Szerző: RÁCZ BÉLA
2022.10.26.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt évek nagyszerű pedagógus mozgalmai napjainkban csúcsra érkeznek, és új dinamikát és teret adnak más progresszív civil és politikai aktivizmusnak is. A társadalmi elégedetlenség megnyilvánulásainak hallhatósága a különböző érdekcsoportok artikulációs és szervezői képességein és lehetőségein múlik. És ki más tudna új és erőteljes hangot megütni, mint a diákok, azok szülei, a tanárok vagy épp a szemétszállítók. Az elmúlt hetek diák-szülő-tanár tüntetései ismételten megmutatták, hogy az oktatásban fellelhető folyamatos leépülés, centralizálás, sztrájkjog-korlátozás és bérfeszültség elérte a tetőpontját és ezáltal, az eddig csendes középosztályt is.
Nem mindenki tudja magániskolába járatni a gyerekét, és nem minden szülő tud magántanárt fogadni. Nyilvánvaló, hogy tarthatatlan az az állapot, amikor ma a nettó átlagbér már 350 ezer forint, de a pedagógusaink alapbére mindössze feleannyi. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az állami fenntartású iskolák alapvető infrastrukturális problémákkal küzdenek, miközben a tananyag is elavult…
A bátor diákok és szülők sok helyen állnak ki a túlterhelt, alulfizetett és szakmai önállóságuktól megfosztott pedagógusok mellett – ahogyan én is teszem a XVIII. kerületben –, és forr össze a pedagógus érdek a szülői-diák érdekkel. A hatalom retorziókkal válaszol – amely mostanra enyhülni látszik –, a diákok, pedagógusok és szervezeteik pedig továbbra is párbeszédet követelnek. A polgári engedetlenség az egyetlen út a párbeszédig, de ez csakis a jómódú és legalább a középosztálybeli, értelmiségi státuszú polgártársaink tudják felvállalni – és ezek között az emberek között láthatóan vannak roma származású pedagógusok és szülők is.
Jelenleg stratégiai kihívás előtt állnak a pedagógusok, hiszen a diákok kiállása már rég túlszárnyal mindenféle elvárást. A kérdés számomra, hogy a pedagógusok képesek lesznek-e félelmeiket és megosztottságukat leküzdve valódi tömeget képezve ellenállást tanúsítani, mely fókuszában a sztrájkjog polgári önérvényesítése kell, hogy álljon, mely teljes és nem részleges sztrájkot kell, hogy jelentsen a további tiltakozó megmozdulások során. Ha a diák és pedagógus erőtér összeáll, semmi sem állíthatja meg az összefogást.
Mindeközben Magyarországon közismerten jelentős mértékű a szelekció a közoktatásban. Az iskolák közötti minőségbeli különbségek a PISA-vizsgálatok és teszteredmények alapján is szembetűnőek. A kutatók szerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolák közötti eloszlása is még egyenetlenebbé vált. A cigány és szegény gyerekek külön oktatása nem magyarázható csak azzal, hogy egyes régiókban magasabb az arányuk, hanem a helyi szülői, pedagógus és politikai elit jól összehangolt, rendszerszintű együttműködésének eredője inkább.
A szabad iskolaválasztás rendszerében, a nem roma és tehetősebb családok „lábbal” szavaznak, például egy kisvárosban azokba az intézményekbe járatják a gyerekeiket, ahol jobb az oktatás, és nincs cigány gyerek. A pedagógusok pedig, akik sokszor maguk is szülők, egyértelműen szentesítik ezt a gyakorlatot, így sokszor a gyengébb iskolákba kerülhetnek a cigány és szegényebb gyerekek. Ennek eredményeképpen kialakultak a gettóiskolák, és a társadalmi szétszakadás már az óvodákban, általános iskolákban borítékolhatóan megkezdődik...
Nem mindenki tudja magániskolába járatni a gyerekét, és nem minden szülő tud magántanárt fogadni. Nyilvánvaló, hogy tarthatatlan az az állapot, amikor ma a nettó átlagbér már 350 ezer forint, de a pedagógusaink alapbére mindössze feleannyi. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az állami fenntartású iskolák alapvető infrastrukturális problémákkal küzdenek, miközben a tananyag is elavult…
A bátor diákok és szülők sok helyen állnak ki a túlterhelt, alulfizetett és szakmai önállóságuktól megfosztott pedagógusok mellett – ahogyan én is teszem a XVIII. kerületben –, és forr össze a pedagógus érdek a szülői-diák érdekkel. A hatalom retorziókkal válaszol – amely mostanra enyhülni látszik –, a diákok, pedagógusok és szervezeteik pedig továbbra is párbeszédet követelnek. A polgári engedetlenség az egyetlen út a párbeszédig, de ez csakis a jómódú és legalább a középosztálybeli, értelmiségi státuszú polgártársaink tudják felvállalni – és ezek között az emberek között láthatóan vannak roma származású pedagógusok és szülők is.
Jelenleg stratégiai kihívás előtt állnak a pedagógusok, hiszen a diákok kiállása már rég túlszárnyal mindenféle elvárást. A kérdés számomra, hogy a pedagógusok képesek lesznek-e félelmeiket és megosztottságukat leküzdve valódi tömeget képezve ellenállást tanúsítani, mely fókuszában a sztrájkjog polgári önérvényesítése kell, hogy álljon, mely teljes és nem részleges sztrájkot kell, hogy jelentsen a további tiltakozó megmozdulások során. Ha a diák és pedagógus erőtér összeáll, semmi sem állíthatja meg az összefogást.
Mindeközben Magyarországon közismerten jelentős mértékű a szelekció a közoktatásban. Az iskolák közötti minőségbeli különbségek a PISA-vizsgálatok és teszteredmények alapján is szembetűnőek. A kutatók szerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolák közötti eloszlása is még egyenetlenebbé vált. A cigány és szegény gyerekek külön oktatása nem magyarázható csak azzal, hogy egyes régiókban magasabb az arányuk, hanem a helyi szülői, pedagógus és politikai elit jól összehangolt, rendszerszintű együttműködésének eredője inkább.
A szabad iskolaválasztás rendszerében, a nem roma és tehetősebb családok „lábbal” szavaznak, például egy kisvárosban azokba az intézményekbe járatják a gyerekeiket, ahol jobb az oktatás, és nincs cigány gyerek. A pedagógusok pedig, akik sokszor maguk is szülők, egyértelműen szentesítik ezt a gyakorlatot, így sokszor a gyengébb iskolákba kerülhetnek a cigány és szegényebb gyerekek. Ennek eredményeképpen kialakultak a gettóiskolák, és a társadalmi szétszakadás már az óvodákban, általános iskolákban borítékolhatóan megkezdődik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.