Szerző: Szabad Európa
2022.10.16.
Bálint György: Búcsú az értelemtől (részlet)
Almanach-Kiadó, 1940.
- Gyalázat! Napról-napra jobban bántalmaznak minket! Elcsépelnek, kiforgatnak eredeti jelentésünkből! Egyre jobban kopunk, már egészen laposak vagyunk és ha ezt tovább tűrjük, holnapra már nem lesz semmi értelmünk!
- Jó, hogy engem említenek, - kiáltott most közbe az „értelem” szó. - Velem történik a legnagyobb igazságtalanság. Minden zagyva szajkó az ajkára vesz; minduntalan használnak, még hozzá a legaljasabb célokra. Higgyék el, uraim, hogy nekem már régóta nincs semmi értelmem és ez, lássák be, az én szakmámban végzetes.
- Igaza van! - zúgta rá a szavalókórus. - Mások is ezt mondják. „Szellem” nevű kollégánk is panaszkodik: úgy helybenhagyták, hogy már nem is szellemnek érzi magát, hanem csak hazajáró kísértetnek, amiben senki sem hisz többé komolyan. A „szeretni” ige zokogva fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz, mert nem bírja már a rengeteg visszaélést. Olyan gyalázatos módon használják fel a leggyanúsabb érdekek szolgálatában, hogy folyton émelyeg a szógyöke. Legtöbb igénket hasonló sérelmek érik: szégyenteljesen ragozzák őket. Ami pedig a főneveket illeti, ezeket teherhordásra használják fel. Olyan fogalmakat kell cipelniök, amelyekhez semmi közük sincs. A jelzők őrjöngenek a felháborodástól, mert a piszkos munkában elvesztették a színüket és most már mindegyik egyformán szürke. Rossz írók, tudatlan kereskedelmi levelezők és galád szónokok állati sorban tartanak bennünket. Hülyeségüket és gonoszságukat kell folyton szolgálnunk. Hát ezért élünk? Ezért viseljük legszebb képzőinket? Ezért fejlődtünk évezredeken át, kőbaltás, szőröstestű indulatszavakból intelligens, tiszta, magasrendű kifejezőeszközökké?
- És ezért kellett minket elvonni? - hördültek fel fájdalmasan az elvont szavak.
Percről-percre nőtt a zendülő szavak izgalma. Lázas agitátorok futkostak lapról-lapra: a kötőszavak, melyeket a legtöbb sérelem ért. Az „és” szenvedélyesen rázta öklét és tőle teljesen szokatlan drámai pátosszal fogadkozott, hogy soha többé nem fog olyan fogalmakat összekötni, amelyek egyáltalában nem tartoznak össze.
- Nem leszek többé bűnrészese a világcsalásnak! - süvöltötte, és szerény társa, a néma kötőjel helyeslően bólintott.
A feldúlt kötőszavak mellett a ragok szították a leghevesebben a felkelést. Ezek, sajnos, csak dadogni tudnak és így elég nehezen panaszolták el sérelmüket. Az fájt nekik a legjobban, hogy tévesen alkalmazzák őket, például így: „a népnek”, holott az igazság ez: „a néptől”. A határozók is kivették részüket a mozgalomból, szokott határozottságukkal. Egyre fenyegetőbben zúgott a szavak beláthatatlan tömege. Hullámzott, kavargott ez a tömeg, de egyre céltudatosabb ritmust, egyre egyenesebb irányt kapott a mozgása. Végül aztán feltartóztathatatlan menetben indultak el a felkelő szavak egy ismeretlen cél felé. Percek alatt elnéptelenedett a szótár: csak néhány magával tehetetlen agg maradt a helyén, mint például a „hehezet”, a „sajátképpen” és a „mértékhitelesítés”, vagy egy-egy szerencsétlen torzszülött, mondjuk a „géperejű bérkocsi”.
Az emberek körében hamarosan észrevehetővé váltak a lázadás következményei. Tehetetlenül kapkodtak és tátogtak, nem tudtak rendesen hazudni, halandzsázni, csalni és népszerű olvasmányokat szerkeszteni. Később már rabolni és gyilkolni is alig tudtak, mert fejlett, differenciált világunkban ez sem lehetséges szavak nélkül. Így azután meglepően rövid idő alatt összeomlott az egész civilizáció.
A szavak pedig ismeretlen új hazájukban boldogan és szabadon éltek, elfelejtették a sanyarúság és a gyalázat éveit, gazdag és mély értelmet teremtettek maguknak saját lelkiismeretük szerint és egészen újszerű, színes és dallamos ragokkal gyarapodtak. Még ma is élnének, ha közben fel nem ébredtem volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.