók között Wagner-jelvényt viselő katonákat is, akiknek az ellátásával nem szokott gond lenni, és felvetődik a kérdés: még ha valódi is a lázadás (egyáltalán nem kizárt, hogy az, fordultak elő arrafelé cifrább dolgok is), az indulatok felkorbácsolásához nem járultak hozzá Prigozsin emberei? Aki így újabb fegyvert kapott a kezébe Sojgu ellen. Nem tudjuk a választ, de a lehetőséget jegyezzük meg.
Végül ne feledkezzünk meg a „mérleg nyelvéről”, a hatalmas olvasottságú katonai blogger (a továbbiakban: „milblogger”) közösségről sem, akik ugyan nem pártolják egyik frakciót sem, de jelenleg inkább húznak Kadirov és Prigozsin felé.
A védelmi minisztériumban és a vezérkarban pedig megkezdődtek a személycserék, ami arra utal, hogy a szilovikok nyerésre állnak. Tegnap érkezett a hír, hogy a Kreml a légierő parancsnokát, Szergej Szurovikin hadseregtábornokot nevezte ki az ukrajnai orosz hadművelet új parancsnokának, és ez a kinevezés pozitív visszajelzéseket váltott ki a nacionalista milblogger közösségen belül. Szurovikin korábban az ukrajnai erők „déli” csoportját irányította, és állítólag ő volt a felelős Liszicsanszk júliusi elfoglalásáért. A milbloggerek megosztották véleményüket Szurovikin kinevezésével kapcsolatban, megjegyezve, hogy Szurovikin rendelkezik azzal a „kemény” jellemmel, amely szükséges ahhoz, hogy visszaszerezze a kezdeményezést Ukrajnában. Jevgenyij Prigozsin extravagáns módon dicsérte Surovikin-t, mert „beült egy harckocsiba és rohant megmenteni” a Szovjetuniót az 1991-es moszkvai puccskísérlet során. (Három civilt tiport el azzal a páncélossal, később bíróság elé is került emiatt, de felmentették). Sőt, Kadirov is örömét fejezte ki, Szurovikint „igazi tábornoknak és harcosnak” nevezve.
De Sojgu még mindig a helyén van, bár lassan kizárólag ellenségek veszik körül. Annak dacára is ő a védelmi miniszter, hogy tegnap álhírek sora terjedt szét a közösségi oldalakon, melyek szerint „a Kreml állítólag lecserélte Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert és Valerij Geraszimov hadseregtábornok vezérkari főnököt Alekszej Djumin tulai kormányzóra és Alekszandr Matovnyikov altábornagyra, a szárazföldi erők főparancsnok-helyettesére.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.